Vannak olyan találkozások az életében, amik már, akkor megvoltak írva, amikor még csak gondolni se mertünk volna rá.
És vannak olyan kapcsolatok, amik bármeddig is tartanak, csak azt bizonyítják, hogy sosem kellett volna belekezdeni.
Publikálás kezd...
Köpni nyelni nem tudtam, amikor Ábel azt mondta, hogy tegnap lefeküdt Helgával. Nem az a része bánt, hogy megtették, inkább az, hogy pont vele. Sosem mondta, hogy tetszik neki. Ha tudom, már rég félreálltam volna az útból. Bár jobbat érdemelne egy ilyen agresszív seggfejnél. Viszont, ha tőle tudtam volna meg, akkor nem ért volna hideg zuhanyként. Idiótának érzem magam. Már értem, hogy miért nem hitt nekem soha, ha arról beszéltem, hogy milyen is igazából. Szerelmes belé.
– Flóra, ez nem úgy történt, ahogy gondolod.
– Miért, hogy gondolom? – kérdeztem vissza, ügyelve rá, hogy ne érződjön ki szavaim mögül a sértetségem.
– Téged keresett, elmondta, hogy mennyire szeret téged, és nem akar elveszíteni. Annyira aranyos és romantikus volt én, én nem gondolkodtam. Olyan rég hallottam már férfit, így beszélni valakiről, hogy elgyengültem. Hagytam, hogy megtörténjen.
– Nem tartozol elszámolással felém. Mi már szakítottunk. Az, hogy mit csináltok, igazán nem számít – nyeltem nagyot.
– Akkor nem haragszol?
– Menj most el – kértem.
– De, azt mondtad, hogy... – nem hagytam, hogy végig mondja.
– Tudom, mit mondtam.
– Flóra?
– Nem az a baj, hogy megtettétek. Hanem, hogy nem mondtad el. Már régóta hazudsz nekem. Most már mindent értek, miért védted mindig, amikor megütött, vagy megalázott.
– Nem, ez nem így volt!
– Zsák a foltját – lettem kimért.
Egymást néztük meredten, és senki nem mert szólni egy szót se. Végül én veszítettem. Nem néztem tovább farkasszemet velük. Fogtam magam és elindultam az ellenkező irányba. Nem mentem sokáig, elvégre nem hagyhatom, hogy a srácok eltévedjenek miattam. Nagyjából kétszáz métert haladtam, majd ott leültem egy padra és vártam. Biztos voltam benne, hogy hamarosan ők is jönnek. Addig meg csak abban bízhatok, hogy semmi hülyeséget nem csinálnak. Égették a szememet a könnyek, mégsem voltam képes sírni. Nem ment. Egyszerűen úgy éreztem, hogy nem érdemlik meg, hogy miattuk törjek össze. Bármennyire is csalódtam Helgában, tudtam, hogy milyen Ábel. Mindenkinek azt mondja, amit hallani akar. De a tudat, hogy nem mondott semmit és így derült ki, az nagyon bántott. Gyors lépteket hallottam felém sietni. Megérkeztek a srácok is. Még csak egy napja ismernek, de már megint kellemetlen helyzetbe hoztam őket. Kész főnyeremény vagyok. Felálltam a padról és mosolyogva léptem eléjük.
– Merre tovább? – kérdeztem.
– Miért mosolyogsz? – kért számon Wonho dühösen.
– Ha sírnék, jobb lenne?
– Igen! Ki kell adnod ezt... – kapkodta a szemét minden felé –, ha magadba tartod rámész lelkileg.
– Köszönöm, hogy aggódsz értem, de felesleges. Mindig is ilyen voltam – mosolyogtam és hátat fordítottam, hogy induljak, de elkapott és hátulról szorított magához.
– Lehet, hogy azt gondolod, hogy erősnek kell lenned, mindig, minden körülmények között – suttogta a fülembe –, de előttem ne játszd meg magad. Átlátok rajtad és az ál mosolyodon.
– Úgy lenne? – néztem rá.
– Igen.
– Értékelem – mosolyogtam rá –, de jól vagyok. Menjünk, megmutatom a város többi részét – néztem a többiekre is. – Holnaptól meg amúgy sem ismerjük egymást – néztem a szemébe. Amibe fájdalom költözött.
Elindultam az autó felé, mögöttem a srácokkal. Úgy határoztunk, hogy elmegyünk ebédelni. Csak turkáltam az ételt. Képtelen voltam jóízűen falatozni, miközben mélyen legbelül fájt. Sosem szoktam kimutatni az érzéseimet, hiszen soha, senkit nem érdekelt az, hogy én mit érzek. Minél erősebbnek mutatom magamat, annál kevésbé sérülök. Úgy éltem az eddigi életemet, hogy ez tökéletesen működött. Mégis, most először van mellettem olyan, akit képtelen vagyok becsapni. Wonho átlátott rajtam. Ennek alapvetően örülhetnék is, hiszen ez azt jelenti, hogy figyel rám. De engem csak frusztrálttá tett. Nem akartam, hogy kötődni kezdjek se hozzá, se a többiekhez. Holnaptól elválnak az útjaink, és aki megint magára marad, az én leszek. Nem kell senki szánalma. Erős vagyok. Egyedül is jól leszek. Bár ezt szajkózom magamnak újra és újra, az igazság az, hogy belül fokozatosan haldoklom. Ha már Helga sem lesz mellettem, akkor már tényleg nincs senkim, akibe kapaszkodhatnék.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
