Amikor lemegy a nap

Tizenhetedik

"– Miért nyomod el mindig az érzéseidet?

– Ezt szoktam meg, ha látják, hogy gyenge vagy – vontam meg a vállamat –, még inkább beléd rúgnak. De ha erős vagy, és sosem látják, hogy megtörnél, akkor nem akarnak szívózni veled.

– És szerinted, ez rendben van? – hangjából számonkérés hallatszott ki. "

Egymást néztük egy pillanatra, miközben a levegő megfagyott. Nem tudtam hova tenni a tekintetét. Sóhajtott egyet, és el lágyult hangon folytatta az előző mondandóját.

– Tudom, hogy nincs jogom beleszólni az életedbe, hisz még alig ismerjük egymást – fogta meg a vállaimat –, de ennél becsüld magad többre. Nem nyomhatod el mindig az érzéseidet. Nem ők mennek rá – mutatott el mellettem a semmibe –, hanem te. Másoktól bármikor képes lennék megvédeni téged – futott át az aggodalom az arcán –, de önmagad ellen, csak te magad győzhetsz.

– Esküszöm értem, hogy mit mondasz – kezdtem halkan, miközben a könnyeim ismét a szemembe gyűltek, és fájóan égettek –, de nem tudok megváltozni. Mindig, így éltem – gördült le az első könnycsepp, maróan szántva végig az arcomon –, mindig így kellett élnem.

Wonho gyengéden törölte le ujjaival könnyeim, miközben marokra fogva tartotta arcomat, és mélyen a szemeimbe fúrta tekintetét.

– Azzal, hogy most ezt kimondtad, és képes voltál könnyeket ejteni – simította meg arcomat újra –, máris megtetted az első lépést – mély levegőt vett. – Nem ígérhetem meg, hogy melletted lehetek, mindig, amikor sírni támad kedved, de azt igen, hogy ha fizikálisan nem is vagyok itt, lelkileg bármikor támaszkodhatsz majd rám – mosolygott rám, szemei határozottan néztek rám, és őszinteséget sugároztak –, jó?

Kitörtek belőlem a sok-sok éve bezárt könnyeim, és arcomat Wonho mellkasába temetve zokogtam őket el, egytől-egyig, miközben szorítása egy pillanatra sem lankadt. Amíg elsírtam minden könnyemet, végig magabiztosan ölelt, és simogatta a hátamat nyugatóan, hogy érezhessem, ő mellettem áll. Már nem is a régi sérelmek miatt sírtam, már előtört belőlem annak a fájdalma is, hogy nem sokára elveszítem. Miért nem szerethettem bele olyan emberbe, aki mellettem lehet? Miért pont ő lett az, aki fenekestül felforgatta az életem? És miért érzem azt, hogy ha tudnék is, egyszerűen nem akarok nélküle élni?

– Ha elmész – szipogtam, és beszéltem a mellkasába –, visszajössz hozzám valaha? – néztem fel rá, mire bólintott.

– Megígérem, hogy azon leszek, hogy legyőzzük a távolságot – csókolt homlokon.

Bár tudtam, hogy ezzel csak megszeretne nyugtatni, és erre a beszélgetésre, majd az utolsó napon fogunk sort keríteni, mégis arra vágytam, hogy igaz legyen ez. Túlságosan éhes volt a lelkem, hogy ne higgye el a szavait. Még akkor is ha tudtam ez csak illúzió, most bele kell kapaszkodnom, és összeszednem magamat. Megráztam testemet, mintha így elhessegethetném a negatív gondolataimat, majd kibújtam Wonho karjaiból.

– Hívd fel a többieket, hogy végeztem – töröltem meg szemeimet –, összeszedem magam, és felőlem akár indulhatunk is az állatkertbe.

– Biztos vagy benne, hogy menni szeretnél? Itt is maradhatunk. A többiek is megértenék...

– Biztos. Lezuhanyzok, átöltözök, és kezdek valamit – mosolyodtam el miközben a fejem előtt kalimpáltam –, ezzel.

Lággyá váltak aggodalmas arcvonásai, majd bólintott. Elmentem készülődni, de amikor kiléptem a zuhany alól, eszembe jutott, hogy nem gondoskodtam a váltó ruháról. Halkan osontam ki, majd az ajtó mögött megállva beszóltam Wonhonak, hogy fogja be a szemét.

– Miért csukjam be? – érdeklődött, miközben meghallottam az ágy csikorgását, ami nem jelentett mást, minthogy felkelt róla.

– Vázolom a szitut – sóhajtottam –, lezuhanyoztam, de nem vittem be magammal ruhát. Úgyhogy be kell mennem a szobámba, de csak egy törölköző van rajtam.

– Ez jól hangzik – dugta ki a fejét a szobából, de kizárólag csak a szemembe nézett.

– Csukd be, kérlek – néztem rá kérlelőn.

– Nem – mosolyodott el, mielőtt nyomott egy puszit a számra –, inkább kijövök addig, hogy nyugodtan öltözhess – ölelte magához törölközőbe csavart testemet, majd a fülemhez hajolt – Ha bent maradok, valószínűleg képtelen lennék rá, hogy ne lessek – csókolt a fülem tövébe, amire egy alig hallható sóhaj hagyta el a számat.

Zavarban voltam, egy jó ideje nem volt Ábel és köztem semmi szexuális, így már egy ideje a tűrőképességem határán vagyok, és Wonho elég profin ingerli az érzékeimet. Nem tudom, hogy azért mert ráérez a gyenge pontjaimra, vagy mert a testem ösztönösen vonzódik hozzá. Nehezen de kiszabadítottam magam a karmaiból, pedig szívemszerint sosem engedtem volna el. Besurrantam a szobámba, és behajtottam az ajtót, a zár már régóta nem működött. Kivettem a szekrényből egy egymáshoz illő fehérneműt, majd egy fekete kantáros rövidnadrágba, és dekoltált almazöld trikóba bújtam. Elég dúsak a kebleim, de általában gondosan el vannak rejtve, ma viszont olyan meleg van kint, hogy nem viselném el, ha nyakig begombolkozva kellene lennem. Miután felöltöztem vissza rohantam a fürdőbe, hogy megcsináljam a sminkemet is. Szokásos tusvonalat húztam a szempilláim tövébe, majd hajamat két kis gumós copfba fogtam, hogy minél kevésbé melegítsen. Olyan voltam, mint egy vörös panda. Remélem, hogy Wonho nem fog kinevetni. Éppen elkészültem, amikor kopogott valaki a bejárati ajtón. Elindultam, hogy kinyissam azt, de addigra már Wonho is ott állt, és a kukucskálón át nézett ki a váratlanul érkezett vendégre. 

.................. Lapozz................
Még mindig két újra részt hoztam, de lassan le fogok szokni erről, és heti 2 alkalommal lesz feltöltve 1-1 rész :P