Amikor lemegy a nap

Hetedik

Reggel amikor felébredtem, éreztem, hogy valaki figyel. Lassan nyitottam ki a szemeimet, amikor a Monsta X tagokkal találtam szembe magam. Wonho mellettem aludt, összegömbölyödve, mint egy macska, míg a többiek minket bámultak kérdőn. Ösztönösen a karomhoz kaptam, hogy megcsípjem, de nem álom volt. A tegnapi nap tényleg megtörtént. El sem hiszem! Itt vagyok a kedvenc koreai idol bandámmal és a férfi, aki a leginkább tetszett mind közül, itt fekszik mellettem. A gyomromban a pillangó ösztönösen kezdtek el szárnyat bontogatni és repkedni mindenfelé. Én vagyok a világon a legszerencsésebb nő, még akkor is, ha éppen hat másik kérdő tekintetével találtam épp szembe magamat.

– Jó reggelt – mosolygott rám Kihyun.

– Jó reggelt – köszörültem meg a torkomat – azt hiszem ide kint aludtam el.

– Azt látjuk – vigyorgott Jooheon –, és nem is egyedül.

– Én esküszöm – néztem magam mellé –, nem tudom, hogy került ide – mentegetőztem feltartott kezekkel.

– Ugyan már, ne aggódj! Felnőtt emberek vagytok, nem a mi dolgunk, hogy mit csináltok egymással – kacsintott rám IM. Nem lettem ettől nyugodtabb.

– De mi tényleg nem – mozgolódott mellettem Wonho, majd álmosan felpillantott. Tényleg olyan, mint egy macska.

– Hol vagyok?

– A kanapén – húzogatta a szemöldökét Jooheon –, egy lánnyal!

Azonnal felpattant az említett, és gyorsan végignézett magán. Érdekes, hogy ahogy végig tapogatta a testét, egyértelmű volt, hogy arra kíváncsi, hogy van-e rajta ruha. Elvégre felnőtt ember, valószínűleg ha lefekszem vele, nem én lettem volna neki, az első egy éjszakás fan leánya. Bár nem történt semmi közöttünk, és jelét sem mutatta annak, hogy akarna tőlem bármit is, mégis rosszul eset a felismerés, hogy ez a fajta ébredés, nem idegen nekik. Lehet, hogy nem is olyan nehéz ez az idol élet? Itt-ott csak becsúszik az életükbe egy kis kaland is. Akaratlanul is rosszul éreztem magam ettől. Pedig semmi okom rá. Nem is értem, miért áltatom magam azzal, hogy ők mások. Bármennyire is szeretem őket, csodálatos pasik, nők ezrei omlanának előttük térdre, ha csak öt percet is kapnának velük kettesben. Kezdem azt hinni, hogy nem is ez a felismerés zavar igazán, hanem az, hogy én egy kicsit sem mozgattam meg a fantáziáját. Bár a tegnapi nap után, nem hiszem, hogy él olyan férfi a földön, aki megpróbálna közelíteni felém, és emiatt senkit nem vonhatok felelősségre. Csak is önmagamat.

– Jobb, ha én lassan megyek – álltam fel és tettem le magam mellé a pokrócot.

– Várj – kapta el a kezemet Jooheon –, nincs kedved kisegíteni minket kicsit?
– Én? – bólintott. – Miben tudnék én segíteni nektek?

– Városnézés! – vágta rá.

– Nem úgy volt, hogy Jean mutatja körbe a nevezetességeket? – kérdezte Hyungwon, mire Jooheon megbökte könyökével az oldalát. – Ja tényleg, ő ma nem ér rá.

– Mi folyik itt srácok? – tettem fel a kérdést, mert egyértelmű volt, hogy kamuszag van.

– Szeretnénk olyan helyekre menni, amik nincsenek benne – nyúlt le az asztalra, és vett fel egy prospektust –, ebben.

– Nem vagyok benne biztos, hogy olyanokat tudnék mutatni, amit érdemes megnézni, és nincs benne – böktem a füzet felé –, abban.

– Akkor átfogalmazom – vett egy mély lélegzetet, és folytatta –, olyan emberre lenne szükségünk, aki tényleg ismeri a várost és nem csak egy programfüzet alapján mutatja meg.

– Tényleg azt hiszed, hogy én vagyok erre a legalkalmasabb? – kérdeztem meg komolyan.

– Igen!

– Rendben. De ha megmutattam a várost – sóhajtottam –, utána hazamegyek. Nem szeretnék visszaélni a tőletek kapott vendégszeretettel.

– Ha zavarnál, nem hívtunk volna magunkkal – tárta szét kezeit IM –, nem gondolod?

Bólintottam. Majd elmentem készülődni. A felsőm használhatatlan. A szakadás miatt, ebben nem mutatkozhatok fényes nappal. Az ágyon ültem kissé megtörve, hogy inkább visszamondom a mai napot, amikor Wonho hirtelen benyitott. A trikómat a kezembe szorongattam és ott ültem egy szál melltartóban. Akaratlanul is magam elé kaptam az anyagot, Wonho meg a kezét a szeme elé.

– Ne haragudj, elfelejtettem kopogni – ismerte be zavartan.

– Semmi baj – sütöttem le a szemeimet szégyenlősen. Nem szerettem a testemet, így kicsit sem lettem boldog, hogy Wonnie ilyen pillanatban nyitott rám. Biztosan sokkal szebb testekhez van szokva, nem is értem, hogy miért takargatom. 

– A srácok kérdezték, hogy előbb szeretnél-e hazamenni átöltözni – köszörülte meg a torkát, miközben a kezét elvette a szeme elől, és láttam ahogy nagyon óvatosan, alig észrevehetően végig mér. Jól esett, hogy úgy éreztem, végre látja bennem a nőt, nem csak egy esetlen kislányt.

– Igen, az jó lenne. Ebben nem mehetek ki az utcára – utaltam a kezemben szorongatott póló maradványra.

A férfi pár pillanatig hezitált, majd egy egyszerű mozdulattal levette a pólóját, amit az imént vehetett fel, mert nem ebben volt reggel, és felém dobta. Utána nyúltam a levegőben, hogy elkaphassam a felém repülő ruhadarabot, de a csupasz felső testének látványa, jobban vonzotta a tekintetemet. Akaratlanul is végig futtattam rajta, elégedett  pillantásomat.

– Vedd fel, mindjárt indulunk – mosolygott rám kedvesen, majd becsukta maga mögött az ajtót.

A pólónak már most, olyan illata volt, mint neki. Teljesen hatalmába kerített, ahogy bekúszott az orromba ez az édeskés aroma. Felvettem, és elől betűrtem a nadrág derekába, hogy ne olyan legyen, mintha hálóing lenne rajtam. Összeszedtem a holmimat, majd útnak indultunk a lakásomhoz.

.........................................................
.....................................
................
...