Zavaros Szerelem és Ragyogás (Szünetel!!)

34.rész

,,Próbáltam küzdeni ellene, de a sötétség bekerített. Onnétől nem emlékszem semmire."
Egy sötét helyen ébredtem fel. A kezeim bilincsbe voltak, amit a falhoz láncoltak. Semmi erőm nem volt. Nagy nehezen sikerült körbe néznem. Hideg volt és sötét. Ekkor hirtelen felkapcsolódott a lámpa. A kezemet már automatikusan emeltem volna a szeme elé. Éreztem ahogy a fémkarika belső pereme ki volt élesítve, így mélyen belevágott a kezembe. Nem esett jól de nem akartam megadni a felém sétáló férfinek az örömöt hogy szenvedni lásson. 2 méterre megállt előttem.
-Milyen törékeny vagy így-mosolygott.-Oh elnézést. Még be sem mutatkoztam. A nevem Mikael Mikaelson. A tiédet tudom úgyhogy ne erőltesd meg magad. Kis tribrid. Vagyis még nem-jött közelebb.-Hogy vannak a gyerekeim?-színlelte az érdeklődést.
-Egy ujjal se nyúlj hozzájuk-mondtam halkan, de határozottan.-Nem is érdemled meg hogy így nevezd őket. Nem is vagy az apjuk-ekkor mérgében megütött. Tenyere akkorát csattant az arcomon hogy a fejemet elfordítottam. Vasas ízt éreztem a számban.

-Nem sokáig leszel itt. Kicsit megkínozlak és átváltoztatlak. Majd itt hagylak-nevetett fel gonoszan.-Ha megtalálnak túléled, ha nem így jártál.
-Ha vámpír ellenes vagy miért csinálsz belőlem azt?-néztem fel rá kérdőn.
-Hogy legyen kire vadásznom-termett ott előttem és beleharapott a nyakamba.-Hm te isteni finom vagy-nyalta le a szája széléről a vérem miután még jobban legyengített.-Na de kezdődhet a móka-csapta össze két kezét egy ördögi mosollyal.-Mivel szeretnél kezdeni? Egy kis célba dobás, talán egy kis csonttörés vagy vérfarkas méreg verbénával?-sorolta fel az opciókat.-Inkább menjünk ebbe a sorrendbe. Ha nem bánod-nevetett. Iszonyatosan fájt hogy direkt úgy dobta hogy az több helyen is felvágja a bőrömet. Már kezdtem hozzászokni az érzéshez mikor egy jól irányzott dobással a hasamba állt a kés. Ő nagyon jól szórakozott, velem ellentétben. Odajött és elkezdte összeszedegetni őket.
-Ennyi volt?-mondtam és gúnyos mosolyra húztam a számat. Ekkor megcsörrent a mobilom. Kikapta a zsebemből.
-Klaus-undorral ejtette ki ezt a nevet. Majd felvette.

§ Hívás §

-Drága fiam-köszönt bele, de még előtte kihangosította.

-Mikael? Hol van Anna?-idegeskedett a vonal másik végén Klaus.

-Itt van. Szeretnéd hallani hogy milyen jól szórakozunk?-nevetett fel, majd a választ meg se várva, felkapott egy kést és a combomba állította azt és meghúzta. Felordítottam a fájdalomtól.-Szegény hogy szenved-nevetett fel gúnyosan.

-Hagyd őt békén mert megöllek. Megértetted?-kérdezte dühösen. A férfi előttem csak felnevetett és az előbbit megcsinálta a másik combomon is. Így ismét felordítottam mert már két seb is díszelgett a lábaimon, ami legalább 10 centi hosszú volt és majdnem az egész kést belenyomta.

-Te nem vagy normális!-szóltam rá dühösen. Szinte már fújtattam az idegtől.

-Tényleg?-nevetett.-Van egy ötletem. Mi lenne ha ezt Klaus is látná?-majd nyomkodott valamit a telefonomon és letámasztotta elém.

§ Hívás vége §

-Mosolyogj szépen. Had lássa hogy nélküle is elvagy-nevetett. Majd a késsel megkarcolta az arcom.-Na most akkor jöhet a csonttörés. Hol is kezdjem?-tanakodott. Odalépett a kezemet tartó lánchoz és egy kalapáccsal rávágott az alkaromra. Majd rám mosolygott és a lábamhoz lépett.-Ecc pecc ki mehetsz-kezdte el a két lábam felett mozgatni azt.-Jobb-mondta ki hirtelen. És felemelte, majd rácsapott az említett testrészemre. Nem akartam kiabálni és azzal örömet okozni neki így a számba haraptam és csak felnyögtem a fájdalomtól.-Na jól van. Ez így unalmas-dobta el a kalapácsot. Egy tűvel tért vissza.-Azt hittem legalább könyörögni fogsz az életedért.
-Ez a suli alatti barlang-néztem körbe.-Felesleges lenne. Így is úgy is meghalok nem?-rántottam vállat.
-Hát jó-mondta és a nyakamba szúrta az egyik tűt.-Egy kis méreg. De segítek a halálodon kapsz egy kis verbénát is-nevetett majd azt is belém nyomta Már elég rosszul voltam mikor hirtelen egy kés fúródott a mellkasomba.-Lezárásnak tökéletes. Remélem a kis családod élvezte a közvetítést-mutatta felém a telefonom.-De hogy lássák kedvességem nem ölöm meg. Van még talán 2-3 órája mielőtt neki annyi-nevetett fel, majd földhöz vágta és rátaposott a telefonomra.-Na drágám nekem fel kell mennem várni a családom. De aggódj végig nézheted a halálukat.
-Na még csak az kéne-nevettem fel rekedtes hangon.-Egy ujjal se nyúlhatsz hozzájuk-hiába volt a fejem lehajtva a sátáni mosolyom így is látszott.
-Majd pont te fogsz megállítani?-nagyon megdöbbent. Majd fülelni kezdett.-Meg is jöttek-nevetett fel. Erőt vettem magamon csak értük. Egy nagyobb lendülettel kitéptem a láncokat a falból. Ijedtében hátra lépett.-Ez lehetetlen-suttogta maga elé döbbenten. Idejét éreztem annak hogy átváltozzak. Ekkor jelentek meg ők az ajtóba. Mikael megindult Klaus felé, de én ráugrottam és csak haraptam. Éles fájdalom nyílalt a mellkasomba. Hátra ugrottam és visszaváltoztam. A földre estem. Az egyik kezemmel megtámaszkodtam a másikat a szívemre tettem. Enzo ott termett mellettem.
-A vérfarkas méreg-suttogta. Elkezdtem köhögni. A kezemre néztem. Véres volt.-Klaus a véredre van szüksége!-kiáltott oda a férfinek.

-Tündérem-termett mellettem és felharapta a kezét és felém nyújtotta.-Igyál csak-húzott ismét az ölébe. Miközben a vérét ittam ő a hajamat simogatta. Elengedtem a kezét és kihúztam a mellkasomból a kést. Eközben a testvérei eltűntek az apjukkal. Denisz guggolt le elém.
-Húgi. Jól vagy?-tette kezét az arcomra. Még szinte semmi erőm nem volt így csak bólintottam.
-Haza megyünk. Nem lesz semmi baj-vett fel az ölébe Klaus.
-Freya!-jutott eszembe.-Mi van vele? Ugye jól van?-néztem fel rá.
-Igen. Otthon alszik-nyugtatott meg. Miután kiértünk a suliból, letett de nem nagyon tudtam egyedül menni. Azt hiszem el is ájultam mert Klaus volt az utolsó amit láttam. Még hallottam a hangját.-Ne hagyj itt. Szeretlek-majd teljes csend és sötétség lett.