Amikor lemegy a nap

Negyvenedik

Az út hosszú volt és nagyon elfáradtunk mind a ketten. Mivel késő este volt, amikor megérkeztünk, úgy határoztunk, hogy Regina ma már nem megy haza, hanem nálam tölti az éjszakát. A taxiból kiszállva, nehezen vonszoltuk fel magunkat a lakásba. Az ajtó előtt egy rakat virágcsokor volt. Ábel erre járt, ebben biztos voltam. Az állapotukat nézve ma is eljött, ugyanis volt egy eléggé friss csokor is. Sóhajtva vettem elő a kulcsomat, hogy bejussak a lakásba, amikor feltűnt, hogy az ajtóm fel lett törve.

– Ezt nem hiszem el…

– Mi a baj?

– Feltörték az ajtómat – dobtam le a bőröndömet, és rúgtam arrébb az ott hagyott gazokat.

– Állj, ne kezdj el rombolni – sóhajtott –, hívom a rendőrséget. Ezt nem úszhatja meg.

Nem örültem ennek a fordulatnak, de igaza volt Reginának, ezt nem lehet ennyiben hagyni. Bejelentette az esetet és húsz percen belül kint voltak a rendőrök. Addig azon morfondíroztam, hogy mit is írjak Wonhonak. Végül csak annyit írtam, hogy megérkezett a gépünk és nemsokára otthon vagyunk. Szerencsére nem válaszolt, így valószínűleg aludt. Ezzel nyertem egy kis időt, mielőtt be kellene vallanom, hogy mi várt itthon. Biztosra vettem, hogy nem fog örülni, ahogy én sem tettem, de azt sem zárható ki, hogy azonnal ide repülne. Az meg végképp nem lenne jó, mert lesz egy interjú, amin részt kell ma venniük. Nem zavarhatom meg a munkában. A rendőrség munkatársai nagyjából egy órát helyszíneltek, de azon kívül, hogy minden fel volt túrva és ami lehet összevolt törve, semmit nem találtak. Mivel biztos voltam benne, hogy Ábel tette, így ezt megemlítettem nekik is. Nagy meglepetésemre épp, amikor szóba hoztam megjelent ő is.

– Hallottam mi történt drágám, jól vagy? – lépett oda hozzám és próbált megölelni.

– Hozzám ne érj! Mit akarsz? – löktem arrébb.

– Elnézést, de Önök együtt vannak? – érdeklődött a rendőr.

– Igen – mosolygott Ábel.

– Nem, kicsit sem! Szakítottunk!

– Ez így akkor egy kicsit más helyzet – kezdett el sóhajtozni a rendőr, majd kilépett mögüle egy másik.

– Átveszem – küldte arrébb a társát.

– Ábel, kérem jöjjön velem kicsit arrébb, hogy befolyásolás nélkül tudja elmondani, hogy mi is történt.

A rendőr elvonult a sráccal és percekig beszélgettek, de úgy tűnt nagyon jól szórakoznak. Biztos voltam benne, hogy ismerik egymást. Ábelnek rengeteg ismerőse volt mindenfelé. Egyre idegesebb lettem, ahogy láttam, hogy ez inkább egy baráti csevej, mintsem egy gyanúsított kihallgatása. Nevetgélve jöttek vissza, majd a férfi vissza vezényelte a társait. Előttem mondta el nekik, hogy itt egy félreértés volt és a páromat kizártam a közös lakásból, amiért kénytelen volt betörni. Valamint a kulcsát kereste és azért dúlta fel a lakást. Annyira bagatel volt az egész és annyira bosszantó, hogy felfogni nem tudtam, hogy képesek ennyivel letudni. Diadalmas mosollyal az arcán maradt ott, miután elmentek a rendőrök.

– Mit akarsz Ábel?

– Téged – tárta szét a kezét –, nem egyértelmű?

– Közted és köztem többé semmi sem lesz. Takarodj innen, most azonnal!

– Különben mi lesz? Kihívod megint a rendőröket? – nevetett a képembe.

Ábel megragadta a karomat és magához vont, fájdalmat okozva ezzel. Nem bírtam megállni, hogy ne szisszenjek fel. Próbáltam kiszabadulni, de a falnak vágott és odaszorított. Az arca vészesen közel került hozzám, ahogy a testével leszorított.

– Tényleg azt hitted, hogy ennyivel megúszod? Komolyan azt hitted, hogy eldobhatsz? – kuncogta el magát, majd szájával közeledni kezdett felém.

Éppen megcsókolt volna, amikor Regina minden erejét összeszedve neki ment Ábelnek, és próbálta leszedni rólam. Karmolta, marta ahol érte, miközben én próbáltam eltolni magamtól. A srác megint emelni kezdte a kezét, hogy ahogy ér, oda csap nekünk, de valaki megakadályozta. Egy könnyed mozdulattal kapta el a csuklóját és pördült Ábel és közénk, védve a testével is minket. Nem tudtam, hogy ki ő, még sosem láttam. Magas volt, kigyúrt és teljesen olyan hatást keltett, mint egy testőr. Fekete öltönyszerű ruházata feszült rajta. Egészen addig, amíg nem fordult felénk észre sem vettem, hogy ázsiai. Valamit még mondott Ábelnek, közel hajolva hozzá, aki rémült tekintettel húzta el a csíkot. A férfi mélyen meghajolt, majd elindult, mintha semmi sem történt volna az imént.

– Várj! – kiáltottam utána. – Ki vagy?

– Azt az utasítást kaptam, hogy amennyire lehet legyek láthatatlan – mondta a férfi angolul –, így azt hiszem nem mondhatom el, hogy ki vagyok és miért követlek – jött zavarba.

Ismét meghajolt, majd otthagyott minket. A döbbenettől képtelen voltam megmozdulni. Lassan hátráltunk be a szétzilált lakásba, majd az ágyra ültünk.

– Szerinted ki volt ez a Hulkszerűség? – fordultam a barátnőm felé.

– Lehet, hogy Wonho küldte?

– Regina, kérdésre ne válaszolj kérdéssel – sóhajtottam nevetve.

– Ugyanannyira sokkban vagyok, mint te – nevettük el magunkat.

Elkezdett berregni Regi telefonja, majd sűrűn elnézést kért, hogy Minhyuk keresi, így kiment a szobából. Ami furcsa volt, hogy engem senki nem keresett azóta, hogy megírtam, hogy minden rendben, pedig már reggel tíz óra van náluk. Elővettem a telefonomat, majd láttam, hogy Wonho és Jooheon is olvasta már, amit írtam nekik, de választ sehonnan sem kaptam. Tudtam, hogy valami nincs rendben, így kimentem Regina után, hogy megkérjem, kérdezzen rá Minhyuktól, hogy a többiekkel mi a helyzet. Épp, hogy szóra nyitottam volna a számat, amikor meghallottam miről beszél.

– Igen, itt volt, megoldotta a helyzetet. Nem, nem sejt semmit.

Földbe gyökerezett a lábam. Regina mindvégig tudta, hogy egy testőr vigyáz ránk, mégse érezte úgy, hogy illene megemlíteni… Most már biztosan tudtam, hogy Wonho bérelte fel a férfit. Behátráltam a szobába és úgy döntöttem belemegyek a játékba.
Írtam Wonhonak egy üzenetet.

"Szia Wonnie! Ne haragudj, nem voltam teljesen őszinte. Ábel feltúrta a lakásomat, majd próbált a közelembe férkőzni, de amíg ez nem zajlott le, addig nem akartalak felzaklatni. Minden rendben van. Egy ismeretlen férfi a megmentésünkre sietett. Szeretlek! "

Szóval ha így játszunk, akkor legyen így. Bár jól esik hogy figyel rám, de jobban örültem volna neki, hogyha nem a hátam mögött szervezkedik, hanem engem is beavatnak… Nem haragszom rájuk, de mégis valahol zavart, hogy senki nem mondott erről semmit.

Szinte azonnal jött is a válasz
"Elmondhattad volna azonnal, sajnos ilyen messziről nem tudnálak megvédeni, de lelkileg tudtalak volna támogatni. Szeretlek! És örülök, hogy megjelent az az ismeretlen… Hálával tartozok neki…"