Amikor lemegy a nap

Harminchetedik

Wonho szemszögéből

Korán reggel, amikor felkeltem ösztönösen a telefonomért nyúltam, hogy írjak Flórának. Pár percig szorongattam a készüléket a kezemben, majd úgy döntöttem, hogy jobb ha ma nem írok. Egyszerűen nem tudtam, hogy mit is írhatnék, valamint felzaklatni sem szerettem volna a megbeszélésük előtt. 

Egész nap fel-alá járkáltam a lakásomban, miközben Jooheon a kanapémon pihent és hallgatta az ideges, zavart beszédemet. Abban biztos voltam, hogyha végeznek akkor a barátomnak fog írni és nem nekem. Hazudnék ha azt mondanám, hogy ez nem fájt, de Flórának most idő kell, és már annak is örülök, hogyha Jooheonon keresztül meg tudok róla valamit. 
– Már egy órája tart a megbeszélés – tördeltem a kezeimet idegesen. 

– Wonho, nyugodj meg! Biztosan minden rendben van – tette a vállamra a kezét. 

– Mi van akkor, ha neked sem ír? – pillantottam Jooheonra kétségbeesetten. 

– Valakinek írni fog, nem megy vissza búcsú nélkül. Ha ma nem is, holnap mielőtt megy a gépük – sóhajtott –, biztosan keresni fog. 

Éppen szóra nyitottam az ajkamat, amikor Minhyuk lépett be az ajtón sietősen.

– Kaptok öt percet, hogy elkészüljetek, találkozzunk a hallban! 

Nem részletezett semmit, csak közölte a tényt. Nem tudtam hova tenni ezt az egészet, de mélyen legbelül reméltem, hogy Flórához van köze, így átvettem a pólóm és az otthoni nadrágomat utcaira, majd egy gyors fogmosás után, már rohantam is le a hallba. A többiek már mind lent voltak, IM-et kivéve. 

– Most már elmondod mi van? – léptem Minhyukhoz. 

– Regina írt. 

– Mit? – kezdett el hevesen verni a szívem. 

– Annyi állt az üzenetben, hogy "Húsz perc múlva legyetek mind a hotel előtt. Tali a bejáratnál." – olvasta fel a férfi. 

– Ebből sok nem derül ki – haraptam ajkamra idegesen. 

Megjelent IM is, így a maszkot az arcunkra húzva, a baseball sapkát a fejünkre téve indultunk el. Gyorsan szedtük a lábunkat, szinte kocogtunk, hogy időben odaérjünk. Amint megérkeztünk, a hotel előtti bokor mellé húzódtunk, ügyelve arra, hogy minél kevésbé keltsünk feltűnést. Már csak az hiányzott nekünk, hogy egy rakat rajongó vegyen minket körbe. Éppen ezen elmélkedtem, amikor megláttam Flórát és Reginát közeledni. Ahogy láthatáron voltunk, Regina a szerelmem elé állt és valamit mondott neki. Eddig élt bennem a remény, hogy Flóra akart minket látni, de már világossá vált, hogy nem tudott arról, hogy itt fogjuk várni őket. A mellkasom fájóan szorult össze, mert tudtam, hogy ezért a helyzetért csakis magamat hibáztathatom. Bizonytalan léptekkel közelítettek felénk, majd Regina nagy mosollyal az arcán Minhyukba karolt és beinvitált minket a hotelbe. Felmentünk a lifttel, miközben lopva pillantottam a nőre, akit mindenkinél jobban szeretek, de ő csak maga elé meredt. Fájt így látnom. Ahogy felértünk és bezáult mögöttünk az ajtó, Flóra nagyot sóhajtva elmosolyodott. Ha nem ismerném már a színpadi mosoly fogalmát, akkor még akár őszintének is hihettem volna, de pontosan tudtam, hogy ez egy remekbe szabott színjáték. Ennek bizonyítéka a szeme volt, ami a huszonnégy karátos mosolya ellenére is halott volt. Ismételten fájdalmasan hasított belém az érzés, hogy aki kiölte a fényt a szerelme szeméből, az én voltam. És a legjobban az fájt, hogy úgy éreztem nincs jogom újra odamenni hozzá és ismét megpróbálni beszélni vele. Joohenonra pillantottam és megböktem a kezemmel, hogy jelezzem neki, hogy beszéljen vele, de nemet intett. Éppen összeszedtem minden bátorságomat, hogy megközelítem és megpróbálok beszélni vele, amikor Regina elkezdett beszélni.