Oldalak között

24. rész

Max szemszöge

–Neee!– kiáltottam és szaladtam a lehajtott ajtó felé.

–Ezek komolyan kiugrottak ejtőernyő nélkül?!– akadt ki mellettem May ügynök is.

– Ennyire nem akarták hogy elkapjuk őket!– mondta Culson.– a boldondok a halálba vetették magukat.

–Nem, nem lehet így vége! Anna tudja irányítani az elemeket! Biztos hogy valahogy megoldja a levegő irányításával!– gondoltam hangosan, kétségbe esetten– legalábbis nagyon remélem. Különben az én hibám lesz hogy meghaltak.

–Te csak helyesen cselekedtél! Hisz ha nem állítottuk volna le Annáék eszközét sokkal több információt adtak volna ki a nyilvánosságnak. Így a nagy részét még vissza tudjuk fordítani.– tette vállamra kezét– de még nincs vége, Rajt akkor is meg kell próbálni megállítani.

– Értettem.– a már záruló ajtó felé fordultam. Nagyon remélem hogy Anna feltalálja magát. Csak nem ugrott volna ki csak úgy a repülőből ha nem lett volna valamilyen terve.

Anna szemszöge

Még mindig szorosan tartottam Ward felkarját, pedig már jó pár yardot zuhantunk lefelé.

–te megőrültél!– ordította Ward, de alig hallottam, mivel a szél továbbvitte hangját.

A szembe szél erősen csípte az arcom, főleg mikor már függőlegesen fordultunk, hogy gyorsabban zuhanjunk.

Kb 2000-3000 méterre lehettünk még a tenger felszínétől, így elkezdtem használni a képességem. Egy levegő burkot hoztam létre magunk körül, és úgy áramoltattam a szelet, hogy az lassítsa az esésünket. Szépen fokozatosan csökkent a sebességünk, és végül egy kisebb csobbanással a tengerbe landoltunk.

A szívem a torkomban dobogott. El sem hiszem hogy sikerült. De megcsináltam! Élünk!

– Te baromira elvesztetted az eszed!– szólt Ward miután összeszedte magát.– azt hittem megöletsz minket!

– Akkor már ketten vagyunk!– vallottam be.

– Mi?! Nem voltál biztos benne, hogy sikerül?!– akadt ki.

–Nem, bocsi, nem tudtam gyakorolni, hogy hogyan tompítsam az esésem, ha esetleg kiugranék egy repülőből, képzeld el! – fintorogtam.– de a tudat, hogy ha nem sikerül, nekünk annyi, elég jó ösztönzés!

–Hidd el, tudom. De ha legközelebb ilyen ostobaság jut az eszedbe, kicsit hamarabb szólhatnál előtte!

– Ne mondd, hogy azért nem volt jó móka!– nevettem el magam, mire egy kisebb adag vizet kaptam a nyakamba.– hé, ez nem fer!– fröcsköltem vissza.

–Megérdemelted!

– Örülhetnél azért egy kicsit! Megmentettem az életed! Ha nem ugrunk ott helyben lelőttek volna! Jegelővel vagy sokkal inkább rendessel. És egy fejlövést még te sem élhetsz túl!

–Ennyi szerencséd van, amiért megbocsátok!

–Ó, köszönöm– jegyeztem meg cinikusan.

–Inkább fogd be és ússzunk!

–Hidd el, imádok úszni, de a part még elég messze van!

–Akkor mégis hogyan akarsz oda jutni, ha nem úszva?!

Erre csak elbazsalyodtam és egy áramlatot képeztem magunk körül.
Először még lassan haladtunk, de a végére, ahogy jobban belejöttem a víz irányításába, szó szerint egy hullámon lovagoltattam magunkat, úgy, hogy a lábunkat fogja a víz, és úgy visz minket a felszínen. Ward először elég meglepett arcot vágott, de a végére úgy tűnt, még kicsit élvezi is.