29.rész

596 27 2
                                    

,,A többiek kicsit furcsán néztek ránk. "
-Gyere be Davi-álltam el az ajtóból. A nappaliba érve a Mikaelsonok is bemutatkoztak neki. Már csak egy maradt ki közülük.
-Davina Claire vagyok-nyújtotta a kezét.-Örvendek a találkozásnak. Már sokat hallottam rólatok-Kol is kezet csókolt, majd a lányra nézett.
-Kol Mikaelson hölgyem. Remélem csak rosszat-mosolygott. Csak úgy szikrázott körülöttük a levegő. Majd felém fordult és feltűrte a pulcsija ujját. Én is így tettem, és látszott a közös tetkónk. Két macska. Az enyém fekete, míg az övé fehér.

 Az enyém fekete, míg az övé fehér

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

-Örökké-nézett rám majd megölelt.
-Örökké-suttogtam könnyes szemmel. Miután újból leültem rájuk néztem.-Srácok sajnálom, de valamit el kell mondanom. Lehet elrontja a hangulatot, az is lehet hogy megutáltok, de nem tudom. El kell mondanom. Bár nem bírom-fakadt ki belőlem.
-Nem lesz semmi baj-simította meg Elijah kedvesen a karomat. Mély levegőt vettem.
-Mivel tudjátok hogy kicsit sem nem vagyok átlagos és úgy érzem hogy veszélyt jelentek. Nem akarom veszélybe sodorni azokat akiket szeretek. Ezért hoztam egy döntést, ami mindenkinek jó. Elhagyom a várost határozatlan időre-néztem körbe. A reakciójuk mindent elárult. Először le voltak döbbenve, majd inkább csalódott és szomorú tekintetük lett.
-Nem mehetsz el-nézett rám Beka.-Klaus is egy csodabogár és ő sem hagyta hátra a családját-bökött az említett férfi felé.
-Anna gondolt át-vette át a szót Matt.-Nem  hagyhatsz csak úgy itt mindent és mindenkit-megpróbáltak meggyőzni hogy maradjak. Csendben hallgattam őket, ahogy Elijah és Klaus is.
- Azt hittem erősebb vagy ennél-bukott ki Enzoból.-Nem ilyenek neveltek a szüleink. Miért pont most jutott ez eszedbe? Mikor már minden jó. Nem értelek. Mi ütött beléd?-emelte fel a hangját.
-Megtörtént a bevésődés-tettem én is így.-Félek és azt hittem, hogy legalább elfogadjátok, ha már megérteni nem is akarjátok. De nem kell. Így is úgy is elmegyek-ráztam meg a fejem.
-Klaus mondj már valamit-nézett testvérére Kol. Ő csak bámult maga elé.
-Hagyd csak. Megértem most mind haragszotok rám vagy csak utáltok. De majd megbékéltek. Holnap elmegyek és egyszer majd visszatérek közétek. Nem kérem hogy felejtsetek el és hogy éljetek nélkülem az életeteket. De lépjetek rajtam túl- mondtam, majd felálltam és felmentem a szobámba. Kiültem az ablakba és csak néztem a csillagokat. Nyílt az ajtó és halk lépteket hallottam meg magam mögött. Kiült mellém az ablakpárkányra. Hosszú percekig csak némán ültünk, és csodáltuk a csillagokkal tarkított égboltot.
-Miért?-suttogta.-Miért löksz el magadtól mindenkit?-fordította maga felé az arcomat.

-Én nem ezt teszem Csak meg akarom védeni azokat akiket szeretek-nem néztem rá

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

-Én nem ezt teszem Csak meg akarom védeni azokat akiket szeretek-nem néztem rá.
-Te is át estél rajta. Miért menekülsz az érzéseid elől?-kérdezte szomorúan.
-Te miért menekültél olyan hosszú ideig?-mosolyodtam el halványan.
-Mert nem találtam meg azt akinek megmutathatom hogy ki vagyok, aki igazán megértene-hajolt közelebb.-De már megtaláltam-nézett mélyen a szemembe.
-Te vagy az Klaus. Te vagy a végzetem-ekkor megcsókolt, de ez más volt. Sokkal több érzelmet, szenvedélyt éreztem benne. Homlokát az enyémnek döntötte. De a szem kontaktust nem szakította meg. Olyan tökéletes volt ő is és a pillanat is.
-Te meg az enyém Annabella-suttogta. Az akcentusát sokkal jobban meghallottam mint eddig bármikor. Kicsit kirázott a hideg.-Ha mész megyek veled. Soha nem hagylak el többet. Te az enyém vagy, s én a tiéd-suttogta az ajkaimra.-Gondold meg-fogta meg a kezem és a szívére tette.-Ez itt érted dobog. Ne törd össze. Kérlek-könyörgő tekintete meglágyított volna még a legnagyobb jéghegyet is.
-Rendben. Csak miattad maradok. De nem akarom hogy bajotok essen-még mindig kételkedtem egy kicsit.
-Na gyere újságold el nekik-nyújtotta felém a kezét, amit el is fogadtam. Elindultunk le a többiekhez. Mikor beléptünk a nappaliba hirtelen csend telepedett a szobára.
-Maradok-mosolyogtam. A többiek nagyon megörültek.-De-emeltem fel az ujjam.-Ha megtudom hogy vadásznak rám akkor elmegyek. Vita lezárva -mondtam ellent mondást nemtűrő hangon.
-Ezt meg kell ünnepelni, hogy valaki hatott rád-csodálkozott Denisz.
-Miért?-kérdezte Rebekah.
-A világ legmakacsabb embere-mutatott rám Enzo.-De mi így imádjuk-mosolygott felnézve rám.
-Egyet nem értek-nézett Davina érdeklődve rám.-Ha Klaus jelenti neked az életet, miért hagynád itt? Ha elmennél te is és ők is sebezhetőbbek vagytok, míg közös erővel meg megállíthatatlanok.
-Ez így igaz-helyeselt Elijah.-Ha valami, ma  megerősödött bennem, az az érzés hogy a család mindenek előtt-ekkor eszembe jutott mi történt ma.
-Képzeljétek mi történt-ültem le törökülésbe Klaus pedig mellém.-Mikor jöttem haza neki mentem véletlenül valakinek. Hát nem Damon Salvatore volt az ki más? Majd nem tetszett az a beszéd stílus úgyhogy kicsit ráijesztettem-mosolyodtam.

A lány felfedi a titkot amit csak a hozzá nagyon közel álló emberek tudnak. Mit szólnak hozzá a Mikaelsonok? Vajon mi az a titok?

Zavaros Szerelem és Ragyogás (Szünetel!!)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora