S°Z°E°R°E°T°L°E°K (K.S.J. ff)

41. ~ Új?

Letettünk magunkat estére és másnap reggel korán keltünk. Seokjin még vissza aludt, én pedig az ablakhoz mentem és néztem London szép városát.

Olyannyira félek, mint amennyire bátor vagyok! Semennyire? Nem bánnám annyira, hogy meghalok de nem is mennék oda önként.... Seokjin is olyan fura. Egyre több dolog derül ki és jobban közelítünk egy mese felé. Valahogy nem tudom elhinni, hogy közöm van egy ilyen ügyhöz. Holott én csak egyetemre akartam menni. Vajon, ha nem ölnek meg, mit csinálnak? Vizsgálnak, de akkor tanulok közbe.... Jieun viszont meg akar ölni. Szar az egész!

Végignézve ismét, vettem észre, hogy nagyon sok boldog család van. Akkor jöttem rá, hogy én is élhetnék ilyen családban, de már csak egy esélyem lett volna erre.

Egy csepp könny lehullott arcomon, nem is tudom mi miatt. A tudat, hogy nemsokára elvesztek mindenkit, akit szerettem vagy a tudat, hogy soha nem lesz rendes családom.

Kopogásra lettem figyelmes, s oda kaptam fejem, majd Mrs. Chang bújt be egy mosollyal.

-A nagyanyja beszélni óhajt önnel. -Közölte óvatosan, majd elhagyta a szobát.

Magamra kaptam egy köntöst, majd lecsoszogtam az előtérbe.

-Jó reggelt! -Mosolygott rám. -Kimegyünk? -Nézett az üvegajtó felé, majd bólintottam, s kimentünk, majd leültünk a padhoz, ami egész gyerekkorom végigkísérte.

A madarak mindig is gyönyörűen énekeltek erre, és mindig imádtam hallgatni.

Most se volt máshogy. Elvesztem a hangjukban és a hűvös nyári szellőben.

-Összevesztél a barátoddal? -Kérdezte meg hirtelen, s egy pillanatra olyan volt, mintha a madarak sem csicseregtek volna.

-Ne-Nem... -Ráztam meg fejem. -Mostanában nehéz vele. Tudod.... Egy ügybe keveredett és mindig piszkálják. De én próbálok segíteni. -Mondtam el úgy a helyzetet, hogy több szemből is lehessen értelmezni.

-Tudom, hogy Jieun is benne van. -Sóhajtott. -Mostanában nem szokott beszélni velem. -Gondolkodott el utolsó mondatán. -Szerinted nagy a baj? -Egy pillanatra rám nézett, majd vissza a távolba.

-Nem tudom. Ha egy bandába voltak, csak nem sértik meg annyira a másikat. -Egy picit meg vontam vállam, majd kezem kezdtem gyűrdösni, valamiért ideges lettem.

A tudat, hogy most lehet rájött, vagy az, hogy aggódok Seokjin miatt?

-Amikor lementem.... -Kezdett bele. -Amikor megjöttetek... -Válogatta meg szavait. -Miért fogta a derekad?

-Mi? Nem is fogta. -Lettem egy picit feszült és ez fel is tűnt neki, majd szemöldökét felvonva nézett rám. -Most arra vársz, hogy mondjam ki?

-Miért nem mondtad el? -Fogta meg vállam.

-Mert... Nem vagy tisztában Seokjin korával... -Néztem ölembe.

-Maximum 20 éves. -Nevetett fel enyhén.

-Bár az lenne. -Forgattam meg szemem. -Nana, Seokjin 23 éves... -Motyogtam orrom alatt.

-Ohh. -Fagyott le. -Ez esetben... Amíg boldog vagy vele, nem bánom. Meg tud védeni.

-Eddig nem nagyon sikerült. -Mondtam ki reflexből, majd szám elé kaptam kezem.

-Ezt, hogy érted? -Ijed meg egy kicsit.

-Mit? -Próbáltam tettetni.

-Haera! -Nézett rosszalló tekintettel, majd összébb húztam magam.