A pusztítás ereje

Egy korszak vége

~Párizs~

Katicabogár ott állt a cementben használható fegyver nélkül. A Kígyó valamivel messzebb volt, ám még bőven tudott rá mérget köpni.
Marinette agya fénysebességgel száguldott. Nem számíthatott barátai segítségére, hiszen ők maguk is beleragadtak volna a cementbe, magát kellett megvédenie. Ekkor jutott eszébe Minica vödre. Mire elővette, ellenfele már kürdte is az első méreg löketet, amit a hősnő így könnyen felfoghatott a vödörrel.
- Próbáljátok elvenni tőle a gyűrűt!- kiáltott társainak, ám ekkor észrevett egy igen aggasztó dolgot. A vödröt marni kezdte az akumatizált vödre.- Siessetek!- nézett fel barátaira, akik egyből rákapcsoltak.

○○○○○

Az ifjabb Fekete Macska hosszú ideig kereste barátnőjét. Már az elején megpróbálta felhívni, vagy megnézni kis térképén a tartózkodási helyét, ám mivel kettő volt szinte minden hősből, így Nyuszixon kívül senkinek sem jelzete a helyzetét. Ezek után próbálta meg felhívni társát, ám a vonal össze vissza zúgott, akadozott. Nem maradt más, mint hogy fellendült egy háztetőre és körbenézett.
- Katicaaaa!- ordította el néha magát, ám választ nem kapott.
Abban sem bízhatott, hogy Marinette visszaváltozik, és esetleg Tikki előbújik, hiszen felhasználta szerencsealizmánját, és atalakulva kellett maradjon, hogy a végén mindent helyreállítson.
Nem nagy területet fésült át, hiszen Mari nem juthatott messze, főleg fájó sebe miatt nem. Az összes kis utcát, és sikátort megnézte, még a szobájába is elment, ám nem járt sikerrel.
Kétségbeesettsége egyre nőtt, hiszen jobba is figyelhetett volna rá sőt, ez lett volna igazábóla feladata. Mielőtt a felnőtt hősök csatlakoztak igazán rosszul állt a szénájuk, ezért teljesen kiment a fejéből minden más.
Akármit is érzett akkor, el keleltt nyomja magában. Csak és kizárólag barátnőjére fókuszálhatott, minden mást, így zavaró tényezőt ki kellett zárjon.
Mikor épp egy közeli sikátor felett lendült át, hirtelen egy piros, fekete pöttyös kéz lendült fel az árnyékból.
- Bogaram!- ugrott egyből a lányhoz.
- Eszrevettél!- látszott öröm könnyekkel teli szemében. A falnak támasztva hátát ült, kezét oldalán pihentette.- Mindjárt visszamegyek, csak egy kicsit....egy kicsit fáj!- csikart ki egy mosolyt is.
- Nem mész te sehova!- remegett meg hangja. Óvatosan alrébb söpört par hajtincset arcából, láthatóvá téve ezzel a sebet. A nyakán az erek elfeketültek, a konkrét, vastag, éjfekete seb mindössze az arca közepéig ért, ám az apró fekete repedések a szeme alatt, egészen orráig húzódtak.
- Ez....mikor?- kereste a megfelelő szavakat a srác.
- Amikor az iskolában....olyan szerencsétlenül landoltunk....- nyelt egy nagyot.- ....eléggé felszakadt, és azután....mindenhol gyorsabban terjedt. Végül elérte az arcom. Érzem, ahogy lassan beszövi az egész......az egészet.
- Én anny....
- De tudom a megoldást!- nyögte ki.
- Tényleg?! Mi az?- vette óvatosan ölébe, úgy hogy ugyanolyan félig ülő helyzetben maradhasson.
- Te segítettél rávilágítani! Azt mondtad, hogy a gyűrűd összefügg ennek az egésznek a megoldásával és igazad is lett!
- I-Igazam?
- A Kígyó remek alkalmat teremtett nekünk arra, hogy helyrehozzuk "James hibáját"! Ha az idősebb énem használta a vödröt, amit a szerencsetalizmánom adott, csak ide kell hozza én meg helyre kell állítsak mindent, és kész!
- E-Ehennyi?!- szakadt elő a srácból egy kisebb nevetés, ám ekkor Maribette nagyon köhögni kezdett.
- Csak bírjam ki!- engedett meg egy félmosolyt, ami akkor olyan volt Adriennek, mintha csak egy újabb kést döftek volna szívébe.
- Kibírod!- ölelte magához, hogy eltakarja könnyes szemeit.
- Menj vissza a többiekhez! Szükségük lehet rád!
- Nem hagylak itt!
- Értem nem tudsz semmit sem tenni! Tessék!- adta oda yoyoját.- Add oda....nos....Marinettenek! Ki tudja, neki talán nagyobb szüksége lehet rá majd! Itt maradok, és várlak vissza titeket!
- És ki vigyáz rád?! Mi lesz ha tört....
- Én itt maradok!- hallották meg James Charlest maguk mögül.- Vidd a kisasszony yoyoját! Vidd, mert Katicabogárnak szüksége van rá!
- Visszajövök!- nézett komolyan társára.- Köszönöm James!- nézett őszinte hálával a férfira, aki visszabiccentett neki.
- Várlak!- mondta Katicabogár, majd Adrien távozott.
- Félek!- vallotta be az idős férfinak, amikor letérdelt hozzá.
- Tudom! De semmi baj sem lesz!- mosolygott kedvesen.