Amikor lemegy a nap

Tizenhatodik

Amikor felértünk az emeletre, azonnal kiszúrtam, hogy egy doboz bonbon, és egy csokor virág vár az ajtóm előtt. A kísérő kártya a tetején volt, hanyagul rá dobva, így mielőtt bármit is tehettem volna a nekem küldött ajándékokkal, már el is dönthettem, hogy mihez kezdjek.

"Drága kincsem,

Nagyon sajnálom, ami történt. Beszéljük meg. Nem akarom, hogy így érjen véget. Olyan jók voltunk együtt. Hiányzol. Helga semmit sem jelentett, csak egyszerűen megtörtént, amit őszintén sajnálok. Végig te jártál a fejemben.

Csókol, Á."

Szemeimet megforgatva, gondosan ügyelve, hogy ne érjek hozzá átléptem felettük. Nem tudom mit gondol magáról ez a seggfej, de hogy én nem akarok már tőle soha semmit, az is biztos. Ahogy Wonho is belépett a lakásba, kulcsra zártam magunk mögött az ajtót.

– Ábel küldte azokat?

– Igen.

– Mi volt a kártyán?

– Ne aggódj, semmi érdekes – nyugtattam meg.

– Zavar, hogy nem tudom elolvasni, emiatt azt sem tudom, hogy mit akar tőled – ismerte be.

– Csak elnézést kért, azért amit tett – sóhajtottam, miközben kerültem a tekintetét.

– Biztosan csak ennyi? – fogta meg a kezemet, hogy maga felé fordítson, és rá figyeljek.

– Békülni akar.

– És te? – döbbentem le a kérdésén.

Szememet megforgatva, hagytam faképnél, és mentem be a szobámba. Fel nem tudom fogni, hogy a tegnap este után, hogy volt képes ilyen kérdést feltenni. Szerintem elég szépen bizonyítottam, hogy aki iránt érzéseket táplálok, az nem az exem.

Leültem a géphez és bekapcsoltam. Közben Wonho is bejött és leült mögém az ágyra. A tarkómat égette a tekintetének súlya.

– Haragszol?

– Nem – sóhajtottam, majd felé fordultam –, csak nem értem, hogy tehettél fel egy ilyen értelmetlen kérdést.

– Lehet, hogy neked az – sóhajtott, ő is –, de szeretnék tisztán látni.

– Semmit nem akarok Ábeltől, se most, se később – fordultam vissza a gép felé. Ami végre betöltött, így beléptem a munkahelyi szerverre, hogy elérjem a szükséges adatokat.

Wonho nem kérdezett ezután már semmit. Csendben ült mögöttem, miközben a telefonját nyomkodta. Elkezdtem dolgozni. Nagyjából húsz perc alatt elkészültem, de amíg nem nézi át egy kolléga, addig nem lehet biztos benne, hogy megfelelő lett. Megnéztem a beosztást, hogy lássam, kik dolgoznak ma. Szerencsére Bea is dolgozik, így őt hívtam fel. Azonnal fogadta a hívásom, de éppen benne volt egy másik projektmunka ellenőrzésébe, így várnom kellett. Hátra dőltem a székbe és elkezdtem forgolódni vele. Wonho megunta, hogy ott vergődök a széken és láthatóan zavarta is a nyekergés, amit a forgó test olajozatlansága okozott. Elkapta a szék karfáját és magához húzott. A szívem a torkomban dobogott, ahogy egy pillanat alatt kerültem vele szemtől szembe.

– Sajnálom, hogy hülyeséget kérdeztem – mondta bűnbánóan.

– Felejtsük el – simítottam meg arcát, mire lágyan elmosolyodott.

– Mesélsz kicsit a munkádról?

– Mit szeretnél tudni?

– Mindent – nevette el magát zavartan.