A pusztítás ereje

Nagyobb segítség

~Párizs utcái~

-Ne örüljetek ennyire!- hallottak meg a hősök egy igen ismerős hangot hátuk mögül.
- Ennél frappánsabb belépőszöveget nem tudtál kitalálni Bogaram?- csendült még egy ismerős hang.
- Igaza van! Egy hatásos belépő fontos!
- Koncentráljunk az ellenségre!
A hősök el sem hitték, amit hallanak, még szemeik sem tudták meggyőzni őket arról, amit látnak.
Mögöttük állt Katicabogár, Fekete Macska, Rena Rough, Páncélos az éppen utolsó ként a nyúlüregből kiszálló Nyuszix. A tini hősök szemtől szemben álltak felnőtt valójukkal.
- Mondtam, hogy számíthattok ránk Minica!- üdvözölte őket Alix.
A pillanatot Nino és Alya ékszereinek csipogása törte meg.
- Rendben csapat!- szólt a felnőtt Katica.- Ha szólok, szakítsd meg a pajzsot, és futás etetni a kwamikat! Macsek és Minica...-fordult a fiatal Adrienhez es Marihoz.- Mi feltartjuk őket addig!
- Hűű de jól áll már most is ez a fekete kezeslábas!- nézett kisebb énjére Adrien.
- Ne kalandozz el Macska!- korholta a felnőtt Katicabogár.
- Nem fog változni semmit!- mondta kissé lefagyva Marinette, majd nevetni kezdett.
- Hogy is változhatnék Kisasszony!- hajolt közelebb kacsintva a felnőtt Adrien.
- Elég!- tolta el nevetve orránál, ahogy vele egyidős társát is szokta.
- Hát te sem fog változni!-nevettek a felnőtt hősök, mire a két Katica szinte egyszere elpirult.
Abban a pár percben annyi minden történt, hogy az ifjabb Marin kívül mindenki elfelejtkezett sérüléséről. Ennek Minica örült, hiszen így senkinek sem volt ellenére, hogy küzdjön.
Az idősebb hősök kiegészülve a fiatalabb Katicával és Fekete Macskával, Nino pajzsa elé sorakoztak fel.
- Most!- pillantott hátra a felnőtt Marinette, mire Nino pajzsa semmivé foszlott, és barátnőjével futásnak indult.- Most mi jövünk!- indultak támadásnak.
Marinette és Adrien ámulva nézte felnőtt énjét. Bamulatosan küzdöttek. Sokkal nagyobb volt köztük, és a csapat között is az összhang. Szint egy ként mozogtak. Pár pillanat múlva kezdték érezni, hogy ez a csapatösszetartó erő kezdi beszippantani őket magukat is. A felnőttek nem melletük, hanem velük együtt küzdöttek.
Minica kezdett kissé megnyugodni. Ha felnőtt énje az oldalán lehetett akkor, az csak annyit jelenthetett, hogy túléli a Macska által okozott sérülést, azonban az arcán egyre felfelé kúszó feketeség még így is aggasztotta. Érezett minden egyes milimetért, amikor a seb egy kicsit is feljebb húzódott.
Pár perc múltán a fiatalabb Renaval és Páncélossal is kiegészült a csapat. Így sokkal könnyebb volt számukra a harc, ám a Kígyó hirtelen megszólalt.
- Gondoktam, hogy hozni fogtok erősítést! De ha nem haragszotok meg, én is hoztam!- társta szét karjait, mire hozzá hasonló félig hüllővé alakult csatlósok jelentek meg.
- Erre mikor vokt ideje?- kérdezte a fiatalabb Nino.
- Az elejétől fogva szemmel tartottátok?- kérdezte az idősebb.
- Amennyire mi tudjuk, igen!- válaszolt az ifjabb Alya.- És az illúzióm sem működött! Átlátott rajtam!
- Túl jól ismeri már a talizmánt, még nekem is nehéz dolgom lenne! Sőt, nem is biztos, hogy sikerülne!- nyugtatta felnőtt énje.
- A csatlósok viszont nem fognak átlátni rajta!- jutott hirtelen Marinette eszébe.
- Igaz! Ellenük használjátok bátran!- mosolyodott el az idősebb Katica.- Viszont, ha ő megmutatta minden erejét, illik, hogy mi is megtegyük!- kacsintott Marira.
- Szerencsetalizmán!- dobták fel egyszerre yoyojukat, amég társaik támadni kezdtek.
Az egyik hősnő kezébe egy cementzsák, a másikéba egy vödör hullott.
- Van egy ötletem!- nézett Minicára Katicabogár.
- Tudom! Csináld, segítek a többieknek!- lendült a lány.
Marinette miután feldobta yoyoját éles fájdalmat érzett egész oldalában. Mintha egyszerre több kést döftek volna belé, úgy elkezdett fájni a seb. Nem ment vissza küzdeni, egy kis mellékutcába bújt el, ahonnan jól látta a csata végkimenetelét. Már nem volt ereje küzdeni, és fájdalma is megrémítette. Tudta ott van Nyuszix és Katicabogár is a jövőből, de ez sem nyugtatta meg. A "Mi van ha?" kérdés rendesen ott motoszkált a fejében. Átváltozva kellett maradjon, de nem tudta, hogy képes lesz e erre. Kezdte érteni Adrien korábbi megérzését. A fiú nem akarta megcsináltatni a gyűrűjét, mert úgy érezte még közbe fog játszani felépülésében. Ebben igaza volt. Közvetve valóban a probléma végső megoldásához kapcsolódott. Azzal, hogy a Kígyó előbújt fészkéből, egy olyan régebbi probléma megoldását segítette elő, amivel a törött gyűrű javítása, valamint Mari sebe eltűntetése is megoldhatóvá vált.
Miután a felnőtt Katicabogár végzett tervével, és az egyik utca egy részét bevonta cementtel, visszasietett barátaihoz, ám fiatalabb énjét nem találta a csata közelében.
- Macska!- szólt, mire mindkettő odafordult.- Hol van Katicabogár? Azt mondta visszajön!
- Ne!- futott át félelem Adrien agyán.- Megkeresem!- mondta, majd el is tűnt.
- Senki sem látta?- kérdezte az idősebb Mari.
- Ide sajnos nem jött vissza!- tárta szét karjait a felnőtt Macska.- De te erre hogy emlékszel? Hiszen ez veled is megtörtént!
A hősnő törni kezdte a fejét. Nem túl sokra emlékezett. Akkor, amikor ez vele is megtörtént, minden olyan gyors volt, hogy nem sok dolog ragadt megbenne. Ekkor azonban fájdalom hasított oldalán végig, és minden eszébe jutott.
- Mi a baj?!- kapott a lanyhoz Asrien, mikor meglátta eltorzuló arcát.
- Haldoklom!- lehelte hallkan a döbbenettől.- Rendezzük le ezt gyorsan! Ő a múltam! Ha baja esik, akkor nekem is!
- Siessünk!- ugrottak vissza a csatába.
Az idősebb Marinette csak remélni tudta, hogy elegendő részt tudott lebetonozni. Azonban fiatalabb énjének szerencsetalizmánja, a vödör még mindig nála volt. Nem tudta felhasználni. A legrosszabb, hogy sejteni sem sejtette.
- Tereljük arra őket!- szólt társainak, majd felugrott a tetőre.- Ne érjetek az utcához! Úgy közlekedjetek, hogy mindenkit odacsaljatok, de ti magatok maradjatok a levegőben, és a tetőn.
- Akkor rajtunk a sor!- kacsintott Alya fiatalabb énjére.
- Délibáb!- kiáltotta egyszerre a két róka, mire zavaró, villodzó színek jelentek meg a csatlósok körül, ami a cementtel terített utcára terelte őket. Ez a gyors, éles villódzsás egy kicsit még a Kígyót is befolyásolni tudta, ám erre nem feltétlen volt szükség. Magától is követte volna a hősöket.
- Teknős pajzs!- állítottak pajzsokat, a csatlósok terelésére.
Katicabogár magával hurcolta a vödröt, hiszen tudta, valamilyen segítséget fog számára nyújtani.
Mikor a Kígyó észrevette, hogy mi is történik, már számára is túl késő volt. Beleragadt a cementbe, nem jutott tovább.
- Már csak az akuma helyét kéne megkeresnünk...- tekintett fiatalabb Alya ellenfelükre, akin semmilyen fura tárgyat sem láttak.- Nem emlékeztek?- fordult felnőtt társaihoz.
- Majd én megmondom!- bukkant fel James.- Az gyűrű nekem ismerős!- mosolygott.- Ugyan most zöld, nem arany, hogy beleolvadjon ronda pikkelyes bőrébe, de az lesz az akumát megszállt tárgy!
- Azt hiszed, hogy ezzel legyőztél?- kérdezte sziszegve az akumatizált.
- Vigyázzon!- ugrott ösztönösen James Charles elé az idősebb Marinette, mikor meglátta mire készül a Kígyó. A gonosz teremtmény éppen mérgével akarta leköpni az idős férfit, hogy csatlósává változtassa. A hősnő kivédte a támadást, ám a méregtől yoyoja összeragadt, nem tudta használni már. Arra sem figyelt, hogy hol ér földet, így a saját maga által készített csapda fogjává vált.
- Katicaaa!- kiáltott a többi hős, ám elkéstek, társuk a cementben landolt.

Annalulu🐞