A pusztítás ereje

Lélekemelő eszmecsere

~Dupain Cheng lakás~

Marinette kérdő tekintettelnézett Adrienre.
- Úgy értem....nem szeretném, ha megjavítaná! Még...eddig sem történt velem semmi. Nem hatott ki rám és éppcsak egy kicsi karcolás. Már hosszú évek óta ilyen, és....nem tudom megmagyarázni, de úgy érzem ennek köze van a megoldáshoz! Kérlek ne nézz hülyének, azonban....úgy gondolom a talizmánomnak és Jamesnek köze lesz a gyógyulásodhoz. Ha bármi kicsit is rossz tapasztalatom lesz, egyből megyek Fu Mesterhez, de....kérlek várjunk, amég megoldjuk a derekadat!
- Re-Rendben! Ha ennyire biztos vagy benne, akkor legyen!- mosolygott kedvesen.- Viszont....el kéne mennünk Jameshez, azt hiszem....Együtt!
- Igen, jobb lesz beszélni vele!
- A Mesterrel ne nagyon érintkezzünk, ha lehet! Nem szeretek hazudni, és attól tartok nem is tudok jól! É-És elveszíteni sem szeretnélek!- nézett nagy kék szemeivel a fiúéba.
- Nyugodj meg! Nem lesz baj!- csókolta meg kedvesen.

○○○○○
~Pár nappal később~

Péntek volt, épp az utolsó óráról csengettek ki. Az elmúlt pár nap kellemesen, eseménytelenül telt. A fiatalok szombaton akarták meglátogatni James Charlesot, mert Adriennek péntek délután fotózása volt.
Az iskolában többnyire természetesen viselkedtek. Többet beszélgettek valamivel, de szerencsére ez nem tűnt fel osztálytársaiknak. Adrien várni akart Marira, nem akarta kényszeríteni, hogy bevallják barátaiknak az igazat, hiszen nem annak volt ott az ideje.
A fiú aggodalma kissé csillapodott, hogy nem volt akumatámadás. Figyelt barátnőjére, hogy minnél kevesebbet terhelje magát és, hogy minél többet pihenjen. Ő maga is sokkal felszabadultabb lett.
Miután végeztek az iskolában, elváltak barátaiktól, és Adrien hazakísérte barátnőjét (na nem mintha olyan messze lakott volna).
- Akkor holnap!- búcsúzott Marinette, mikor elértek a hátsó ajtóhoz.
- Igen...holnap!- vakarta kissé zavartan tarkóját.- Figyelj Marinette én arra gondoltam, hogy.....tu-tudom, hogy nagyon szeretsz kávézni és...arra gondoltam, hogy holnap esetleg, talán elmehetnénk egy kávézóba! Már persze, ha van kedved!
- Oké, igen!- pirult el.
- Akkor holnap kettőkor mondjuk?
- Rendben!- válaszolt félénken.
- További szép napot!- integetett.
- Neked is!- viszonozta halkan.- Adrien!- nyúlt a fiú után, majd odalépett hozzá és megcsókolta.- Jó fotózást!- mondta, majd felsietett.
A srác csak elmosolyodott és boldogan indult vissza a pékség bejáratához, ahol Nathalie már várt rá.
Marinette sóhajtva rogyott le a földre, miután becsukta maga után a bejárati ajtót.
Mindent olyan tökéletesnek érzett (illetve majdnem tökéletesnek, de oldala nem számított akkor). Magának is félt bevallani, de még azt is élvezte, hogy titkolóznak az osztálytársaik előtt, hiszen ez is izgalmasabbá terte az egészet. Figyelni kellett minden pillantásra, apró mosolyra, szóra. Minden mesébe illő volt.
- Nyugodj le kislány! Ide hallom a szívverésed!- nevetett Tikki.
- Tikki, én holnap randizni fogok Adrien Agrestevel. El tudod ezt hinni?
- Nem tudom, a tizedik csók óta már nem is számolom, szóval...
- Hééé! Nem is volt eddig tíz.- nevetet.
- Marinete, lenne egy fontosabb kérdésem. Mennyire tudtad elfogadni, hogy Adrien Macska?
- Oh...ez érdekes kérdés!- gondolkodott el.- Miért kérdezed?
- Ha válaszoltál, elmondom!
- Nem is tudom.....Fura.....Ha jobban belegondolok, inkább még mindig két külön embernek látom őket, és nem csak kinézet vagy viselkedés miatt. Milyen kevés esélye volt annak, hogy a társam végig ilyen közel legyen hozzám! Mármint érted! Párizs hatalmas. Viszont....őszintén nagy kő esett le a szívemről, amikor megtudtam! Nem mondtam, mert.....féltem tőle, de....
- Tetszett Fekete Macska is.
- Honnan tudod?
- Nem tudsz előlem ilyet eltitkolni! De folytasd kérlek.
- Az elején valóban azért koppintottam le mert egyáltalán nem kedveltem Úgy.... viszont...Valami megváltozott bennem egy ideje! Én.....elkezdtem komoly érzéséket táplálni iránta. Korábban úgy gondoltam, hogy csak egy buta, egocentrikus ember, azonban megismertem. Elkezdtem egyre jobban bízni benne, rájöttem, hogy minden mosoly, minden vicc egy komoly, eltökélt, kedves embert rejt maga mögött, akit valami nagy fájdalom érhetett, ha mindig igyekszik ilyen, néha már-már idegesítő optimizmussal elrejteni azt. Ne értsd félre, nem úgy tekintettem rá, mint akit meg kell menteni....inkább csak meg akartam ismerni. Tudni akartam ki is ő valójában. Azért is próbáltam ezt az érzést elnyomni magamban, mert.....azt mondogattam magamnak, hogy nem is ismerem, nehéz lenne minden a maszk miatt...és amúgy is ott volt Adrien! Pedig ismertem Macskát, sokkal jobban, mint Adrient. Ha nem is tudtam róla mindent.....tudtam, a legmegbízhatóbb ember, és ennyi bőven elég kellett volna legyen.
- És akkor mi ez a "de" a hangodban?
- Oké, hogy én ezt gondolom róla, de vajon ő is hasonlóan gondol rám? Vagy csak Katicabogarat látja?
- Ez mindig is foglalkoztatta hősöket! De erre sajnos nem tudok választ adni! Adrien biztos, hogy oda van érted, viszont, hogy látja e Marinette-et....erre azt hiszem csak azt lehet mondani, hogy Katica is te vagy! Lényegében, ha Katicát megszerette, akkor téged szeretett meg, téged Marinette-et!
- Akkor is, Katicabogár annyival másabb, mint Marinette. Mintha a szöges ellentétem lenne néha.
- Marinette, abba még nem gondoltál bele, hogy Katicabogártól nem vártak el semmit?
- Ezt hogy érted?
- Marinettenek mindig teljesítenie kellett, nem hibázhatott, jó barátnő akart lenni, jó tanuló, okos, segítőkész és kedves.
- Azt mondod, hogy kényszert érzek arra, hogy ezer százalékosan jól teljesítsek.
- Nem ez a lényeg, hallgass kérlek végig! Szóval, amikor Katicabogár megjelent, felé nem voltak elvárások, hiszen nem is ismerték. Habár rajtad ott volt a nyomás, hogy meg kell mentsd Párizst, attól még ha elbuksz, senki sem tudott volna hibáztatni, hiszen nem is ismernek. Minden rejtett tulajdonságod, amiket félelem miatt rejtesz el mélyre, a felszínre tört. Ezek a tulajdonságok megtalálhatók egy egy szabadabb pillanatodban, amikor elragad a hév. Csak el kell ezt fogadd, és merned kell kicsit jobban önmagadat adni. Ennyi az egész!
- Te mindig olyan kedves vagy Tikki!- ölelte meg kwamiját.- Köszönöm!

○○○○○

Adrien nagyon unta a fotózást. Sokkal szívesebben lógott volna barátaival, vagy Marinettetel. Szerencséje volt, hogy nem kellett messze utaznia, csak a Szajna partjára rángatták ki.
Miután végzett már késő volt, így nem mehetett fel barátnőjéhez. Egyenesen ment haza, zongorázott egy órát, vacsorázott és lezuhanyzott.
- Ugyan kölyök, mi ez a fancsali kép?- tolt be egy újabb szelet camambertet Plagg.
- Csak....szeretném látni!
- Kit? A lányt? Mi van, ha ő nem akar?
- Miért mondod ezt?- fordult kérdő tekintettel kwamijához.
- Hát a tegnapi húzásod.....hát, hogy is mondjam....aljas volt?
- Téged nem is érdekel,  hogy terjed az a valami az oldalán?!
- Akkor sem szabad egyedül döntéseket hozz. Társak vagytok, vagy mi fenék!
- Huu de mélyenszántó gondolatai vannak valakinek.
- Adrien lehet, hogy nem látszik, de érdekel mi van Marinettetel! Még azt is pártolom, hogy tudjátok egymás kilétét! Akkor sem szabadott volna ilyenekre gondolj! Legalább velem oszd meg máskor ezeket az agyszüleményeidet!
- Tudom, hogy túllőttem a célon! De nem akarom, hogy....
- Nem fog megtörténni! Kitalálunk valamit!
- Köszönöm Plagg!- mosolygott kedvesen a kis macskára.
- Nos főnök...péntek van, szóval a hölgyikéd biztos sokáig fenn marad! Adrien be van ide zárva, de tudod ki nem?
- Fekete Macska!- néztek egymásra ravaszan.
- Rendben Plagg! Karmokat ki!- mondta Adrien, majd kivetette magát az éjszakába.

Annalulu🐞