Vannak olyan találkozások az életében, amik már, akkor megvoltak írva, amikor még csak gondolni se mertünk volna rá.
És vannak olyan kapcsolatok, amik bármeddig is tartanak, csak azt bizonyítják, hogy sosem kellett volna belekezdeni.
Publikálás kezd...
Amikor kiléptem a fürdőszobából, Wonho sietősen lépett hozzám és húzott magához, hogy megcsókolhasson. Egy pillanatra hezitáltam, mert eddig kínosan ügyeltünk arra, hogy a többiek előtt, minél kevésbé mutassuk ki, mennyire is oda vagyunk egymásért. Nem szerettük volna senkinek az orra alá dörgölni a boldogságunkat, főleg mert olyan törékeny, mint a porcelán. Holnap hazamennek. Egy napom maradt velük. A csókból lassan kiszakadva, lágyan néztem fel a férfira. Arcán megannyi fájdalmas érzelem futott át és szeméből kétségbeesett tekintet nézett vissza rám.
– Sikerült megbeszélni, hogy ma, hova szeretnétek menni? – kérdeztem természetesen, mintha nem pár perccel ezelőtt sírtam volna el az összes könnyem.
– A srácok azt javasolták, hogy ma töltsük kettesben a napot – mondta, mire rámosolyogtam.
– Rengeteg tervetek volt, viszont az időnk kevés – tettem úgy, mint aki meg sem hallja, amit az előbb mondott –, úgyhogy azt nézzük meg, ami a leginkább érdekel mindenkit.
– Látjátok – fordult a többiek felé –, erről beszéltem.
– Mármint? Miről? – néztem rá kérdőn.
– Arról, hogy makacs vagy – simogatta meg az arcomat. – Neked mihez lenne kedved?
– Ez most nem rólam szól – sóhajtottam –, hanem rólatok.
– Kitaláltam mi legyen – segített ki minket Minhyuk. – Menjünk el a tropicariumba.
– Rendben és utána?
– Ebéd, aztán pihi – tette hozzá Shownu.
– Este viszont, csak te meg én elmegyünk valahova – közölte tényként Wonho, mire bólintottam.
Összeszedte mindenki magát, majd elindultunk a Tropicariumba. Az út alatt lassacskán mindenki feloldódott és már nem volt annyira kínos, ahogy aggódnak és próbálnak kímélni. Akár beszélünk róla, akár nem, ők holnap hazamennek. Bármennyire nehezemre esik, kénytelen vagyok elnyomni az érzéseimet, hogy a mai napot jókedvűen töltsük el. Viszont a gondolataim nagyrészt akörül forognak, hogy este a randin Wonho felfogja tenni a nagy kérdést, hogy mi is legyen kettőnk között. Őszintén nem tudom, hogy a kérdéstől tartok-e, vagy inkább attól, hogy a telefonhívás, amit kaptak ma, az alapjaiban változtat meg mindent. Az ablakon kibámulva elmélkedtem, miközben Wonho a vállamra hajtotta fejét és szorosan összekulcsolta ujjainkat. Amikor megérkeztünk, izgatottan ugrott ki mindenki a kisbuszból. Mosolyt erőltettem az arcomra, majd bementünk a Camponába. A Tropicariumba érve, mint a kisgyerekek rohantak be, hogy mielőbb megcsodálhassák a rengeteg halat és vízi állatot, amik kivilágított akváriumokban voltak elhelyezve. Wonho gondosan ügyelt, hogy ne maradjak túlzottan le, de próbálta jól is érezni magát. Látszott rajta, hogy ő is nagyon küzd ezzel a helyzettel. Szívesen mondtam volna, hogy ma töltsük kettesben a napot, de nem lett volna helyes. Időközben elértünk a cápákhoz, ahol fölöttünk úszkáltak. Elkezdtem fotókat készíteni, ahogy a srácok elámulva nézik őket mosolyogva, ahogy felettük haladnak át a nagyra nőtt halak. Bár sosem rajongtam a cápákért, most nekem is mosolyt csaltak az arcomra. De emellett el is szomorodtam. Az emberek szórakoztatása miatt, egy ilyen kis helyen úszkálnak, elszakítva a természetes élőhelyükről. Szomorú volt belegondolni. Észre sem vettem, ahogy Wonho megtette a köztünk lévő távolságot és mire feleszmélhettem volna, már derekamra fonta karját és ajkaimra tapadt. Semmivel sem törődve, mohón, mégis érzékien falta ajkaim. Megállt közben az idő, a puha ajkai érintették enyéim, miközben semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy mennyire mérhetetlenül és reménytelenül szerettem bele ebbe a férfiba. Rohamosan döntötte le bennem a falakat, mellyel eddig lelkemet védtem és vett el mindent, ami őt illette. Sosem hittem, hogy valaha lesz olyan férfi, akit ilyen szenvedéllyel leszek képes szeretni. Lassított a tempón és elváltak egymástól ajkaink. Szembe találtam magamat gyönyörű szemeivel, amikkel vággyal, szerelemmel és aggódással együtt nézett rám. Nem kellett kimondania, már tudtam, hogy ő is épp ugyanúgy érez irántam, mint én iránta. Bár hihetetlen, de a szemei nem hazudnak. Nem ment vissza a többiekhez, hanem mint egy pár, ujjainkat összekulcsolva néztük meg a többi akváriumot. A végére értünk, de még elidőztünk a rája simogatónál. Nagyon érdekes volt, bár kissé nyálkásak. Eleinte féltem benyúlni hozzájuk, de miután mindenki kipróbálta, én sem maradhattam ki belőle. Nagyon jól szórakoztunk, a fél nap el is telt. Így abban állapodtunk meg, hogy visszamegyünk a szállodába és együtt ebédelünk meg, aztán megnézünk egy filmet. Majd amikor lemegy a nap, megejtjük a randinkat is.
A kisbusz indulásra készen várt és szerencsére nem volt forgalom se, így nagyon gyorsan visszaértünk. Minhyuk megrendelte az ételeket a szobaszervíztől, majd míg vártunk bementünk a szobába. Az ablakon keresztül néztem ki a városra, miközben Wonho mögém állt és hasamon átfont karjaival ölelt magához. Fejét a nyakamba fúrta és a fülem tövébe csókolt.
– Jól vagy?
– Igen.
– Merre szeretnél menni este?
– Nekem bárhol jó, ahol veled lehetek – mondtam ki kissé szomorúan.
– Van kedvenc helyed?
– A karjaid között – éreztem a nyakamom, ahogy elmosolyodik.
– Mit szólsz hozzá, ha sétálunk egyet – csókolt a nyakamra –, aztán vacsorázunk – csókolt ismét a nyakamra –, majd amikor lemegy a nap, a karjaimba zárlak? – ölelt magához még szorosabban.
– Jól hangzik – tettem hasamon pihentetett kezére enyémet.
– Akkor ezt megbeszéltük.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a csillagokat 🌟, és azt a pár kommenteket is, amiket hagytok. ❤️
Kissé mostanában a motivációm alább hagyott – nem érinti ezt a fanfictiont, mert előre dolgoztam, még van 10+ megírt fejezet –, ezért arra kérlek titeket, hogyha tetszik az írásom, akkor hagyjatok nyomot. ❤️
