Oldalak között

32. rész

Diego egész végig engedelmesen sétált mellettünk. A konyhába érve Steph és Dylan várt minket. Ú b@szki! Ha Dylannak nem fog tetszeni Diego, akkor páros lábbal fogja kirúgni az Akadémiáról, bárki bármit fog mondani. (És én is búcsút vethetek annak, hogy valaha is megenyhülne irányomba)

–Jó reggelt!– köszönt Nora, de Stephanie dülledt szemeit nem lehetett nem szóvá tenni.

–Ő itt Diego!– kezdtem– ma kaptam. És később a csapat küldetéseiben is segéd mancsot fog nyújtani.

–Nagyon aranyos.– mosolygott a lány.

–Ja, elég cuki.– jegyezte meg Dylan is, mire mindannyian meglepetten néztünk rá– mi van? Csak az emberekkel van bajom, a kutyákkal nem. Ők szinte mindenben jobbak az embernél. És nem is szitkozódnak.

Na jó! A, én vagyok a kemény gyerek, mindenkit kicsinálok, durci Dylan, szereti a kutyákat! Ez új!

– Ajánlom is hogy szeresd, mert ha azon kaplak, hogy sunyiba lepuffantod, garantálom hogy a saját kezemmel fojtalak meg.– fenyegettem meg komolyan.

–Amíg ő nem fog provokálni, nyugi, nem bántom. – dőlt hátra a székében és a tányérjáról levett egy szalámit, és a kutya felé nyújtotta. Diego örömmel fogadta a falatot, és utána is össze-vissza nyaldosta a fiú kezét– bár a nyállal még lehet lesznek problémáim!– jegyezte meg, de nem tudtuk megállni, hogy ne nevessük el magunkat.– hé! Nem nevet, együtt érez!– vágott komoly fejet, ami miatt még nagyobb hahotázásba kezdtünk.

***
Végül úgy döntöttünk, hogy Norával még délelőtt elmegyünk bevásárolni. Nyakörv, póráz, hám, pár tálka, és egy csomó konzerv meg száraztápos zsák került megvételre. Persze a játékok sem maradhattak el. Egy kötél, amivel lehet játszani, egy rakat teniszlabda, pár rágóka, meg egy sípolós gumi-marhahús, bár ha hajnali egykor elkezdi csipogtatni, akkor nem fogok habozni, hogy a kukába dobjam.

Fél 10-re végeztünk is. Remek, éppen tudunk szusszanni egyet, még a nap neheze előtt.

A cuccok felét leraktuk a szobámba, de az eledel részét a konyha egyik kamrájába tettük.

***
Délután

Hah, végre ennek a napnak is mindjárt vége. Bár még el kell vinni sétálni Diegot. Igen, valahogy ezeket is be kell majd iktatni ezentúl a napirendbe.

Éppen a főbejáraton tartottam kifelé, mikor egy ismerős hang szólított meg.

–Amy! Várj meg!–Megvártam, míg a férfi mellém ér, majd együtt indultunk el.– mondtam hogy majd a nap folyamán még beköszönök.

–Tudom.– mosolyogtam rá halványan, de ezek után kínos csönd telepedett le közénk. Végül én bontottam meg– tényleg nem mesélhetsz az elmúlt fél évről?

– Amit mondanék, azzal úgy sem elégednél meg.

–Az lehet, de akkor is több lenne, mint a semmi. Ugyan már, hisz te lettél az új fejes! Néhány morzsácskát csak megoszthatnál velem...– néztem rá boci szemekkel.

–Ugye tudod, hogy a nézéseddel nem hatsz meg!– nézett rám komolyan.

–Egy próbát azért megért!– vontam vállat.

– Tudod, nehéz egy ilyen szervezetet egyben tartani. Főleg hogy a Shield sose hagy nyugton ügyködni.

–Ezzel tisztában vagyok.

– Ezért kellenének szövetségesek.

–Kikre gondoltál? – láttam hogy nem igen akar válaszolni, így elkezdtem gondolkodni, hogy kik társulnának a Hydrával– talán az Őrkutyákra?