Vannak olyan találkozások az életében, amik már, akkor megvoltak írva, amikor még csak gondolni se mertünk volna rá.
És vannak olyan kapcsolatok, amik bármeddig is tartanak, csak azt bizonyítják, hogy sosem kellett volna belekezdeni.
Publikálás kezd...
A vacsorát követően, elindultunk Shownuval a hotelban található zártkörű bárba. Ide csak a lakók juthatnak be, így biztonságban vagyunk. Nem láthat meg minket senki, aki bármiféle galibát okozhatna. Csendben tettük meg az utat a földszintig, majd ott elindultunk a helyiség felé. Az ajtóhoz érve egy pillanatra megtorpantam, hiszen nekem nem volt kártyám, amivel be lehet menni. Hivatalosan nem vagyok itt lakó. Shownu megforgatta a szemeit, majd a legszebb mosolyát elővéve a nőre villantotta azt, aki készségesen húzta le a kártyát, és kísért minket be a bárpulthoz.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ebben a pillanatban jöttem rá arra, hogy miről is beszélt napközben Jooheon. A férfi egyértelműen ideges a közelembe, mégis olyan Colgate mosolyt dobott a nő felé, amit a Kinder csokis mosolygó kölyök is megirigyelne. Egy kamu gesztus, ami már zsigerből jön belőlük. Rendelésre. Valahol szomorúnak találom. A bár gyönyörű volt, ezüst, fekete és acélkék színekben pompázott. A székek bőrborításúak voltak, az asztalok ezüst szegéllyel díszítettek. A bárpulthoz ültünk két magasított székre, majd kikértük az első italunkat. A férfi egy whiskey kólát, míg én egy mohito koktélt.
– Szerinted – kezdte el halkan –, tudsz olyat mondani, ami miatt megváltoztatom rólad a véleményemet?
– Fogalmam sincs, de egy próbát megér.
– Fent elég magabiztosnak tűntél.
– Pedig cseppet sem vagyok az – pillantottam rá –, egyszerűen csak vele akarok lenni, de nem olyan áron, hogy közben lerombolom a csapattal való kapcsolatát.
– Ezt most azért mondod, mert ezt akarom hallani?
– Nem, azért mondom ezt, mert ez az igazság.
Pár percig némán fürkészett. Bele-beleivott az italába, majd mikor meguntam a csend királyt, folytattam.
– Az, hogy mit hogyan fogsz értelmezni, arra nincs ráhatásom. De minden kérdésedre őszintén fogok felelni.
– Miért hallgatod a zenénket?
– Még nem voltam 21, amikor anyám pasija miatt kénytelen voltam, azonnal elköltözni. Pár hónapig a barátnőmnél húztam meg magamat. Majd véletlenül feldobott az egyik közösségi oldal egy hirdetést. Azt hiszem BTS volt, belehallgattam, majd egyre több, és több számot hallgattam meg tőlük, és másoktól is. Aztán valahogy eljutottam hozzátok. A dalotokat, ami éppen akkor ment, annyira magaménak éreztem, hogy észrevétlenül beköltöztetek először az elmébe, majd a szívembe. Nagyon nehéz időszak volt – sóhajtottam –, de úgy érzem erőt adtatok nekem a dalaitok által. Onnantól már tudatosan követtem a bandát.
– Miért kellett elköltöznöd? – megragadta a lényeget, de megígértem, hogy őszinte leszek. Bármennyire is fáj beszélni róla.
– Az anyám, beköltöztette hozzánk a férfit, amikor tizennyolc lettem. Minden normális volt, majdnem három éven keresztül, bár az anyámmal való viszonyom romlani kezdett. Majd egyik éjjel, arra ébredtem fel, hogy a szobámban van a pasi, és a pizsamám alá nyúlva fogdos. Elkezdtem kiabálni, hogy segítséget kérjek, hogy anya meghallja, hogy baj van. Berohant a szobába, majd azt mondta, hogy én akartam elcsábítani a férfit, és hagyjam el a lakást, menjek el mielőbb – mosolyodtam el keserűen.
