A pusztítás ereje

A talizmánok sorsa

~Dupain-Cheng lakás~

Este volt, Marinette az ágyában ült és tervezett. Próbálta elterelni a figyelmét. Igazáól bármit csinált, folyton a hasán húzódó ronda karcoláson és Adrienen járt az esze. Egy jó ideje nem jelentkeztek nála fájdalmak, és ez nem éppen nyugtatta meg. A seb egyre tejedt, napról napra nőtt, fájdalmai viszont ezzel együtt csökkentek. Olyan érzése volt, mintha a macskajaj komótosan, minden idegrostot élvezve falna föl, még fel nem emészti teljesen a testét. Másrészről az akumatámadások hiánya is aggasztotta. Jó ideje nem kellett már szembeszálljanak egy újabb gondsztevővel, ami szokatlan volt.
Néha úgy érezte, hogy az egész világ összeesküdt ellene.
- Feladom!- firkálta össze a lapot.
- Pedig nagyon szép volt!- lepődött neg Tikki.
- Ne-nem úgy értem! Mindent, úgy általában! Túl sok nekem ez! Minden olyan gyorsan és hirtelen megváltozott. Ezt nehéz feldolgozni, és minden pici dologra ugrok, pattanásig feszült vagyok, és mindenre meg mindenkire gyanakszom! Ahhhhhh!
- Na jobb?- kérdezte mosolyogva a kwami.
- Igen!- jelent meg egy fáradt mosoly a lány arcán is.
- nyugodj meg, minden rendbe jön hamarosan és minden visszaáll a nprmális kerékvágásba! Csak egy kicist bírd ki még, rendben?- ölelte meg.
- Köszi Tikki! Rendben! Na jó éjszakát!- kapcsolta le a villanyt.
- Szép álmokat!
Marinette fáradt volt, így örült, hogy végre lecsukhatta szemeit, ám egy pillanattal később kopogtatást hallott.
- Ugye most viccelsz!- ült fel ágyába.
- Visszajöjjek később? Tőlem hajnalban is beszélhetünk, úgy sem alszom jól!- hallotta meg kintről barátja hangját.
- Bújj be!- válaszolta, majd hátrébb húzódott, hogy társának legyen helye lemászni.
- Karmokat be!- szólt Adrien, miután elhelyezkedett.
- Ez mostmár a szokásoddá fog válni? Mindig elalvás előtt zavarsz!- ölelte szorosan magához.- De nagyon örülök, hogy itt vagy!- ásított.- Milyen volt a napod?
- Unalmas.....viszont, lenne egy fontos téma, amit ma meg kéne beszélnünk! - komolyodott el.
- Ugye semmi baj nincs?- rezzent össze a lány, és egyből eltávolodott.
- Nyugodj meg, csak James azt akarja, hogy elővigyázatosak legyünk!
- Elővigyázatosak?
- Azt akarja, hogy adjuk oda Rena Roughnak a talizmánját.
- Miért? Akumatámadás van?
- Ne-Nem úgy értem, hogy most!- nevetett halkan.- Amég minden vissza nem tér a normális kerékvágásba, addig legyen nála. Legalábbis James ezt kérte.
- Miért?
- Én.....- egy pillanatig habozott. James azt tanácsolta neki, hogy meséljen a lamynak az álmairól. Természetesen már érintették felszinesen a témát, és nem tervezte mélyebben kifejteni, tehát nem értett egyet James Charles tanácsával. Mindazonáltal az öreg férdi már átesett hasonlón (sőt sokkal rosszabon), így vett egy mély levegőt, és erőt vett magán.- Beszélgettünk Jamesszel az álmaimról, amik miatt nem tudok aludni. Egyre több van, egyre durvábbak és rémisztőbbek, ezért egyre kevesebbet alszom. Ez az oka, amiért ma igazából meglátogattam Jamest. Féltem, hogy ugyanaz történik velem, mint anno vele.
- Ugye nem?!- kapta kezét szája elé.
- Nyugi, nem! Én is féltem, de ezek egyszerű rémálmok! Meg is bizonyosodtunk arról, hogy a róka talizmán valóban a helyén van e, ezért elmentem Fu Mesterhez. Az ékszer biztonságban, de James azt akarja, hogy add oda Rena Roughnak. Kérte, hogy beszéljük meg!
- Nem is tudom.....a Mester....ő már régóta őrzi ezeket, tudja, hogy hogyan rejtőzködjön. Al......úgy értem Renanak, ha egy akumatámadás alkalmával jönnie kéne és követnék hazafelé......nem csak ő, de a családja is veszélybe kerülne.
- Igen, ezen már én is gondolkodtam.....
- Várjunk! Talán......ha megtanítanánk, hogy hogyan rejtőzködjön és rázzon le bárkit, valamint Páncélosnak is odaadnám a talizmánját....
- Hogyan tudna segíteni?
- Ők......ismerik egymást a maszk alatt is.....amikor Halálfej Skarlát Szárnnyá változott, nme volt időm egyenként odaadni a talizmanjaik. Együtt találtam rájuk, így megtudták egymásról az igazat.
- Oooo talán én is ismerem őket?- húzogatta szemöldökeit.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet, ha megtudnád a neveik! A ti érdeketekben!
- Ugyan Bogaram! Hiszen már a te nevedet is tudom! Már tudom ki vagy! Megígerem, hogy nekik nem mondoksemmit, de nagyon kíváncsivá tettél!
- Nem is tudom....ha megígéred, hogy nekik tényleg egy szót sem szólsz erről!
- Becs' szó!
- Rendben!- sóhajtott, ám még ezek ztán is habozott egy kicsit. Nem tudta, hogy helyesen cselekszik e. Minnél kevesebben tudják annál jobb. De ő meg bízott Adrienben, a társában, a partnerében, a szerelmében....- Nino és Alya!- bökte ki végül minden habozás nélkül.
- Tessék?!?!?
- Cssss ne ilyen hangosan! Felébreszted a szüleim!
- Te talizmánt adtál Alyanak és Ninonak?!?!- "kiabált" suttogva.
- Ugyan mit gondoltál kiknek fogom adni?!?! Akikben megbízoj, vagy vadidegeneknek! Valamint....amikor először használták a talizmánjaik, amikor legeslegelőször adtam oda nekik, mindig valamilyen olyan akuma ténykedett, akihez közük volt! Amikor Alya megkapta, akkor a hugai voltak akumatizálva. Amikor Nino kapta meg, akkor Anansi ellen küzdött, hogy megvédje Alyat. Olyan emberek kellettek, akikben megbízok! Ne feledd, eddig mindig visszavettem a talizmánokat! Nem kis erőt tartottak a kezülben, és az ilyenről olykor nehéz lemondani! Ők mindig visszaadták az ékszereket!
- Teljesen megértem az álláspontod, talán én is így tettem volna a helyedben! Viszont olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem kellett megtegyem! Nem gondoltál abba bele, hogy a barátaid teszed ki veszélynek?
- Hidd el sokat rágódtam már ezen!- húzte fel térdeit, majd átölelte azokat.- Gyoraan kellett akkor döntsek, és miután láttam, hogy jól boldogulnak, hogy jól boldogulunk csapatként, megnyugodtam.....mindig félek hívni őket, de ügyesek, talpraesettek, és nem utolsó sorban Párizst kell megmentsük! Néha kockáztatni kell!
- Néha csak csodálkozni tudok rajtad!- mosolygott kedvesen.- Komoly súly nehezedik a válladra, te pedig szinte minden esetben a legjobb döntést hozod meg!
- Sokszor félek! De talán a legrosszabb Zombihölgy volt...Mindenki bízott bennünk, mindenki számítot ránk, és ahogy mondták, hogy hozzam helyre, ahogy te is mondtad...- borozongott meg a rossz emlék újraélése közben.- Teljesen egyedülmaradtam. Először elvesztettem a barátaim, dehát ezt már megszoktam, hiszen volt már ilyen. De aztán elveszttetem a társam!- nézett nagy szemeivel Adrienre.
- Soha többet nem kell majd ilyet átélj, megígérem!- csókolta meg.
- Köszönöm!- ölelte át szorosan.- És mi van a rémálmaiddal?- kérdezte, miután elváltak.
- Tessék? Hiszen mondtam, hogy normális rémálmok, nincs mitől tartanunk!
- Te hogy vagy?- kereste a srác tekintetét, és mikor végre megtalalta, nem engedte el.- Nekem elmondhatod!- tette kezét barátja arcára.- Hogy érzed magad?
- Fáradt vagyok!- mosolyodott el.- Minden nap egyre fáradtabb!
- Ez nagyon nem jó! Sok ilyen álom látogat meg?
- Éjjelente van, hogy több mint tizenöt. Ez akkor van, ha visszaalszok. De van hogy csak kettő, mert utána órákig csak ébren hánykolódom az ágyban.
- Szokott bármikor is emyhülni?
- Ha melletem vagy!- bukott ki száján, mielőtt megállíthatta volna a szavakat.- Úgy értem.....- próbalt valamit kitalálni zavartan.
Marinette nagyon meglepődött. Habár  a sötétben nem látszott, feje paradicsomvörös volt, majd zavarában elmosolyodott.
- Holnap az első dolgom lesz, hogy elmegyek a Mesterhez a talizmanokért, és eljuttatom valahogy Alyanak és Ninonak!- viszont most nagyon fáradt vagyok, így ha megbocsatasz, aludnék!
- Rendben, bocsánat, hogy zavartalak! Jobb, ha megy...
- Nem!- dőlt mosolyogva a fiú vállára.- Nagy baj lenne, ha éjszakára itt maradnál?- sütötte le szemeit.
- Én...- kereste a szavakat eredménytelenül.
Csak nézte barátnőjét, aki maga volt a kedvesség. Sokat kockáztatott azzal, ha marasztalja, mégis megtette. Érte.- Köszönöm!- mondta végül ki valahogy, majd teljesen fekvő helyzetbe tornázta magát, és átölelte Marinette-et.

Annalulu🐞