A pusztítás ereje

A végső csata kezdetét veszi

~Dupain-Cheng ház~

Rena Rough és Pancélos hasonlóan intenzív kiképzésben részesült másnap is. Gyorsan fejlődtek, nagyon ügyesek voltak, így Katicának és Fekete Macskának nem volt nehéz dolga.
Este, fél tizenegy fele Adrien fáradtan dőlt barátnője ágyára.
- Ez kemény volt! Be kell valljam, hogy a végén már rendesen elfáradtam!
- Látod látod, én mindig jól választok társakat!- kacsintott, felhívva ezzel egy "táncra" a fiút.
- Hát persze, most is rólad van szó! A nagy és csodálatos Katicabogárról!- pimaszkodott.
- Neeem! Én úgy vettem észre, hogy mindig körülötted megy a dráma! Fekete Macska és az ő kilenc élete! Jó spanyol szappanopera lehetne!
- Na gyere csak ide!- ölelte magához, vigyázva a lány sérülésére, majd pajkosan megcsókolta.
- Eressz!- nevetett.
- Nem nem Bogárkám, ez a vígaszdíjam, hogy ilyen csúnyán elbántál velem!
- Mondom és! Tiszta szappanopera!- kacagott továbbra is.
- Marinette drágám minden rendben?- hallotta meg anyja hangjátlentről, majd közeledő léteinek zajára lett figyelmes.
A lány gyorsan lenyomta a fiút, majd eltakarta.
- Egy szót se!
- Mi történt? Sírtál kislányom?
- Nem, dehogy anya! Nevettem! Alya küldött egy vicces képet!- vakarta zavartan tarkóját.
- Akkor ha már itt vagyok, megmutathatod!- ment fel teljesen.
- Nem!- tiltakozott hevesen, mire Sabine megtorpant.- Ú-Úgy értem....nem értenéd a poént! Sulis történet, majd holnap elmesélem, de most....ideje aludnom!
- Na látod ebben igazad van!
- Jó éjt!- kapcsolta le gyorsan kis villanyát, nehogy édesanyja közelebb akarjon jönni  egy jóéjt-puszira.
- Szép álmokat drágám!- távozott végül az asszony.
- Huhhhhh! Ez meleg volt!- hajtotta le Adrienről a takarót.
- Nekem mondod?!
- Azt hiszem jó sok dolgot el kéne magyarázzunk.....hogy jutottál ide, vagy hogy miért vagy itt!
- Jah, én is kapnék a fejemre! De anyukádnak igaza van! Aludjunk!- mondta, és fekvő helyzetbe tornázta magát, majd lehunyta szemeit.

○○○○○
~Dupont iskola~

Másnap Marinette nem ébredt fel az Adriennek beállított ébresztőre, mivel nem volt olyan. Adrien hajnali kettőkor felébredt egy rossz álmára, és onnantól nem tudott visszaaludni, így valamivel az ébresztőóra csengése előtt kinyomta a közelgő jelzést, majd hangtalanul hazament.
- Jó reggelt Tikki!- szólt a kwamijának a lány, mikor saját órája csengett.
- Jó reggelt neked is!
- Te sem ébredtél fel arra, amikor Adrien elment?- nyújtozott egy nagyot
- Nem!- találta furcsának  kis katica is.
- Biztos halk volt!- vonta meg válát, majd felöltözött.
Marinette valamiért fáradtnak és nyúzottnak érezte magát, így készített magának termoszába egy kávét  majd gondolt egyet és barátjának is lefőzött egy adagot.
Mikor odaért az iskolához, meg semelyik barátja sem volt ott. Iskolatáskája aznap igazán nehéz volt, ugy úgy dönött, hogy lepakol az öltözőben, és majd az osztályteremben megvárja osztálytársait, azonban a szekrénysorhoz lépve nem volt már egyedül.
- Adrien!- virult arca óriási mosolyra, azonban jó kedve hamar alább hagyott.- Adrien? Hahó!- legette meg kezét barátja arca előtt.
Adrien nyitott szekrénye előtt állt, és meredten bámult befelé. Feje teljesen üres volt, túl fáradt volt ahhoz, hogy bármin is gondolkodjon. Ebből az üres bamulásból is csak barátnője keze zökkentette ki.
- Hogy?- forgatta fehét meglepődve.- Marinette? Oh....Szia! Bocsánat, de nem vettelek észre!- vakarta meg tarkóját.
- Valami....aggaszt?- kérdezte aggódva.
- Nem, dehogy! Nyugi! Igazából nem gondolkodtam semmin! Nagyon faradt vagyok! Rosszul aludtam!
- Sajnálom!- húzta el száját.- Miért nem keltettél fel?
- Hogy te is fáradt legyél?
- Dehát, ha ilyen sok rémálmod vo...
- Csak egy volt!- szakította félbe.- Csak utána nem tudtam visszaaludni!- vonta meg vállát.
- Mi zaklathatott fel ennyire?- kérdezte, de meg sem várva a választ megcsókolta.
- Az anyját!- hallották meg Nino hangját hátuk mögött.
Marinette és Adrien lefagyva bámultak barátjukra. Meg sem tudzak moccani. Na nem mintha Nino kevésblett volna meglepődve. Igazából az ő álla is jócskán a padlót súrolta.
- O-oo!- szólalt meg egy kis idő múlva végül Adrien.
- O-oo?!- kérdezet vissza haverja.- Csak egy "o-oo"? Szóval ez régebb óta tart, mi? Hát srácok most jó nagy slamasztikában vagytok! Ha Alya megtudja....
- Ne!- szólt vehemensen a ket fiatal.
- Ne?
- Kérlek ne mondd el neki! Őszintén bevallva, hamarosan terveztük elmondani, de.....még nem most!- szedte össze valahogy víz ként szétfolyó gondolatait.
Ezen a szépen összdrakott mondaton nem csak maga Marinette, de még Adrien és Nino is elcsodálkozott. Legfőképp talán Nino. Egy furcsa, alig érthető, egymás szavába vágó, mekegő választ várt.
- Hűhááááá!- ordította el magát, mikor meglátta a feléjük repülő szikladarabot.
Nino szerencsésen elugrott, ám a két hősnek nem volt ennyire könnyű dolga.
Adrien volt az, aki hamarabb megpördült, így vetődött is, magával húzva társát. A becsapódó nagy követ elkerülték, azonban arra sajno nem tudtak figyelni, hogy hogyan érjenek földet. Marinette oldalával csapódot neki előbb egy pad szélének, majd utána a földre.
Az öltözőt por és törmelék lepte el, a falon egy óriási luk tátongott.
- Katicabogár, Fekete Macska, Rena Rough és Páncélos adjátok át a saját és a kígyó talizmánokat! Azok engem és Halálfejet illetnek! Ha átadjátok, akkor megkímélem James Charles életét! Ha nem, akkor azonban fel kell kutassam! James Charles!- kapcsolt nagyobb hangerőre.- A Kígyó szólít téged!- ordibálta olyan hagosan, hogy kétség sem fért ahhoz, hogy James netán meghallotta e.
- Marinette!- mondta halkan Adrien, nehogy a Kígyó észrevegye őket, hiszen ha swjtései igazak voltak, ellenfwlük pontosan tudta, hogy kik ők.
Mari a fájdalomtól eltorzul arccal feküdt egy viszonylag ép szekrénysor mögött. Barátja óvatosan odakúszott hozzá, majd úgy, hogy ne lássa senki sem őket, fedezékbe vonult. Ekkor vette csak észre, hogy Nino már nincs ott, ám nem sok ideig kellett aggódjon.
- A talizmánjaink kellenek tesó?- csendült fel Nino hangja.- Akkor vedd el ha tudod!- lendült támadásba már átalakulva.
- Előre szólok hapsikám, ez nem lesz könnyű!- termett a teknősfiú mellett Rena.
Adrien megnyugodott egy kicsit, és Marinettehez fordult.
- Istenem, úgy sajnálom!- tette remegő kezét a lány oldalára.- Jo-Jobban kellett volna figyeljek!
- Ugyan!- szűrte fogai között.- Kösz, hogy megmentettél!- próbált mosolyogni.
- Mi-Mit tehetek érted?
- Segíts felülni kérlek!- mondta továbbra is küszködve a fájdalommal.
Adrien ezután óvatosan hóna alá nyúlt, majd felültette úgy, hogy hátát a falnak támasztotta.
- Tudnál adni egy kis vizet? Vagy esély sincs rá?
A srác csak akkor vette észre, hogy a lány mosdóban kötöttek ki. Oda is állt egy csaphoz, azonban semmit sem talált, amibe beletölthetné a folyó vizet, így jobb híjján kezet mosott, majd markában vitte a vizet.
- Köszi!- dőltötte fejét is a falnak.
- Várj!- ment ismét a csaphoz a fiú, majd letépett egy darabot ingjéből, bevizeszte, és letörölte a port baratnője arcáról.
- Menj!- fogta meg barátja kezét Mari.- Szükségük van rád!
- De nem hagyhatlak itt!
- Menj! Majd csatlakozom, ha kicsit kevésbé fáj! Nyugi, nem tervezek küzdeni! Nagyon!- jelent meg félmosoly arcán.
- Vigyázok rá!- mosolygott bátorítóan Tikki is.
- Már várnak ránk!- röppent fel Plagg.
- Rendben! Karmokat ki!- változott át.- Várunk!- mondta búcsúzóul, majd kiszökkent.
- Végre!- tápászkodott fel a kagylónak támaszkodva, majd egy tükörhöz sántikált és belenézett.
Nem történt semmi baja, egy két aprócska karcolás volt mindössze arcán, de ettől még nem nyugodott meg. Valamiféle fura érzése volt.
- Marinette!- hallotta meg Tikki aggodalmas hangját. A kis kwami mellette lebegett. A lány végül elhúzta ruháját, és egy borzalom tárult elé.
A seb már kucssontjáig felhúzódott.

Annalulu🐞