Amikor lemegy a nap

Harmincnyolcadik

Wonho szemszögéből

Reggel a kanapén tértem magamhoz. Nehezen nyitottam ki a sírástól duzzadt szemeimet, majd mikor sikerült, a fotelban Jooheont vettem észre. Nem tudom, hogy mikor jött be és miért, de jelenleg ő volt az utolsó ember, akit látni akartam. Bár szinte biztos voltam benne, hogy nem kezdene ki Flórával, mégis zavart, hogy kettesben voltak a csukott ajtó mögött. A barátságuk nagyon erős, de mégis csak különböző neműek és nem hiszek ebben. Nem hiszem el, hogy egyik fél sem táplál gyengéd érzelmeket a másik iránt egy ilyen barátság keretein belül. Flóra engem szeret, így aki többet érez az Jooheon. A barátom. Már a gondolattól is dühös lettem, pedig csak spekuláció.

– Mikor tervezel magadhoz térni? Flóra gépe nem sokára indul – mondta mogorván, amikor észrevette, hogy felébredtem.

– Mit akarsz itt Jooheon? Nem volt elég a tegnap este? – ültem fel.

– Ide figyelj Wonho – sóhajtott –, tudod, hogy nagyon fontos vagy nekem. Úgyhogy örülnék, ha most rám figyelnél és végighallgatnál.

– Mondd – kezdtem ideges lenni ismét. Nem értem miért nekem kell folyamatosan hallgatom és tűrni mindent.

– Flóra szeret téged. Teljes szívéből. Tegnap amiatt hívott be a szobájába, hogy tanácsot kérjen, hogy miként dolgozza fel a történteket, hogy ismét minden a régi lehessen. De ezek után betrappoltál, mint egy dúvad és újra megsebezted. Légy őszinte velem Wonnie… – lett még komolyabb –, miért bántod folyamatosan, ha szereted?

– Nem akartam bántani – kaptam a hajamba idegesen. – Egyszerűen megláttalak titeket kettesben és elszállt az agyam. Felemészt a gondolat, hogy elveszíthetem – néztem magam elé mereven –, ha még egyáltalán van mit elvesztenem.

– Van! – sóhajtott. – Miután elmentél még órákig zokogott. De szeret, még ennek ellenére is. Úgyhogy szedd össze magad és takarodj ki a repülőtérre. Mondd el neki, hogy mennyire szereted. Mert ha nem teszed meg – vett mély levegőt –, akkor én megyek ki és én köszönök el tőle helyetted. De azt nem garantálhatom, hogy nem kezdek ki vele – nézett rám szúrós tekintettel.

– Ezt mire véljem? Tetszik neked Flóra? – döbbentem le.

– Magam sem tudom, de abban biztos vagyok, hogy nem fogom hagyni, hogy utánad sírjon.

– Mi ütött beléd? – lettem egyre idegesebb.

– Az, hogy nem bírom nézni, ahogy a saját sebeid nyalogatod, miközben elveszted ezt a lányt, aki miattad adta fel az egész életét. Úgyhogy ha szereted, akkor kapsz tizenöt percet, hogy elkészülj és indulunk.

– Te is jössz?

– Igen. Támogatni akarlak – sóhajtott. – Lehet, hogy most azt gondolod, hogy áruló vagyok, de én őszintén szurkolok nektek. Szeretném ha boldogok lennétek, de ha erre képtelen vagy, akkor mint barátja…  kötelességem mellette is kiállni.

– Én nem tudom mit mondjak – sütöttem le a szemeimet.

– Semmit. Inkább azon gondolkodj, hogy neki mit mondasz. A hallban várlak.

Jooheon felállt a fotelből és sietősen hagyta el a lakásomat, az ajtót becsapva maga mögött.

[...]

Jooheon szemszögéből

Az este folyamán, ahogy Flóra a karomban sírt, csak egyre biztosabb lettem abban, hogy amit iránta érzek az nem pusztán baráti szeretet. Viszont bármennyire is valósak az érzelmeim, ezt nem vallhattam be se neki, se Wonhonak. Ha elmondom, mindkettejüket elveszítem. Túlságosan fontosak nekem ahhoz, hogy a boldogságuk útjába álljak. Ki kell őket békítenem minden áron, hogy végre visszakerüljön a csodás mosoly az arcukra. Flóra mosolya hiányzik a legjobban, annyira őszinte és gyönyörű...

A saját érzéseimet félretéve léptem be Wonho lakásába, hogy ismertessem vele a tényeket, miszerint ha vissza akarja szerezni a lányt, akkor iparkodjon, mert különben elveszem tőle. Természetesen ezt nem tettem volna meg, de ezt nem kell tudnia. Aludt még, így leültem a fotelba és vártam, hogy felébredjen. Nem mehet úgy vissza Magyarországra a lány, hogy nem beszélnek. Wonho miatt nem aggódom, mert itt vagyunk neki mi, de Flórának Reginán kívül nincs senkije. Mindenképpen Wonhonak beszélni kell vele és elmondani mennyire szereti. Ha nem hallja ezeket a szavakat és csalódottsággal a szívében utazik vissza, félek, hogy végül ott marad és feladja az álmát. Nem lesz még egyszer ilyen lehetőség az életben, hogy egy cég felkarolja őket és nem tudom, hogy Regina mit választana, hisz neki is ez az álma. Félek, hogyha ez nincs tisztázva, tényleg mindent elveszít. Miután megbeszéltük a dolgokat a hallban vártam rá. Nem sokat bíbelődött a külsejével, valószínűleg elhitte, hogy itt hagynám. A taxink is megérkezett és azonnal indultunk a repülőtérre.