Oldalak között

15. rész

Anna szemszöge

-Ward?- kiáltottam, de senki sem válaszolt. Hát ez meg hova lett?

Már az szinte az egész házat átnéztem, de nyoma sincs. Benéztem a szobájába is, de az is üres volt. Csak egy laptopot találtam az ágyán.
A kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, és mivel a gép nem volt lehajva vagy kikapcsolva (szarvas hiba) belenéztem. Az emailbe volt bejelentkezve, és kicsit belekukkantottam néhány levelébe.

Hát ez nem hiszem el.

Egész végig jelentett Malicnak! És ahogy látom kutakodott is több embertelen után, raktárak után, meg még néhány, nekem érthetetlen dolog után.
Hah, heves természetű, makacs, de további képzések után kiváló ügynök válhat belőle. Rajnak alkalmas.

Olvastam az egyik levelét, amit pár napja küldött.
Ki, vagy mi lehet ez a Raj? Valami alakulat neve lenne? Vagy... Az ősi embertelenhez lenne valami köze?

Hirtelen meghallottam, hogy a folyosón lévő parketta nyikorgott egyet, mire összerezzentem, mert ezt biztos hogy nem tudom kimagyarázni. Elbújni sem volt időm, Ward már az ajtóban állt.

-Te meg mégis mit keresel a szobámban?- tette fel bosszúsan a kérdést.

-Nem találtalak sehol.- voltam vállat.

-De az nem jogosít fel arra hogy a cuccaim között túrkálj!- lépett közelebb.

-Pedig jól tettem!- váltottam komolyabb hangra.- egész végig jelentettél Malicnak arról, hogy milyen haladást értél el nálam.

-Ami szinte egyenlő az abszolút nullával!

- Igen, mivel nem akarok gyilkos lenni!

- Pedig a túléléshez néha ölni kell...- rántotta elő fegyverét és rám fogta.

Először meglepődtem, de sikerült gyorsan kapcsolni és kirantottam kezéből a pisztolyt. Erre egyből fölemelte kezeit( nem megadás gyanánt, csak szimplán mutatva, nincs nála több fegyver és nem fog támadni), de arca semmi érzelmet nem tükrözött.

-Na, gyerünk. Húzd meg a ravaszt!- húzta félmosolyra száját- akkor legalább megszabadulsz tőlem és elhúzhatod innen a csíkot!

Kezem kicsit megigazítottam a fegyver fogásán, ujjamat a ravaszra helyeztem, de eszemben sem állt meghúzni.

-Mire vársz már?- kérdezte ideges hangon.

Csak álltam és reakcióját figyeltem. Tudta hogy nem fogom lelőni, ez látszódott rajta, s szerintem emiatt is önkéntelenül elvigyorodott.
Végül leengettem a kezem és így szóltam:

- Nem tudom milyen beteges teszt akart ez lenni, de mint mondtam, nem vagyok, és nem is leszek gyilkos!- mondtam komonyan.- úgyhogy feladhatod az ügynöknek képzést, mert soha. Ismétlem, soha. Nem leszek a HYDRA ügynöke!

Ezzel az ágyra dobtam a pisztolyt és elsétáltam mellette. Nem szólt semmit és hagyott is elsétálni, ami kicsit meg is lepett, de nem érdekelt különösebben.

Ha meg akart volna ölni már rég nem élnék, így gondolom vagy neki, vagy Malicnak meg tervei vannak velem. Vagy csak azért vagyok még életben mert az ősi embertelennek tartogatnak és nem akarnak emberteleneket pocsékolni. ( Még gyerekeket sem)

Kimentem az erdőbe és leültem az egyik fa tövébe. Elgondolkodtam hogy milyen lenne, ha mind ez meg sem történt volna. Valószínűleg azon gondolkodnánk, hogy milyen ruhát vennénk fel a májusi bálra, ami belőlem kiindulva kész borzalom lenne. De legalább ez lenne a legnagyobb problémánk. Vagy hogy jövőre milyen faktot választunk. ( Ami nálam mondjuk nyilvánvaló de mindegy)

Azon is elméláztam, hogy mi lenne fordított esetben. Ha Max lenne most itt, és nem én. Valószínűleg szóba se állna Warddal, vagy ha igen, csak minimálisan. Inkább csak a szobában ücsörögne, és azt tervelné, hogyan építhetne valamilyen jelző szerkezetet, amivel tudathatná velünk a helyzetét. És ugyan kicsit értek a programozáshoz, nem vagyok annyira profi, hogy én, egyedül össze hozzak egy ilyet.

De mi lett volna ha mégis lelövöm Wardot? Elkötöm a kocsit, és remélem, hogy ha az úton haladok kilyukadok egy városban? Ha a Shieldesek megtaláltak volna biztos örömmel fogadták volna a hírt, hogy az egyik legnagyobb ellenségük halott. De nem akarom hogy a kezemhez vér tapadjon. Mert lehet, hogy rossz ember, és rászolgált a halálra, de én nem bírnám elviselni az érzést, hogy kioltottam egy életet.

A hősök nem ölnek. És szeretném ahhoz tartani magam hogy a hősök oldalán állok.

Hirtelen ágak reccsenésére lettem figyelmes. Az alak nyugodtan sétált felém, de nem mozdultam. Nem azért mert féltem, csak szimplán nem akartam beszélni vele.
Éreztem tekintetét a hátamon, de vártam hogy ő kezdeményezzen.

Mivel már jópár perc eltelt és senki sem szólalt meg, inkább felálltam, és vállal a fának dőltem. Ward kis terpeszben állt, karjait keresztbe téve.

-Mondassz is valamit, vagy holnapig itt alszunk?- kérdeztem komoran, kissé flegmán.

- Gyere velem- válaszolta majd egyből megfordult és elindult.

Jó, ez meglepett. Nem tudtam mire vélni, de úgy sem volt jobb dolgom, így lassan követtem. Egyenesen a fabódéhoz ment. Megálltam és vártam mit csinál. Beírta a kódot, mire az ajtó egyből kinyílt. Felnézett válla fölött és ennyit szólt:

-Mi az, nem jössz?