Vannak olyan találkozások az életében, amik már, akkor megvoltak írva, amikor még csak gondolni se mertünk volna rá.
És vannak olyan kapcsolatok, amik bármeddig is tartanak, csak azt bizonyítják, hogy sosem kellett volna belekezdeni.
Publikálás kezd...
Kiakartam menni utána, amikor kiviharzott, de végül hagytam, hogy kicsit egyedül legyen. Biztosan nagyon furcsa lehet neki, hogy most itt van velünk. Bár rajongó, azért még ez a helyzet mindenki számára szokatlan. Mi sem szoktuk megosztani a szállásunkat senkivel, ahogy ő sincs valószínűleg hozzászokva, hogy 7 férfival osztozzon egy lakáson. Főleg nem egy olyan nap után, mint a mai. Még mindig ideges leszek, ha arra gondolok, hogy ha akkor nem halljuk meg a hangját, akkor mit tett volna az a srác vele. Minél jobban gondolkodom rajta, annál inkább zavar a tudat, hogy nem vertem be a képét. Megérdemelte volna. Kétségbeesett volt és reményvesztett. Amikor a hátam mögé húztam és a hátamnak simult, egy különös érzés kerített hatalmába. Fogalmam sincs, hogy miért de a testem reagált, már arra az apró érintésre is. Jólesően borzongató volt. Nagyot sóhajtottam és úgy döntöttem, hogy kimegyek, hagyom, hogy Flóra egyedül lehessen kicsit, ha visszatér a szobába. De, mikor épp felálltam volna, akkor szaladt be, és azonnal becsukta, majd magára zárta az ajtót. Kicsit meglepődtem és azon gondolkodtam, hogy mikor kellene szólnom, hogy bent ragadtam vele, de végül úgy döntöttem, hogy megvárom, amíg elalszik és majd akkor kiosonok.
Az ablakhoz lépve nézett kifelé. Vörös haján megtört a Hold fénye, amitől kissé olyan volt, mint egy angyal. Még sosem láttam ennyire tisztának tűnő, mégis összetört szívű nőt. Hatalmába kerített az érzés, hogy megszeretném védeni. Magam sem értem miért. Sosem voltak bennem ilyesféle vágyak ezidáig. Voltak már barátnőim, de náluk is idő volt, míg kialakult ez az érzés. Most viszont itt áll előttem egy nő, akiről szinte semmit sem tudok, mégis úgy érzem, hogy mindig is ismertem. Hogy meg kell védenem és jobbá kell tennem az életét. De reggel elmegy és többé nem látom. Fogalmam sincs, hogy mi lenne a helyes megoldás vele kapcsolatban. Az ágyra ült és a telefonját bűvölte, amit hamar el is hajított. Majdnem felnevettem a mozdulaton, olyan ismerős volt. Gyakran hajítottam el én is hasonlóan.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Megköszörültem a torkomat, mire nagyon lassan elkezdett fordulni felém. Most már nem menekülhetek el, mondanom kell valamit.
– Ne haragudj, épp indultam ki, amikor bejöttél és bezártál minket – vakartam meg a fejemet.
– Te ne haragudj – fogta meg a mellkasát, ahogy megnyugodott –, nem tudtam, hogy még bent vagy. Takart az ajtó – nevette el magát zavartan.
– Biztosan fáradt vagy, hagylak pihenni – álltam fel a fotelből, de nem reagált, csak csalódottan visszafordult az ablak felé. Rossz volt ránézni, sajgott miatta a szívem. – Szeretnél enni valamit? – szólítottam meg újra.
– Nem, ugyan! Nem szeretnék gondot okozni – szabadkozott.
– Gyere – intettem felé, mire bizonytalanul de elindult felém.
Kimentünk a nappaliba, ahol még a többiek ébren voltak és éppen ők is ettek. A hűtőben volt kínai kaja, egy kis sushi, és természetesen rengeteg fagyi. Imádjuk a fagyit, ha lehetne, akkor semmi mást nem ennénk, de az meglátszana rajtunk és még kétszer ennyit kellene edzenünk a tökéletes külsőért. Flóra bizonytalankodott, de végül megosztozott velem a kínaimon. Bátortalanul kezdett neki, miközben a többiek hol angolul, hol koreaiul beszéltek. Láttam a lányon, hogy kicsit aggódik, hogy amikor nem angolul beszélnek, akkor éppen mi lehet a téma. Így elkezdtem neki mesélni, hogy nálunk minden koncert után az a hagyomány, hogy átbeszéljük az adott koncertet, és a tapasztalatainkat. A nőket is. Amiket éppen nem ért, azok a lányokról szóló megjegyzések. De biztosítottam róla, hogy semmi rosszról nincs szó, csak arról, hogy mennyivel másabbak a magyar lányok, mint például az angolok. A legnegatívabb jelző, ami elhangzott az az, ami minden egyes koncert után elszokott.
– Nem szeretjük, amikor „Oppa"-nak hívnak minket. De ez ellen nem tudunk mit tenni, a fiatalabbak mindig így szólítanak.
– Nem tudtam, hogy nem szeretitek – csodálkozott el.
– Pedig így van. De van ennél is rosszabb megszólítás – gondolkodtam el.
– Mégpedig? – húzódott közelebb hozzám kíváncsian.
– Daddy... – suttogtam oda centikről az arcába, mire kiszakadt belőle a nevetés. A hangja teljesen átjárta a fülemet. Csodálatos volt az őszinte nevetésének, bársonyos hangja.
– Hát én képtelen lennék így nevezni titeket – nevetett harsányan, még a könnye is kicsordult.
– Pedig jóval idősebbek vagyunk nálad – húztam ki magamat.
– Csak szeretnéd – vigyorgott a lány mindent tudóan. – Hány évesnek nézel?
– Csalóka az arcod, abban biztos vagyok – vizslattam. Hófehér bőrét szeplők borították, melyek csak még inkább kiemelték smaragd szemeit. Vörös hullámos haja rakoncátlanul keringett szépséges arca körül.
– De mégis, mennyinek gondolsz?
– Maximum huszonegy! – mondtam magabiztosan, mire kinevetett. – Na jó, áruld el...hány éves vagy?
– Nemrég töltöttem be a huszonnégyet – mondta.
– Csak három évvel vagy fiatalabb? - lepődtem meg, mire bólintott. – Tényleg csalóka az arcod – mosolyogtam rá, amit viszonzott.
Olyan kellemes társaságot nyújtott, hogy észre sem vettem, hogy közben a többiek nyugovóra tértek. Ideje nekünk is lefeküdni. Elköszöntem Flórától és a mellette lévő szobába mentem lefeküdni. Ő is bevonult a számára fenntartott helyiségbe, majd zárult a szobája ajtaja. Ahogy befeküdtem az ágyba, nem tudtam kiverni a fejemből. Van valami megmagyarázhatatlan ebben a lányban, ami akaratlanul is vonz. Ott volt a szomszéd szobába és egyszerűen képtelen voltam elaludni. Már legalább egy órája forgolódtam, amikor úgy döntöttem, hogy ránézek. Tudni szerettem volna, hogy megnyugodott és képes pihenni. Hosszú napon van ő is túl. Ahogy kiléptem a szobából váratlan meglepetésre lettem figyelmes a nappaliban. Flóra ült kint egy pokrócba csavarva, azt gondoltam, hogy nem tud aludni, de amikor mellé értem észrevettem, hogy elaludt a kanapén ülve, miközben a kivilágított várost fűrkészte. Mellé ültem és egy darabig néztem, ahogyan alszik. Majd engem is elnyomott az álom.
