A pusztítás ereje

A végjáték kezdete

~James Charles otthona~

-Nem ismeri fel véletlenül?- mutatta a képet a nőről Jamesnek Adrien.
- Hadd vegyem fel a szemüvegem!- mondta, majd elvette a telefont.- Hmmm....nem is tudom! Túl sok van eltakarva az arcából, és az a napszemüveg is olyan sötét. De valahogy....mégis olyan ismerős!- változott meg hangszíne.
- Minden rendben?- kérdezte gyanakvó tekintettel a fiú.
- Én....nem is tudom!- hangzott kissé túlvilágian, majd egy nagyot sóhajtott,  és visszaadta a mobilt.- Sajnálom, de nem ismerem fel! Nagyon ismerős, de tényleg nem tudom!
- Reméltem, hogy mg tudja nevezni!- ült vissza csalódottan.- Azt hittem, hogy talán...
- Igen? Talán?
- Nem vagyok bennebiztos, de.....nem úgy érzem, hogy a Mester főzete lesz az, ami meggyógyítja Marinete-et! Úgy érzem, hogy......ez valami mélyebb dolog lesz! Valami olyam, ami nem csak a mi problemánkra hat ki!
- Bízzon a megérzéseiben!- tette kezét a srác vállára.- Azok sosem csalják meg! Habár őszintén nem tudom, hogy mire gondol! Valamint nem is nagyon látok más megoldást a kis hölgy problémájára.
- Hát épp ez az! Én sem!- állt fel csüggedten- Nagyon sajnáom, de mennem kell! Apám eléggé komolyan veszi az időpontokat, amiket megszab!
- Hamarosan talákozunk, ha jól érzem!- kísérte ki Adrient.- Legyenek óvatosak!
- Ön is!

○○○○○
~Dupain-Cheng lakás~

Még csak nyolc óra volt, de Marinette már megvacsorázva, pizsamában állt szobája közepén. Egy füzetét kereste, de sajnos sehol sem találta.
- Tikki már megnézted az íróasztal mögött? Nem esett be?
- Igen, megnéztem kétszer is! Nem volt ott. Kicsit nagyobb rendet is tarthatnál a cuccaid között!
- Nagyon vicces és nem is segít!- csücsörítette száját sértetten.
- Igaza van!- hallotta meg Macska hangját háta mögött.
- Már csak te hiányoztál!
- Hékás Hercegnő, te hívtál!- lógatta le fél lábát az ágyról.- Karmokat be!
- Ho-Ho nem mondtam, hogy herc....- állt fel, ám hirtelen vissza is esett a földre.
- Marinette!- ugrott egyből mellé Adrien.- Marinette mi történt!
- Én...- ült fel óvatosan.- Egy pillanatra nem éreztem a felső testem! Egy pillanatra...- remegett szája.
- Most már jobban vagy, ugye?
- Lebénultam!- nézett könnyes szemekkel barátjára.
- Nyugodj meg!- ölelte át.- Most már semmi baj!
- Ez nagyon rémisztő volt!- mondta még mindig szinte teljesen sokkos állapotban.
- Az lesz a legjobb, ha lefekszel!- segítette talpra.
- Igen azt hiszem!- hagyta magát vezetni a lány.
- Nagyon sajnálom!- ült mellé.
- Én....nem...vagyis....- beszélt össze vissza.
- Tessék!- hozott Tikki egy pohár vizet.
- Köszi!
Ezek után Tikki Adrien vállára repült.
- Beszélnünk kell, ha nem hallja!- suttogta.
Adrien nagyon nagyon meglepődött, de csak alig láthatóan bólintott, rá se nézve a kwamira, nehogy ezzek is feltűnést keltsen.
- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha lefekszel aludni! Holnal, ha kipihent leszel, és egy kicsi idő eltelt, könnyebb lesz gondolkodni!- tanácsolta a kis Katica.
- I-Igazad lehet! D-De Adrien, ugye maradsz?
--Egy percre sem megyek el!- ölelte át.- De ugye most már jobban vagy?
- Igen azt hiszem! Csak egy pillanat volt. De nem akarok többet ilyet!- rázta meg magát.- Jó éjt!- kapcsolta le kis lámpáját, majd lefeküdt, ám tudta, nem fog sokat aludni.
- Neked is!- tette fejét párnájára Adrien is.
Adrien háton feküdt, balra, mellette pedog Maro hátat fordítva a srácnak  ám egy kis idő után megfogdult és szorosan hozzábújt. Megnyugtató volt számára társa jelenléte és az, hogy átölelheti.
- Nyugodj meg! Holnap kitalálunk valamit, de most pihenj!- simogatta a hősnő hátát.
Adrien is azt hitte, hogy nehezen fog szemére álom jönni, azonban neki tévednie kellett. Csakhamar elaludt, és ezt Marinette is észrevette. Nem mondhatni, hogy erre a pillanatra várt, mert hirtelen ötlet vezérelte, de megbökte kwamiját, és intett neki, hogy csendbe kövesse, majd felmászott óvatosan elkélyére, és átalakult.
- Tikki, pöttyöket fel!- mpndta a lehető leghallkabban, és útnak indult. Természetesen nagyon kellett ügyelnie a közlekedésre sérülése miatt, viszont elakart menekülni. El akart menekülni kminden problémája elől. Végül maga sem tudta miért, de azEiffel torony egyik magasan fekvő rácsán telepedett le.
- Pöttyöket be!- szólt szokatlan mód kwamijának. Társaságra vágyott, olyanra, aki talan segíthet.
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit veszélyes?- kérdezte aggódva a katicabogárka.
- Ha le is esek, bármior át tudok alakulni, hisz' itt vagy velem!- vonta meg a vállát.
- Az estin gondokozol, ugye?
- Én n-nem attól ijedtem meg, ami történt! Persze az is rémisztő vokt akkor, de....belegondoltam, hogy ha most ez törtenik....mi fog később? Egy hét múlva, egy hónap múlva....
- Azt hiszem erre a kérdésedre nem tudok sajnos választ adni!- bújt a lányhoz.
- Csak egy ember tudna, de....őt sajnos nem tudom elérni.
- Ha arra gondolsz, akire gondolom hogy gondolsz, akkor ne akard megkeresni!
- Nem is tudom Tikki!
- Túl kockázatos lenne megkeresni Nyuszixet, meg a végén balul is elsülhet....
- Tudom....csak jó lenne, ha feltűnne hirtelen! Azon gondolkodtál már, amot Adrien annyira szajkóz? Azt a tervet, vagy nem is tudom mit.
- Amimiatt nem akarja megcsinaltatni a gyűrűjét?
- Igen.
- Természetesen töprengtem rajta! Minden egyes apró dolgot beveszek a számításaimba, csakhogy minnél hamarabb meggyógyulhass! De nem értem mi a terve! Nem tudom mire gondolhat!
- Ez nála inkább egy megérzés! Szívem szerint már akkor, amikor kiderült, hogy el van repedve a talizmánja, elküldtem volna a Mesterhez vel, de úgy voltam vsle, hogy nekem is vannak megérzéseim. Többnyire be is jönnek....Ha úgy érzi, hogy ez valamiféle kulcs a megoldáshoz, akkor....miért ne lehetne igaza?
- Lehet benne valami! Csak legyetek óvatosak! Nem hiányzik több gond a nyakunkra, mint például egy törött talizmán!
- Nyugi Tikki! Nem lesz gond! Mondd meg inkább azt, hogy mit gondolsz a követőnkről!
- Nem is tudom Marinette! Olyan ismerős valahonnan!- törte fejecskéjét.- De valahog ynincs jó érzésem vele kapcsolatban!
- Jó lenne megtudni, hogy miért figyel. És hogy hogy jött rá a személyazonossagunkra, márha rájött?
- Hogy érted?
- Én márakkor éreztem, hogy figyel valaki, amikor egyszr kijöttünk James házából. És akkor nem voltunk átvaltotva.
- Igaz, mondtad....- gondolkodott el még jobban.
- Huhh, de hideg van!- rázta meg hirtelen magát.- Menjünk haza, később folytatjuk jó?
- Pártolom az ötletet!
- Pöttyöket fel!- mondta ismét.
Marinette kezdett eléggé belejönni, az óvatos lendülésekbe. Már nem kellettannyira figyeljen, mint korábban, kezdtek természetessé válni számára a mozdulatok. De ezzel semmijen problémát sem oldott meg, és ezt ő is tudta. Remélte nem jön el az a pillanat, hogy tovább kelljen adnia talizmánját. Egyrészt félt, mert az a szituáció egy borzasztó állapotot jelentett saját maga számára, valamint képtelen lett volna ölbe tett kezekkel ülni egy egy akumatámadás alkalmával. És mit csinált volna Tikki nélkül?
Inkább megrázta magát, mintha csak rpssz gondolataitól akarna megszabadulni, majd landolt erkélyén.
- Pöttyökét le!- mondta, hogy nehogy felkeltse barátját, a fénnyel.
- Hallkan!- tette ujját szája elé, majd bemászott.- Huhh, nem vette észte, hogy kimentünk!- suttogta megkönnyebülten. Nagyon nagyra értékelte Adrien aggódását, de akkor, abban a pillanatban semmi kedve sem volt magyarázkodni.
Már kényelmesen elhelyezkedett amikor a mellete fekvő fiú halk dünnyögését hallotta meg.
- Ne....Ne.....Ne tedd! Marinette ne!- kezdett kapálózni kezeivel.- Neeee!- ült fel az ágyon hangosabban is kimondva az utolsó mondatot.

Annalulu🐞