A pusztítás ereje

Emlékkép

~Dupont iskola~

Marinette továbbra is letörten pakolgatott szekrényében.
- Marinette! - látta meg egyszer csak hirtelen Adrient a szekrénysor végén.
- Te lihegsz?
- Már mindenhol kerestelek!
- Oh....- csukta be egyszerűen szekrényét.
- Figyelj én csak....
- Ne fáradj, tudom!
- Tessék, micsoda?! Tu-Tudod?!
- Persze! És emiatt nem kell aggódj! Értem!
- Dehát ez, hogy lehet? Mióta?
- Hát tegnap óta, mármint......sejtettem már korábban is! Nyugi! Nem haragszom!
- Nem haragszol?
- A te döntésed és ezt tiszteletben kell tartsam, akármennyire is rossz!- mosolygott szomorkásan.- Ugyanúgy meg fogok bízni benned, és ugyamúgy lehetünk társak é....
- Várjunk mi?! Miről beszélsz?!
- Te miről beszélsz?!
- Én csak bocsánatot akartam kérni! Amiért tegnap nem jelentkeztem! Hiszen azt beszéltük, hogy majd írok, mert nem tudom, hogy apám hogy akarja beosztani az időm!
- Akkor te nem is....
- En nem is mi? Várjunk! Azt gondoltad talán, hogy.....hogy nem érdekelsz?
- Én csak tudod....
- Jajj ugyan!- ölelte meg egyből barátnőjét.- Mennyire buta gondolat! Sajnálom, de....nyugodj meg! Csak te érdekelsz engem! Nálad jobb barátnőt nem is kívánhatnék!- csókolta meg, és csak azután jött rá, hogy hol is vannak.- Bocs! De nyugi nincs itt senki!
- A-Akkor nem akarsz lekoptatni?
- Miéet akarnálak?! Téged, barátnőmet? A Bogaramat?
- Na most rontottad ela pillanatot!,- nevetett.- Na jó, öntsünk tiszta vizet a pohárba!
- Mit szólnál, ha ma felkeresnénk Andrét?
- Rendben! Viszont most menjünk órára!
Miután beértek az osztályterembe, leültek helyeikre, mintha mi sem történt volna.
- Na?- bökte oldalba Nino Adrient.
- Hmm?- nézett kérdőn haverjára a srác.
- Hát mi volt? Tudod....- biccentett fejével Mari felé.
- Semmi! Csak az, amit mondtál. Reggel látott valami szomorú videót egy delfinmamáról és a gyerekéről.- rögtönzött gyorsan.
- Na látod mondtam! De ugye tudod, hogy ezt megjegyezte?
- Hogy érted?
- Hát hogy segítettél neki! Tudod!- mosolygott kajánul.
- Aha, persze!- forgatta szemeit.
A szünetekben a hődök nem sokat beszélgettek. Adrien leírta Marinettenek aggodalmait Ninoval kapcsolatban, így visszavettek. Nem hiányzotak barátaik kérdései, sőt semmi sem. Nem akartak maguk körül nagy felhajtást, hiszen maguk között éppen elég volt.
Óráik után Adrien és Marinette a parkba mentek sétálni. Természetesen megvárták, amég minden ismerősük hazamegy, csak utána ibdultak el.
- Emlékszel, amikor.....amikor azt mondtad, úgy érzed követ valaki?
- Persze miért?- kérdezett vissza Mari.
- Tu-tudod....tegnap kimentem sétálni és.....enyhén szólva érdekes dolog történt. Ki akartam szeelőztetni egy kicsit a fejem, gondolkodni, így kimentem egyszerűen. Az Eiffel torony környékén észrevettem egy gyanús embert, és önkéntelenül is arra gondoltam, amit mondtál. Elsiettem onnan, de vegig figyeltem. Egy kevésbé forgalmas utcára mentem, és nem vagyok benne biztos, de szerintem a nő mögöttem volt. Mármint nekem úgy tűnt a tömegben, a toronynál, hogy nő volt. Bevetettem minden lerázó trükköt, amiket az akumáknál is szoktunk, így leráztam. Átalakultam és felszökkentem egy tetőre, hogy megfigyelhessem, de.....addigra eltűnt.....Nem is tudom....annyira fura volt!
- Figyelj Adrien! Nem állítom, hogy hülyeséget mondtál, lehet tényleg követtek!- tette kezét a fiú vállára.- Viszont mivel Macska ként már sehol sem láttad, így....úgy gondolom, hogy csak fáradt vagy! Hihetetlen, ami velünk most történik, és nagyon fárasztó is! Minden nap megküzdeni a jelennel, az esetleges akumákkal, és fel is kell dolgozzuk az eddig történteket! Lehet csak nagyon ki vagy merülve, és emiatt vannak ilyen.....
- Mondd csak ki! Tévképzelgéseim!
- Én....nem teljesen így értettem! Én is hasonlóképp éreztem, és lám semmi sem volt ott. Lehet nálad is has...
- Nyugi-nyugi!- nevetett.- Nem sértődtem meg! Sőt, lehet igazad van! Lehet tényleg rosszul éreztem.
- De azért legyünk óvatosabbak, és körültekintőbbek!
- Egyetértünk! Figyeljünk, de ne reagáljuk túl!
- A francba!- vette elő rezgő telefonját a srác.- Nathalie itt van értem! Mennem kell! Vagyis.....hazakísérlek, mert a pekségnél vár, de....
- Nyugi! Értem!- indult el kézen fogva a két fiatal.

○○○○○
~1945. április 26.~

James és Mimi a reggelijüket fogyasztották, amikor a postás bedobta a leveleket a postaládán.
- Hozom!- állt fel mosolyogva Mimi.- James!- kiáltott rémülten egy pillanattal később, mire a férfi odarohant. A levelek a földön hevertek szana szét, a nő kezében csupán egy képeslap volt.
"Jó pihenést!" Ennyi állt rajta mindössze, valamint egy kis rajz. Egy kis rajz egy kígyóról.
- Ez mit jelenthet?!- nézett riadtan a férfira Mimi.
- Én...- állt döbbenten ő maga is.
- Jobb lesz elmenni a Mesterhez!- röppent elő Tikki.- Ő biztos tud majd segíteni! Viszont óvatosan! Nem vegyen észre senki!
- Ez jó ötlet azt hiszem! Tikki, pöttyöket fel!
- Plagg, karmokat ki!
A hősök a feltűnést kerülve, óvatosan, azonban sietve keresték fel a talizmánok őrzőjét. Egy ház közelében visszaváltoztak, majd továbbra is figyelve elosontak a házhoz.
- Mimi, James! Kerüljetek beljebb! - nyitott ajtó a kopogás után Fu.
- Elnézést, hogy így rádtörünk!- szabkozott egyből Mimi.
- Nem lennénk itt, ha nem lenne sűrgős!
- Ezt gondoltam, de mi a probléma?
- Ez!- nyújtotta át a képeslapot a hősnő.
- Oh....tényleg nem alaptalanul jöttetek!
- Mit tehetnénk? Vagy ez mit akar jelenteni?!- kérdezte Mimi.
- Egyáltalán honnan tudja a címünk?- gondolkodott James.
- Jobb lenne ezt később megbeszélni! Most menjetek haza, és csomagoljatok össze! Csomagoljatok ruhákat és mindent, ami fontos, de ügyeljetek arra is, hogy ne tűnjön úgy, mintha elhagytátok volna a lakást! Jobb lesz, ha ideköltöztök egy kis időre! A második emeletet úgy sem használom, lakhattok ott! De vigyázzatok! Senki ne vegyen észre ebből az akcióból semmit! A Kígyó visszatért!

○○○○○
~James Charles lakása~

A férfit merengéséből egy kopogtatás zavarta meg. Hirtelen tért vissza a jelenbe, így kellett pár pillanat, amég feje teljesen kitisztult. Ezután felállt foteléből és kinyitotta bejárati ajtaját.
- Jó napot Monsieur Charles, a mai levéladag!- köszönt mosolyogva a postás.
- Köszönöm! Hogy vannak gyerekek?- kérdezte udvariasan.
- Meglepően izgatottak Monsieur Charles! Látni szeretnék újra Katicabogarat és Fekete Macskát! Az egyik korábbi támadásnál a hősök megmentették őket, és azóta fel vannak tüzelve.
- Gyerekek!- nevetett az idős úr.-Na nem is tarton fel tovább! Viszont látásra!
- További szép napot kívánok!- ment tovább.
James ezután már fordult is volna be, azonban hirtelen egy fura elsuhanó alakot vett észre. Nem is értette, olyan ismerősnek tűnt számára, de mindössze egy pillanatra látta. Gyanakodva körülnézett, majd becsukta maga után az ajtót.
Amióta megismerkedett Marinetteel, kezdett felfordulni kissé a férfi élete. Kezdett ahhoz hasonlítani, mint amikor Mimi és ő voltak a hősök. Már hiáyzott neki ez a pezsgés, ám félt, hogy minden ugyanúgy vagy hasonlóan végződhet. Rosszul. Természetesen Marinette állapota is aggasztotta. Remélete a bénulassal kapcsolatos feltevései, mindössze elméletek is maradnak, hiszen jóval megnövelheti a kockázatot azzal, ha beigazolódik.
- Te tudnád mit kell tenni, ugye?- nézett egy képre, amit még a lány adott neki saját magáról.- Kettőnk közül te ezt a részét mindig jobban csináltad.- mosolygott visszagondolva a szép napokra, majd visszarakta a képet a helyére. Az óra fél négyet ütött, Fu Mesterrel pedig négyre beszéltek meg egy találkozót, így felvette kabátját, és elindult barátjához, hogy tanácskozzanak.

Annalulu🐞