A pusztítás ereje

Ígéret

~Dupain-Cheng lakás~

Adriennek másnap önkentelenül is rossz kedve volt. Folyton örlődött magában. Már előre bűntudata volt, pedig még nem is beszélt a Mesterrel.
Marinette természetesen érzékelte a fiú rossz kedvét, és rendesen aggasztotta. Nem tudhatta mi baja van, és alkalma sem nyílt megkérdezni a szünetekben.
Adrien aznap is hazakísérte, így akkor tervezte.
A srác természetesen nem akart szólni barátnőjének tervéről. Úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha felmegy délután, ahogy megígérte, majd valamire hivatkozva eltűnik, átalakul és elmegy Fu Mesterhez. Hazugság hazugság hátán. Ez volt a napja. Jó hangulatban akart mutatkozni, minnél kevesebb gyanút akart kelteni a lányban. Gond nélkül akarta véghezvinni elképzeléseit, hiszen "ez volt az egyetlen helyes döntés", amit hozhatott.
Azonban Marit sem akkor vakarták le a falvédőről, jól tudta, társának baja van. Egész hazaúton saját magát bíztatta, hogy minnél hatásosabban felléphessen a fiú előtt, hogy valóban választ kapjon kérdeseire.
- Beszélnünk kell!- kezdte olyan magabiztosan, amennyire tőle telt.
- Rendben mondd!- felejtette el egy pillanat alatt minden gondolatát, osztálytársát hallva.
- Nem fogadok el nemleges vagy kitérő választ!
- Kezdesz megrémíteni!- próbálta elviccelni a dolgot.
- A-a nem nem! Nem jászunk ilyet! Szépen itt maradsz és elmondod mi bánt!
- Ooo hát ezt akartad kérdezni!- színlelt könnydséget.- Semmi az ég világon! Jó, megsérültél miattam és ki tudja mi fog történni, dehát tegnap óta semmi sem változott! Nem lettem letörtebb, vagy nem is tu....
- Ne nézz hülyének!
- Hogy mondod?
- Adrien, nagyon kérlek áruld el mi bánt! Egész nap komor voltál, pedig igazán próbáltalak felvidítani! Figyelj, é-én.....nagyon nehezen beszélek erről, de....- kezdte kezeit törögetni.- ....nagyon fontos vagy nekem és.....nem akarlak rossz kedvűnek látni és....
- Marinette!- tette kezét a lányéra félbeszakítva ezzel.- Nagyon kedves, hogy aggódsz értem, de nem bánt semmi! Semmi olyan, amiről ne tudnál!- adott elő egy briliáns alakítást, de a lány így is átlátott rajta.
- Miért nem válaszolsz őszintén? Megbántottalak valamivel?
- Dehát most mondtam el az igazat!
- Annak a közelében sem voltál!- változott hangszíne komorra.
- Ha bántana is bármi, minek árulnám el?! Kisebb gondod is nagyobb, minthogy az érzeseimmel traktáljalak!
- Hogy mondhatsz ilyet?
- Hogy én, hogy mondhatok? Akkor ne is beszéljünk rólad?- próbált vitát generálni.- Nap mint nap a szemembe hazudsz!
- Tessék?!
- Bármikor kérdezem, varázslatos módon a derekad sosem fáj! Nehogy azt hidd, hogy én nem látom, amikor TE hazudsz!
- Adrien, mi ütött beléd? Miért viselkedsz így?
- Talán belefáradtam, a folytonos hazudozásaidba!- mondott ki nehezen minden egyes szót. Nemhogy Marinettenek, még Adriennek is fájt, de el akarta marni a lányt magától, hogy megtehesse azt, amire készül.- Hogyan bízhatnék meg, és mondhatnék el egy komoly dolgot is egy olyan embernek, aki pofátlanul a szemembe hazudik!
- Én....- akadt torkána szó.
- Látok mindent, rendben?! Minden egyes rándulását az arcodnak, amikor csak egy kicsit is fáj a derekad!
- Bocsáss meg!- hajtotta le fejét a lány, majd térdeit átölelve sírni kezdett.
A fiú nem számított erre. Azt várta mikor csattan fel és küldi el, de ez nem történt meg.
- Nagyon sajnálom!
- Kérlek ne mondd ezt!- csúszott ki önkentelenül Adrien száján.- Miért sírsz?- szorította magához.- Miért nem dühöngsz, miért nem küldesz el?! Miért?!
- Mert igazad van és....szeretlek!- csókolta meg a fiút.- Nem akarlak rosszkedvűnek látni, és tudván, hogy ez miattam van!
- Hiszen olyan sok csúnya dolgot mondtam, hogy elküldj!
- Hogy elküldjelek?!- húzódott hátrébb.
Adrien csak ekkor jött rá, hogy lebukott.
- Miért akartad, hogy elküldjelek? Fi-Figyelj, ha azért csináltad mert nem akarsz velem lenni, nem muszáj! Bármikor elmehetsz! Ha meg....nem akarsz Úgy velem lenni, mert csalódtál bennem, akkor.....
- Kérlek ne gondold ezt, én csak....mhmmm....nem mondhatom el.
- Miért nem? Én szívesen meghallgatlak!
- Mert akkor te csalódnál bennem!- fordult kissé el, majd lehajtotta a fejét.- Tegnap este azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetne ezt a problémát gyorsan megoldani....arra gondoltam, hogy az lenne most neked a legjobb, ha nem küzdenél, dehát ez nem kivitelezhető, ezt én is tudom!
- Akkor?
- Ma el akartam menni Fu Mesterhez! Reméltem egyeséget tudok kötni vele!- nézett a lányra, aki hitetlenkedve bámult rá vissza.- Amég meg nem gyógyulsz, leadod a talizmánod, más kapja meg. Ha a Mester fontosabbnak tart téged, mint engem, leváltalak, ha minden rendbe jött. Tudtam, hogy ha ezt megteszem, elveszítelek! Ezért próbáltam vitatkozni, hogy ne legyen olyan nehéz elengedni. Mert ha mérges vagyok rád és te is rám....amiket meg mondtam....természetesen látom, hogy ha fáj, nem mindig tudod te sem eltitkolni. De emiatt soha nem bántanálak!- állt fel.- Sajnálom! Én....hülye ötlet volt ez az egész! Már látom. Jobb, ha megyek!
Marinette csak kikerekedett szemekkel bámult a fiúra. Meg sem bírt szólalni, ám tudta, jobb lesz összeszednie magát, ha marasztalni akarja.
Adrien a cuccával bajlódott, majd mikor felvette táskáját, fura dolog történt. Marinette mögötte állt és átölelte.
- Kérlek, maradj!
- Hogy mondod?- fordult meg a srác.
- Macska, jól figyelj rám! Ez egy nehéz helyzet, nekem is és neked is! Megértem az érzéseid, de ha ezt meg akarjuk oldani, akkor össze kell fognunk! Nincs olyan akadály, amit ketten ne lennénk képesek leküzdeni! Most a legfontosabb, hogy bízzunk egymásban, különben el fogunk távolodni egymástól, és széthullunk. Soha nem gondoltam, hogy ilyen helyzet állhat fel, de nem akarlak elveszíteni! Arra kérlek, hogy bízz bennem, hogy én is bízhassak benned! Én....megértem, hogy aggódsz, fordított helyzetben talán én is így viselkednék! De nem megoldás, ha elfutunk a probléma tényleges megoldása elől!- tette kezét a fiú arcára.- Rendben? Ígérd meg, hogy ezután mindent együtt csinálunk!- kérte kedves mosollyal arcán.
- Megígérem!- csókolta meg baránője kezét.- Mindig is csodáltalak!- tette saját kézfejét a lányéra.- Optimista vagy és kedves, megértő, és találékony, mindig előállsz egy tervvel! Köszönök mindent!- ölelte meg.- Várjunk csak!- jutott hirtelen egy már már képtelen ötlet eszébe.- James!
- James?
- Mesélt valamit!
- Tessék? Fogalmaznál érthetően kérlek?
- Egyik alkalommal, amikor ott jártam azt mondta....elég zavaros, de azt hiszem, őt tudja, hogy az emlékei Mimi haláláról nem eredetiek. Tudja, hogy belenyúlt a Mester, azonban ezt elfogadja, nem akar többet tudni.
- És? Hogy jutott most ez eszedbe?
- Elmesélte, hogy miután Mimi meghalt....ő észrevett egy kis sérülést a gyűrűn. Valami történt, amikor elporlasztotta Mimit! A gyűrű.... megrepedt!- mutatta az alig észrevehető kárt.- Ha valahogy meg tudnák javítani...mármint a szerencsetalizmánoddal.....talán téged is sikerülne!
- Adrien én csak azt tudom helyrehozni, ami akkor történik, abban a csatában. Így is nagy erő van a kezemben, pláne, ha egy csettintéssel mindent helyrehozhatnék! Sajnos....ezt nem tudjuk helyrehozni! Vissza kéne mennünk ahhoz az időben és mégis a jelenben kéne maradjunk!
- Ezt, hogy érted?
- A nyúl talizmán képes lenne visszavinni minket az időben, de ha ott megoldanánk a problémát....ha James nem pusztítaná el Mimit, akkor annak beláthatatlan következményei lennének a mostani jelenre. Nem is biztos hogy megoldaná ezt a problémát. Sajnos ilyen módon nem látok megoldást a problémánkra.
- De...én érzem, hogy....
- Új információ jutott a birtokunkba. A gyűrűd sérült. E-ez rád is komoly hatással lehet! Talán jobb is lenne megnézetni a Mesterrel!
- Nem!- jelentette ki vehemensen.

Annalulu🐞