A pusztítás ereje

Feszültség

~A Dupont iskola közelében~

Marinettenek mindent figyelembe kellett vennie. A fejében minden összeállt, azonban két dologgal nem számolt még, illetve nem is tudott. Egyik a szerencsetalizmánja volt, hiszen még nem használta fel. Ritkán adódott olyan alkalom, hogy a terv fejében hamarabb született meg, minthogy felhasználta volna képességét. Az még bármennyit alakíthatott a helyzeten. A másik az esetlegesen balszerencsés végkifejlet. De ezeket félrerakta, majd előre küldte először Páncélost és Pegazust.
- Engem miért tartasz itt?- kérdezte Adrien.
- Tessék?
- Miért lenne baj, ha én is felmentem volna?
- Téged még nem feltétlenül látott, jobb....
- Gyenge kifogás! Tudod te is, hogy észrevett!
- Akk....Ahhj Macska, erre most nincs időnk! Szerencsetalizmán!- dobta fel fegyverét, és kezébe egy kicsike tükör hullott.- Na ez meg mire jó?- vette szemügyre a tükröt, utána pedig felindult.
- Marinette!- fogta meg a lány kezét.
- Én...rendben gyere, de óvatosan! Hajrá srácok!- vetteték bele magukat a csatába. Szerencsére a civilek már rég eltűntek a környékről (az akumatizálttal ellentétben.) A gyík folyton csak sziszegett, és robbanó savat köpött, ami rendesen megnehezítete a dolgukat.
Katicabogár néha néha visszamaradt, és körbenézett, hátha észrevesz valamit, ami segíthet szerencsetalizmánja felhasználásában. Hamar végezni akart, nehogy bárkinek baja essen, vagy rosszabb, Adrien ismét megsérüljön. Figyelte a kéztartását, és arvonását. Az iskolai incidens miatt nagyjából ripityára törhettek a csontjai, ami nem éppen egy légycsípés. Ezért is akarta minél tovább távol tartani a csatától, ám semmi pénzért sem kötötte volna ezt az orra alá, így inkább "felengedte".
Egyszer csak előbújt a nap, és a lánynak összeállt a kép a fejében. Felszökkent egy háztetőre , majd a kis tükröt úgy állította be, hogy az visszatükrözze a nap fényét, majd azt a szörny szemébe világított.
- Most Pegazus!- szólt Maxnek, mire a fiú egy kaput nyitott Páncélosnak, aki egyenesen a szörnyhöz teleportálódott és képességét szájkosárnak használta, így ha a gyík köpött, az csak belül robbant. A pajzs sem tartott örökké, de így Macskának volt ideje elpusztítani az akumát rejtő tárgyat, amit ezek után Katica megtisztított.- Viszlát kis pillangó!- eresztette el a lány az immár megtisztult, fehér lepkét.- Csodálatos Katicabogár!- dobta fel a tükröt, mire minden visszaállt a helyére, beleértve természetesen Adrien kezét is.
- Szép volt!-pacsiztak a fiatalok.
- Gyertek fiúk, ideje visszaadnotok a talizmánotok!- intett Maxnek és Ninonak.
- Bogaram, ugye....
- Tudom!- bólintott.- Tíz perc múlva a balkonon!- válaszolt, majd elszökkent a hősökkel.
Miután vigyázva, két különböző helyen visszakérte az ékszereket, mindent visszavitt a Mesternek.
- Köszönöm a segítséget!- mosolygott Marinette.
- Szívesen gyermekem! De mondd csak , minden rendben? Frusztráltnak tűnsz! Nem akarsz valamit elmondani?
- Én?.....Hehe mit kéne?
- Az oldalad aggaszt, igaz? Gyorsan nő a seb?
- Nem, de....mi lesz, ha egyszer....
- Ezeken ne gondolkozz! Mindent megteszek, hogy ez ne következhessen be! Menj haza, pihenj! És ami a legfontosabb, maradj pozitív!

○○○○○
~Dupain-Cheng lakás~

Macska végül visszaváltozott a pékség közelében, és úgy döntött Adrien ként megy fel. A szülök pont aznap értek haza, mivel a lány magymamája hamarabb meggyógyult, mégis egyből kinyitották a pekséget.
- Jó napot Madame és Monsieur Dupain-Cheng! Marinette itthon van?
- Szia Adrien!- fordult Sabine meleg mosollyal a fiúhoz.- Még nem ért haza, de bármikor megérkezhet! Menj fel, várd meg nyugodtan ott!
- Köszönöm!
Adrien szeretett Marinette-ék pékségébe látogatni. A szülők mindig nagyon kedvesek voltak vele, és érezte, hogy nem megjátszott. Látta már őket más (a házaspár számra idegen) vendéget is kiszolgálni, és észrevette, hogy messze nem olyan kedvesek, mint vele. Természetesen mással is nagyon szívélyesen bántak, ám őt valamiért kedvelték.
Adrien felment a lány szobájába, majd, hogy lefoglalja magát, körülnézett. Sosem vette azelőtt tüzetesen szemügyre  a szobát, így valamivel érdekesebb volt számára. Egy fikarcnyi jel sem utalt arra, hogy a lány titokban szuperhős lenne. Nem is várta, hogy kitesz majd egy képet a kwamijával (bár ők nem is fotózhatók), mégis azt gondolta legalább úgy, hogy tudja az igazat, talán észrevesz valamit. Marinette asztalánál képek függtek róla és barátaikról. A képeken természetesen szerepelt Alya és Nino, de helyet kapott még Juleka, Rose, Milenne, Alix, Luka és Kagami is. Természetesen saját magát is látta a képeken, azonban csak azokon szerepelt, ahol egyszerre több emberrel fotózkodtak. Nem is tudta mit várt. Talán titokban azt remélte, hogy a lánynak lesz egy fotókollázsa róla, ami tele van szivecskékkel, és rá van írva, hogy szeretlek. Természetesen a TV-ben látta a fotógyűjteményt magáról, (amikor Jagges Stone titokban lefilmezte) de azok mind újságokból kivágott modellképei voltak, és a lány meg is indokolta őket, amit természetesen feltétel nélkül elhitt neki. Nem is értette, hogy gondolhatott ekkora butaságot. Viszont így fenállt a kérdés, hogy kire utalhatott Katica, amikor bevallotta Macskának, hogy valaki más tetszik neki. Agya kezdett rendesen túlpörögni.
Gondolatmenetét egy halk koppanás zavarta meg, ami feje felől érkezett. Egyből kiszaladt az erkélyre, hisz' tudta Mari megérkezett.
- A-Adrien?- lepődött meg a hősnő, amikor a fiú felnyitotta csapóajtaját.
- Gondoltam, jobb ha így jövök!- engedett meg egy szégyenlős félmosolyt.- Legalább, ha a szüleid feljönnek, nem lepődnek meg!- vonta meg a vállát.
- Menjünk le, hűvös van!- intett a lány, majd leült ágyára, és visszaváltozott.
- Minden rendben a derekaddal?- csapott egyből a közepébe.
- Pe-persze!- mosolygott erőltetetten . - Nem, azt hiszem nincs!- jelentette ki egyszerűen, de már-már ellentmondást nem tűrő hangon Adrien.
- Figyelj, eléggé odavágtam magam, de semmi bajom! Akkor bevallom fájt, de most már jobb! Ma megígérem sokat pihentetem majd! Lefekszek, és holnap is jobban figyelek rá! De nyugodj meg!- adta elő hitelesen magát.
- Rendben! Tudod, nem akarok idegesítő lenni  és nem is akarom, hogy úgy érezd, mintha lekorlátoználak, csak....csak tudod, nem akarom, hogy rossz legyen! Szeretném, hogy minél kevésbé fájjon! Azt hiszem....csak meg akarlak óvni! Meg tudod ezt érteni?- nézett osztálytársa szemeibe.
- Én...- vörösödött el arca.- Persze, és....kö-köszönöm!- sütöte le szemeit.- És te hogy vagy?- kérdezte egy kis idő után.
- Jól köszönöm, mostmár a karom sem fáj! Miért kérdezed?
- Pont a karod miatt. Biztos minden rendben vele?
- Nem nekem kéne aggódnom érted? Hiszen a te oldaladon van egy növekvő seb! Bocs....ezt nem kellett volna.
- Semmi baj!- rázta a fejét, de látszott rajta  hogy rosszul esett ezt neki hallani.- Örülök, hogy már nem fáj!
- Marinette minden rendben? É-És mi volt ott a csatornában! Miért nem akartad, hogy felmenjek?
- Én csak....csak tudod....
- Ne találj ki semmilyen kifogást kérlek! Csak az igazat! Én is őszinte voltam veled!- fogta meg Mari vállát.
- Amikor....amikor beszorultál az egyik robbanás után a sok tégla és törmelék alá, tudod.....Nagyon sajnálom! Bocsánat!
- Dehát miért kérsz bocsánatot?- kerekedtek el rendesen a srác szemei.
- Az én hibám volt! Minden miattam....- próbálta visszatartani könnyeit, de azok csak előbuggyantak.- Hiszen én nem rántottalak magammal! Ott hagytalak a bajban! Aztán meg nem válaszoltál, nem is találtalak és....és és és nagyon megijedtem! A-Azt hittem, hogy szétnyomott egy kő vagy.....nem is tudom, és.....- mondta egyre kétségbeesettebben, ám Adrien beléfolytotta a szót. Hirtelen átölelte, amitől Marinette elnémult.
- Nem a te hibád volt! Kicsúszott a kezem! Te sem lehetsz mindenre felkészülve! Biztos te is nagyon megijedtél hirtelen! És látod, semmi bajom!- duruzsolta kedvesen.
Marinette szorította magához a fiút, miközben könnyek egész hada sorakozott fel szemeiben.
- Semmi baj!- simogatta a lány hátát.
- Sajnálom én csak.....- kezdte miután elváltak.
- Ne szabadkozz!- mosolygott kedvességet árasztva magából. Csak nézte társát és ismét eszébe jutottak gondolatai, amik akkor támadtak fel benne, amikor még egyedül volt a szobában. Marinettere és Lukara gondolt, hogy vajon jól vélte e. Vajon tényleg a fiú az e, aki tetszik Marinettenek? Nem tudta, de remélte nem így van. Tudta nem szabadna azt tennie, amit tervez, azonban nem érdekelte. Óvatosan közelebb hajolt, majd megcsókolta a lányt.

Annalulu🐞