A pusztítás ereje

Látogatás

~a parkban a Dupont iskola közelében~

- Marinette!- kiáltott a lány után Adrien, mikor meglátta.
Mari nem fordult meg, továbbra is a fának támaszkodva, összegörnyedve állt. Valamiért rettentően megfájdult dereka.
- Minden rendben?- futott mellé osztálytársa.
- Persze!- szűrte fogai között, majd megpróbált óvatosan felállni, de egyből hasához kapott.
- Várj!- emelte át a lány egyik karját vállán, míg másik kezével derekát fogta meg, hogy biztosan megtartsa törzsét.
- K-Köszönöm!
- Ugyan! Vigyáznod kéne magadra! Hogy tudtad ennyire meghúzni?
- Én is ez kérdezem magamtól! Anyáékkal bezzeg soha nem történt még ilyen. Anyáék!
- Tessék?
- Menjünk kérlek a hátsó ajtón!
- Miért?
- Nem akarom ezzel terhelni őket. Az orvos is megmondta, hogy csak pihentetnem kell!
- Akkor sem szabadna ennyire fájnia!- válaszolt, de végül a lányra hagyta.
Marinettenek csak ezek után jutott eszébe, hogy tulajdonképpen mit is csinál, és ami fontosabb, hogy Kivel is csinálja. Adrien a derekát fogta, amitől rettentően elpirult
A srác egészen szobájáig kísérte, majd ott a kis heverőjére ültette.
- Jobb?- segített hátát a támlának dőlteni.
- Igen, köszönöm!- bólogatott, de nem mert osztálytársa szemébe nézni.
- Hol fáj pontosan?
- Itt!- tette kezét derekára.
Adrien természetesen meglepődött, mikor aznap meglátta a lány bekötött törzsét, és valahogy nehezére esett elhinni a pékséges mesét. Valahogy úgy érezte titkol valamit. Normál esetben nem idegesítette volna, hogy nem mondja el az igazat, mindössze olyan fura volt. Miután Katica is pont ugyanott sérült meg.....
Azóta nem beszélt a hősnővel, így remélte nincs nagy baj. Társa megígérte neki, hogy szól, ha baj van, és nem úgy ismerte, mint aki hazudik. Mindezeken túl nem tudott éjszakánként normálisan aludni. Aggasztotta a dolog és remélte Katicabogár valahogy felkeresi és elmeséli, hogy hogy van.
Végül elköszönt a lánytól, és hazament.
Otthon természetesen egyből házi feladatának ül neki. Nehezére esett koncentrálni, de tudta, ha megcsinálja, bőven lesz ideje gondolkodni.
Ablaka előtt állt és Párizst nézte, miután mindent megtanult.
- Nincs baja kölyök!- reppent mellé.- Szólt volna biztos!
- És miért szólt volna?
- Mert, akkor tudnánk segíteni! Meg tudnánk oldani, és biztos ő is ezt akarná! Megoldani a problémát.
- Tudnánk?
- Hát akár tetszik akár nem én vagyok a pusztítás istene, és én tudok a legtöbbet az erőmről!
- Akkor mi le....Ott!- mutatott Katica elsuhanó alakjára.- Plagg, karmokat ki!- szólt, majd kivetette magát az ablakon.
Katicának pontos célja volt, nem lézengve, keresgélve lendült egyik házról a másikra. A fiúnak nehezére esett utolérni. A lány egy sikátorba ugrott, ahova a srác is követte, de csak landolás közben vette észre a nagy fényáradatot, ami a hősnő visszaváltozását követte. Még landolás előtt behunyta szemeit, hisz már késő volt visszafordulni.

°°°°°

Marinette hamar rávette Tikkit, hogy elvezesse Jameshez. Marit egyre jobban elkezdte zavarni a fekete vágás oldalán, de ezt a kis kwaminak nem akarta elárulni. Legalábbis egyelőre. Macskának főképp nem akart szólni. Nem szerette terhelni szeretteit, és mivel még nem volt biztos a seb eredetében, úgy gondolta, ráér. Remélte Jamestől majd valamelyest választ kaphat.
Mikor úticélja közelébe ért, beugrott egy szűk zsákutcába, és visszaváltozott. Landolásnál tompa fájdalmat érzett, de nem volt a korábbi, délutáni esethez hasonló, így könnyen továbblépett rajta.
- Katicabogár!- landolt mellette Macska.
- Macska?- fordult elszörnyülködve hátra.
- Nyugodj meg nem láttam semmit!- lépett előrébb, így láthatóvá váltak csukott szemei.- Csak beszélni akartam veled, és későn vettem észre, hoy visszaváltozol, de esküszöm, nem láttalak!
- Bízom benned nyugodj meg!- tette megkönnyebbülten a srác vállára kezét.- Az időpont nem alkalmas! Nem beszélhetnék máskor? Éppen egy fontos helyre sietek!
- Hova?
Ezután a lány Tikkire nézett, de mikor a kis katica egy bólintással jelezte, hogy elmondhatja, hálás pillantást vetett rá.
- Egy régi talizmán hordozóhoz megyek. A te talizmánod volt nála is.
- Tessék?
- Elmesélek mindent ma este nyolckor! Találkozzunk a szobrunknál. Hosszú történet...
- Rendben!
- Valamint Macska.....kérlek ezt ne említsd Plaggnak! Ezt is elmagyarázom, de egyelőre ne szólj neki!
- Tartom a szám! Akkor nyolckor!- fordított hátat társának, majd elszökkent.
- Ez most a szívbajt hozta rám!- sóhajtott kissé remegve.
- Én bízom benne!
- Persze én is! De ez akkor is megrémített.- válaszolt, majd elindult James házához.
A környéken nagyon szép, régi házak álltak. Mindegyik rendben karban volt tartva, néhányat éppen renováltak. A házak szélesek voltak, de egyik sem volt magasabb három emeletnél. Ahogy Marinette végignézte a postaládákat, a legtöbb házban egy ember, vagy család lakhatott, ami meglepően szokatlan volt, ilyen nagy épületekhez képest.
- James Charles.- olvasta a névtáblát.- Hogy lakhat egyedül egy ekkora házban? Főleg ilyen idősen! Csak kell segítség neki is!
- Elbizonytalanodtál?
- Kicsit...- húzta el száját, de aztán derekára gondolt, és megnyomta a gombot.
A lány miután csöngetett, kicsit megállt. Nem gondolta rendesen végig, hogy mit is akar mondani. Hiszen nem állíthatott be azzal, hogy meséljen neki Mimiről.
- Jó napot kívánok ifjú hölgy!- nyitott ajtót egy úr, de koránt sem nézett ki kilencven év felettinek. Marinette rendesen elámult, amikor meglátta a férfit. Nem volt kövér én nem volt bot a kezében, ahogy azt elképzelte. Egy jól öltözött hetven éves embert látott maga előtt.
- Nos?
- Bo-bocsánat! Ja-James Charles?
- Személyesen! Miben segíthetek?
- É-én csak....beszélni szerettem volna magával! A második világháborúról uram, ha nem gond!
- Ismerjük egymást? Honnan tudja, hogy jártam a háborúban?
- É-én....
- Ooo hát milyen buta vagyok, hiszen a névjegyzék! De hova is tettem a jó modorom! Kérem kerüljön beljebb, egy teára!- állt el az ajtóból.
Marinette más esetben nem mert volna egyedül bemenni egy férfihoz teára. De mivel Tikki ismerte, már nem lehetett rossz ember.
- Nos, miben segíthetek?- ült le egy csészével a kezében.
Marinette még akkor sem tudta, hogy hogyan fogjon hozzá. Nagyon meglepte James életvidámsága. Tikki azt mesélte, hogy nagyon megtört, a történtek hatására, és habár, ahogy mondani szokás, az idő minden sebet begyógyít, nem gondolta, hogy ennyire meg tud változni.
- A nevem Marinette Dupain-Cheng. Történelem órán a második világháborúról tanulunk, és szerettem volna egy olyan embert keresni, aki személyesen is érintett volt, vagy esetleg a szülei meséltek róla. Amikor hallottam önről, nagyon megörültem! Szeretném megismerni, egy élő ember tapasztalatait! Sokkal könnyebben befogadható lenne, ha esetleg meghallgathatnám a történetét!
- Rendben! Hol is kezdjem? Viszonylag, fiatal voltam, amikor hadsereghez kerültem, talán tizennyolc. Egy különleges egységnél dolgoztam, így túl sokat nem tudok, a frontról mondani. Én is jártam a lövőárokban, tudom milyen érzés, de nem az a katona voltam, aki akár éveket is ott töltött. Egyfajta kém voltam, vagy ügynök ha úgy jobban tetszik! A feladatom az volt, hogy egy titkos fegyverről információkat szerezzek.
- Volt társa?- próbált óvatosan puhatolózni, de amint kimondta megbánta. James arcán szomorúság suhant át, csak utána válaszolt.
- Volt.
- Mi típusú volt a titkos fegyver, ami után nyomozniuk kellett?- tett fel egy újabb kérdést, mielőtt a férfi báemit mondhatott volna.
- Tulajdonképpen mit is szeretne hölgyem?- kezdett gyanakodni.- Hogyan is talált meg?
- A-ahogy ön is mondta! A tanárunktól tudtam meg, hogy pontosan fogalmazzak! Nála érdeklődtem először.
- Tudja, hogy elvörösödik, amikor füllent?
- É-én....
- Azt hiszem jobb lesz ha most távozik kisasszony! Ha hajlandó lesz velem őszintén beszélni, akkor fogadom, hamarabb nem!
Marinette lefagyott. Felállt és kiment, nem tudott mit válaszolni.
- Remek....- fordult kwamijához, amikor egyedül maradtak az utcán.
- Sajnálom Marinette, dehát mire számítottál?
- Nem is tudom.- nézett vissza a házra.

Sziasztook!😊

Nos itt lenne a következőt rész, remélem tetszik! A folytatáson már dolgozok, úgyhogy hozom, amint kész!😉🤗
További szép napot!🐾

Annalulu🐞