Amikor lemegy a nap

Harminchatodik

Amint magunkra maradtunk Reginával, még pár órán keresztül lelkiztünk, majd elnyomott minket az álom. Úgy éreztem, hogy már minden könnyemet elsírtam, valamint kaptam egy fejmosást is a fájdalmam mellé. Gina szerint túl reagáltam, és túlságosan szigorú voltam Wonnieval, hiszen mindent miattunk tett. Megígértem neki, hogy nem megyek addig haza, amíg ezt rendbe nem tesszük, de jelenleg úgy érzem, hogy az lenne a legjobb, ha egy pár napig egyáltalán nem beszélnénk. Szeretnék időt adni magamnak arra, hogy leülepedjenek az érzéseim és képes legyek objektíven állni a történtekhez. Jelenleg csak a sértett lelkem munkálkodott, ami azt sulykolta, hogy haragudnom kellene, miközben az eszemmel tudtam, hogy igaza van Reginek.

Amikor reggel felébredtem a barátnőm már nem volt a szobában, helyette az egész lakosztályt körbejárta a frissen főtt kávé illata. A kedvenc illatom volt reggel. Ahogy felültem az ágyon, azonnal megpillantottam magamat az ággyal szemben lévő tükörben. A hajam olyan volt, amiben egy egész varjú család békésen beköltözhetett volna, szemeim kétszeresükre dagadva néztek vissza rám, vöröslően, míg szám szintelen és száraz volt. Nagyot sóhajtva mentem ki a nappali részre, hogy jelezzem Ginának, hogy feltámadtam hamvaimból, mint egy Főnix, csak éppen még, úgy néztem ki, mint egy megtépázott galamb. Tulajdonképpen, nem is állt távol a valóságtól. A tegnapi nap még mindig fájdalmasan szorította a mellkasomat, de nem hagyhattam, hogy kihatással legyen rám. A mai megbeszélés nagyon fontos, a jövőnk függ tőle. Ha minden jól alakul, akkor egész hátralévő életünkre kihat az, hogy ma milyen döntést hozunk.

– Felébredtél Csipke-Flórácska? – fordult felém Regina mosolyogva az asztaltól.

– Igen, bár nem ment olyan könnyen. Szerintem képes lennék átaludni egy évszázadot – nyújtóztattam ki a végtagjaimat.

– Viccet félretéve – sóhajtott –, hogy vagy?

– Megleszek – mosolyodtam el keserűen. – A mai nap nagyon fontos, úgyhogy nem szeretnék Wonnire gondolni, csak az üzletre.

– Értettem – mosolygott rám –, akkor majd utána lelkizünk.

– Rendben – nevettem el magamat.

– Idd meg a kávéd, aztán ezeket – mutatott az előtte lévő két beáztatott teafilterre –, tedd a szemedre.

– Minek?

– Leviszi a duzzanatot, és nem fogsz úgy kinézni, mint akinek bevertek kettőt.

– Ennyire gáz?

– Őszintén? Ennyire!

Leültem az asztalhoz és megittam az elkészített kávét. Pont olyan volt, mint ahogy szeretem. Kis kávé, sok tej, és két cukor. Nem is nevezhető igazi kávénak, inkább csak a kistesójának, aki egy kellemes tejeskávé. Amint lecsúszott az éltető nedű, már nyomkodtam is ki az előkészített, még langyos filtereket és a becsukott szemeimre helyeztem. Nagyjából tíz percig volt rajta, majd Regina levette róla és alaposan szemügyre vette az arcomat. Miután konstatálta, hogy valamelyest segített, elzavart fürdeni is. Komolyan, úgy viselkedett velem, mintha az anyám lenne, de ez nem zavart. Sőt, valahogy úgy éreztem, hogy szükségem is van, hogy valaki kicsit anyáskodjon felettem, és utat mutasson. Eléggé elveszett voltam, de ezt most nem mutathattam ki. Magabiztos nő benyomását kell kelteni a mai megbeszélésen. Az üzleti életben a nők mindig hátrányból indulnak, így mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy egyenlő félként ismerjenek el bennünket. Nagyjából fél órás restaurálás után, már elfogadható arc nézett vissza rám a tükörből. Szememet szolidan, csak egy tusvonallal és egy kis szempillaspirállal emeltem ki, míg számra egy halvány ajakír került. A ruha, amit a mai alkalomra hoztam, egy fekete elegáns, harang szoknyás kisestélyi volt. Egy blézerrel viszont vesztett a báli hatásából és üzletasszonyos külsőt kölcsönzött. Regina egy majdnem ugyanilyet vett fel, csak A vonalú szoknyával és bordó színben. Sminkje is szinte megegyezett az enyémmel, viszont ő egy vörös rúzst választott a szájára, hogy még inkább határozottnak tűnjön. A vörös szín nagyon elegáns, de gyakran közönséges külsőt eredményez, ha nem tudod méltón viselni. Gina viszont nagyon is értett hozzá, hogy hogyan viselje ezt a színt.