Vannak olyan találkozások az életében, amik már, akkor megvoltak írva, amikor még csak gondolni se mertünk volna rá.
És vannak olyan kapcsolatok, amik bármeddig is tartanak, csak azt bizonyítják, hogy sosem kellett volna belekezdeni.
Publikálás kezd...
Amikor a szállásra értünk, bevonultam a számomra fenntartott szobába, majd miközben éppen kipakoltam a cuccomat, bejött Wonho is. Nem mondott semmit, csak becsukta az ajtót, majd sietősen hozzám lépve, megcsókolt. Olyan szenvedéllyel, mint egy fuldokló, aki éppen mohón szívja be kiürült tüdejébe az oxigént, úgy csapott most le ő is, csak épp az ajkamra. Érzékien, mégis követelőzően, miközben egyik kezével a tarkómat, a másikkal a derekamat tartotta határozottan. Úgy, mintha attól félne, hogyha nem szorít magához elég erősen, akkor elmenekülök. Pedig nem tettem volna, pontosan, úgy vágytam már az ajkaira, mint ahogy ő, az enyéimre. Lassan vált el tőlem, miközben szemében aggodalom költözött.
– Baj van?
– Csak hiányoztál – szorított magához, miközben a nyakamba fúrta fejét.
– Te is nekem – viszonoztam szavait, hiszen igaz is volt.
Ahogy elkezdett elhúzódni tőlem, még egy óvatos csókot lehelt nyakamra, amibe bele borzongott az egész testem. Mosolyogva nézett rám.
– Nem tudom, mi lesz velem nélküled – ismerte be aggodalmát.
– Hé, nem szomorkodunk. Azt mondtad, hogy majd az utolsó napon döntünk arról, hogy mi legyen.
– Tudom, de ha esélyt is adsz, akkor sem érinthetlek meg majd bármikor, amikor csak akarlak.
– Ne gondoljunk most erre – simítottam meg az arcát gyengéden.
Nagyon jól értettem, hogy mit is érez. Kimondta azokat a gondolatokat, és félelmeket, amik engem is megbénítottak. De nem hagyhatom, hogy az utolsó napjaink búslakodással teljenek.
– Mindjárt itt a vacsora, kint együnk, vagy idebent kettesben? – terelte el a fájdalmas témát.
– Kint. Shownu, már így sem kedvel – nevettem el magamat zavartan –, talán, ha kicsit jobban megismer, akkor nem lesz ennyire elutasító. Ha most nem velük eszünk, akkor újabb okot adok neki, hogy haragudjon.
– Nem hiszem, hogy baja van veled.
– Bár ezt mondod, szerintem még te sem hiszed el.
– Akkor kint eszünk, és bebizonyítom, hogy igazam van – mosolygott rám.
Kopogtak az ajtón, majd IM nézett be mögüle, hogy szóljon, megérkezett az étel. Kimentünk az asztalhoz, és elfoglalta mindenki a helyét. Pont úgy sikerült leülni, hogy Shownu került velem szembe. Egy ideig minden rendben ment, jó pár személyes kérdést tettek fel, amire készségesen válaszoltam is, de a férfi folyamatosan csak oda szúrt valamit, vagy a szemét forgatta. Teljesen egyértelmű volt, hogy egyáltalán nem kedvel. Tennem kellett ezellen valamit, mert nem akartam, hogy ok nélkül utáljon.
– Kérdezhetek valamit? – néztem bele ridegen barna ítélkező szemeibe.
– Mondd.
– Mit tettem, amiért ennyire nem kedvelsz? A többiek elfogadtak, te miért nem?
– Mert tudom, hogy a hozzád hasonló nők, bármit megtennének tíz perc hírnévért.
– Shownu – kiáltott rá Wonho figyelmeztetően.
– Hagyd – szóltam rá –, szeretném tudni, hogy mit gondol rólam – vettem egy mély levegőt, és igyekeztem nem kimutatni, hogy mennyire is tiport bele a lelkembe.
– Látod – mutatott Wonho felé –, amíg nem voltál itt, nem volt vitánk. De a jelenléted mindent összezavar.
– Az fel sem merült benned, hogy az amit érzek, az valós?
– Két napja másztál ki valaki más ágyából, és már itt vagy, hogy bele mássz Wonnieba. És azt kéred, hogy higgyem el, hogy te egy rendes lány vagy? – köpte szinte oda ezeket a szavakat rideg tekintettel. Kezdett ez a beszélgetés nagyon rossz irányt venni. Muszáj volt tennem valamit, mielőtt elmérgesedik ez a helyzet.
– Van egy ajánlatom – sóhajtottam.
– Miféle ajánlat?
– Vacsorázzunk meg nyugodtan, utána csak te, meg én elmegyünk.
– Mégis hova?
– Van itt lent egy bár, oda.
– Mégis minek?
– Felteheted az összes kérdésed, elhordhatsz a világ legnagyobb kurvájának, de ami a legfontosabb, hogy megismerhetsz – sóhajtottam. – Már ha adsz ennek egy esélyt. Mindenre őszintén válaszolni fogok, és bármit is kérdezel nem térek ki a válasz elől – tartottam a szemkontaktust.
– És ezzel, mit nyerek?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Ha még azután is, úgy gondolod, hogy csak egy kolonc vagyok, egy hozomány leső cafka – sóhajtottam újra –, akkor még ma este elmegyek.
– Flóra – szólt most rám Wonho aggodalmasan. Kezemet a combjára tettem, hogy jelezzem, tudom mit csinálok. Legalább is bíztam benne, hogy amit csinálok az jó, és nem most ásom meg a síromat.
– Na, mit szólsz? – nyújtottam felé a kezemet.
– Legyen! – fogadta el kezemet és megráztuk azt. – De ha azután sem értelek meg, akkor elmész – néztünk farkasszemet, majd beleegyezően bólintottam.
Bár úgy tűnt, hogy nagyon magabiztos vagyok, az igazság az, hogy a gyomrom dió méretűre zsugorodott, és úgy rettegtem, hogy attól féltem menten elájulok. De ha ezt a pár napot még Wonhoval szeretném tölteni, akkor meg kell ezt tennem. Utána úgy is lenyugszanak a kedélyek, ha már nem leszek velük. Meg kell próbálnom. Ha nem sikerül, legalább elmondhatom, hogy én mindent megtettem. Nem lesz bennem megbánás.
