A pusztítás ereje

Súlyos döntés

~Dupain-Cheng lakás~

Az iskolai idő jó hangulatban telt. Bár néha adódtak kínos pillanatok Adrien és Marinette között, senki sem észlelt belőle szerencsére akármit is. Délben Adriennek fotózásra kellett menni, ám megígérte a lánynak, hogy utána benéz hozzá. Apjának a "lecke elkérése" néven adta elő, így elengedte. Annyi időt kapott, amennyit csak akart.
Délután háromkor meg is érkezett. Felment a hátsó ajtón, így a Dupain-Cheng házaspár nem tudott róla. Úgy tippelte, Marinette még nem mondta el nekik, így nem akart feltűnést kelteni.
- Szia!- nyitott ajtót mosolyogva a lány.
- Hello! Hogy vagy?
- Nagyon jól! Sőt mi több! Végre nincs harc, házit is keveset kaptunk, nincs más dolgom mint pihenni! Felmegyünk?
- Persze!- bólintott.
- Milyen volt a fotózás?
- Hát, mint mindig, unalmas....ha nem baj, nem is szeretnék beszélni róla! Nem szeretem, dehát muszáj! Apa különben biztos nem engedne suliba!- mosolygott szomorkásan!
- Sajnálom!- tette kezét barátja vállára.
- Ugyan!- helyezte sajátkezét a a lányéra. Marinette kissé összerezzent, és elpirult, de nem húzódott el.- Hogy van a derekad? Jobb már tegnap óta?
- Persze! A pihenés meglepően sokat segít!- csillant ugyanaz a szomorúság szemében, mint reggel, amikor Ninoval és Alyaval a korábbi akumatámadásról beszéltek.
- Valami baj van?- változott komolyra Adrien hangja.
- Nem, dehogy!
- Ennél azért jobban ismerlek! Reggel is láttam ám!
- Hogy mi?! Te meg miről beszélsz?- tetette a hülyét.
- Marinette! Erről már beszéltünk!- próbált közelebb ülni, ám egyből elhúzódott. A lány oldala a korábbinál jóval hidegebb volt. Az a jeges, sötét hideg, amit magából árasztott elriasztotta a srácot, de bárki mást is el tudott volna.
- Minden rendben?- ült ki érdekes kifejezés a lány arcára.
- Én csak.....a- a seb.....az....megnézhetném?- nyelt egy nagyot.
- Adrien kezdesz megijeszteni!
- Figyelj, nem akarlak felzaklatni, csak mutasd meg kérlek!
Marinette inkább, csak bólintott, és letekerte fásliját, ám nem mert odanézni.
Adriennek teljesen elkerekedtek a szemei, amikor meglátta. A fekete seb legalább két tenyérnyivel nagyobb lett, és körülötte a lány bőre szürkés fekete volt. A fiú erőt vett magán, és megérintette az elszürkült bőrt. Mari, mikor meglátta barátja közeledő kezét, mégiscsak lenézett, és ő is elszörnyedt, majd mikor Adrien hozzáért, döbbenten kezdett bámulni a fiúra.
- Adrien! Én....
- Mi a baj?- csillant komoly aggodalom szemeiben.
- Mo-most hozzám értél?
- Igen, bocs....
- Még mindig ott a kezed?- nézett riadtan társa szemeibe.
- Igen de....
- De én nem érzem!
- Tessék?
- Nem éreztem, hogy hozzámértél! Tette mostmár saját kezét bőrére, majd az elszürkülés mentén simogatni, vakargatni kezdte.
- Ne-Nem érzem! Nem érzem, hogy hozzáérnék!- kezdtek könnyek gyűlni szemeibe, majd inkább csak egyszerűen visszatekerte derekát az Adrientől tanult módszerrel.
- Nagyon sajnálom!
- Nem a te hibád!- mosolygott még könnyes szemekkel is.
- Csak ezt ne mon....
- Hagyd abba!- ölelte át Mari a srácot, amitől nagyon meglepődött.- Nem vagy hibás!
A hős lassan átölelte maga is a lányt,  majd ölelése egyre szorosabb lett, de természetesen nem fájdalmasan.
- Mi-Minden rendbe fog jönni! Nem engedem, hogy bármi bajod essen! Többé nem!
Marinette csak belefúrta fejét osztálytársa vállába.
- El kéne mennünk valamikor Jameshez!- fezdte Mari, miután elváltak.
- Mármint kettőnknek?
- Igen! Biztos ő is tudja, de meg kéne kérni, hogy egy szót se szóljon a Mesternek. Hiszen, ha megtudja, akkor.....
- Nem fogja! Marinette figyelj!- fogta meg a lány vállait.- Nem lesz semmi baj! Nem szólunk a Mesternek és a talizmánjaink is a helyükön maradnak!
- Mi veletek vagyunk!- röppent Tikki és Plagg melléjük.
- Extra sajtadag terhe mellett!
- Nekem is hiányoztál Plagg!- kuncogott a lány.
Adrien örült, hogy boldognak látja. Csak nézte, és maga is elmosolyodott.
- Mit nézel ennyire!- pillantott háta mögé a lány, keresve, mit láhat barátja.
- Én...semmit! Köszönjük!- fordult végül a kwamik felé.
A két fiatal észre sem vette, de idejük hamar lejárt. Adrienért este hét órára mentek.
- Mennem kell! Nyomta ki csörrenő telefonját.
- Rendben! Kikísérlek!
- Nem nem, neked pihenned kel!
- De...
- Nem!
- Oké, akkor csak az ajtóig! Ebből viszont nem engedek!
Lementek a nappaliba  Adrien felvette cuccait, majd elköszönt.
- Akkor holnap!- intett az ajtóból.
Nagyon szívesen megölelte volna barátnőjet, azonban nem merte. Ő csókolta meg azelőtti nap, és habár a osztálytársa viszonozta érzéseit, azóta nem történt semmi. Mari nem kezdeményezett, és mivel kisebb gondja is nagyobb volt ennél, így nem szerette volna még több dologgal traktálni, letámadni.
- A-Adrien várj!- gondolta meg magát, mielőtt becsukta volna az ajtót, majd odaszaladt társához, és megölelte.- Köszönök mindent!- mondta, majd megcsókolta a fiút.

○○○○○

Adrien vegyes érzésekkel feküdt le aznap este. El sem hitte, hogy mindaz,  amit a napokban átélt igaz lehet. Bármikor barátnőjére gondolt, melegség töltötte el, majd félelem. Meg kellett állítsák a seb terjedését. Valahogy úgy érezte, hogy James Charlesnak köze van a probléma megoldásához, de mindössze sötétben tapogatózott. Nem veszíthette el a lányt, és attól félt, mégis vészesen közel áll ehhez.
Éjjel fél tizenkettő volt, ő azonban még mindig nem aludt. Felállt ágyából, és ablakához ment, majd kinyitotta és bámulni kezdte a csillagos eget.
- Te mit tennél a helyemben anya?- kért tanácsot.- Hiszen igaza van! Nem láncolhatom sem a földhöz, sem magamhoz! Hősök vagyunk, a dolgunk, hogy megvédjük Párizst! Hogyan kerülhetném el a csatákat? Vagyis azt, hogy ő is küzdjön. Nem akarom őt is elveszíteni! Bár azt sem tudom veled mi történt pontosan. Tudom, hogy nem hagytál el volna minket....hogy nem hagytál el volna engem önszántadból! Csak kérlek...küldj valami jelet! Hiszen nem állhatunk le a hősk.....
Adriennek ekkor merész gondolat fogalmazódott meg fejében. Tudta, a lányt nem képes rávenni, hogy maradjon háttérben egy egy csata közben. Ugyanúgy fog küzdeni a fájdalom ellenére is, ezt már tapasztalta. Mindent úgy csinált, mint régen, mintha nem is törődne a következményekkel. Hiába, Marinettenek Párizs volt az első (legalábbis látszólag). Szóval nem óvhatta a lányt. Megértette társa szemszögét, miszerint nem akarja megkapni Adrient dadának. Habár nem értett egyet vele, látta az érem mindkét oldalát.
Egy lehetősége maradt. Megfosztja Marinette-et a hősködéstől. Ha a talizmánját elveszi, akkor nem tud beleavatkozni. (Habár már volt példa arra, hogy anélkül küzdöttek, remélte beválhat.) De mégsem lopózhatott oda és vehette el. Így egy választása maradt. Elmondja a mesternek, hogy tudják egymás kilétét, és ráveszi, hogy Marinette talizmánját adományozza másnak és ne a sajátját. Ez messze övön aluli húzás volt, de meg kellett lépnie. Vagyis inkább csak győzködte magát akkor.
Egyszerűen nem látott más, gyors megoldást, amivel csökkentheti a kockázatot. Habár ő okozta Mari sérülését, akkor csak és kizárólag egy dologra koncentrált, mégpedig arra, hogy megvédje a lányt élete árán is. Tudta ezzel teljesen elvágja magát barátnőjénél, de szívesen vállalta ezt a következményt.
Végül becsukta ablakát, és döntött.
- Meglátogatom holnap Fu Mestert!- motyogta.

Sziasztook!😊

Nos ez lenne a folytatás, remélem tetszett! Nagyon örültem a kommenteknek, az előző résznél, köszönöm őket!😘 Mindig jó érzés olvasni, ha valaki kommentel!😉🤗
Jó éjt!🐾🌙

Annalulu🐞