Oldalak között

58. rész

Jó pár hét telt el, mióta kiszálltam a gyógykamrából, és már majd ki csattanok, mégis mindenki árgus szemekkel vizslat, akárhová megyek.

Éppen edzettem, de Nolan pillantása szinte lyukat égetett a hátamba.

–Tudod, ha van kedved beszállhatsz!– fordultam felé, mikor tartottam egy kis szünetet.

–Ugyan, félek az túl megerőltető lenne neked.– vigyorodott el– és amúgy is. Túl jó a kilátás.

– Majd adok neked kilátást!– dobtam arcába a törülközőt vigyorogva, mire felállt– inkább gyere és meglátjuk mi a megerőltető.

–Hát jó. De én figyelmeztettelek!– mondta, majd támadásba is lendült.

Elég jól bírta, de végül a földön végezte, úgy hogy a csípőjén térdepeltem, alkarjait pedig  leszorítottam. Emiatt a pozíció miatt arcunk veszélyesen közel volt egymáshoz. Pár pillanatig elidőztünk egymás szemeinek bámulasában, de zavaromban elkaptam a tekintetem és leszálltam róla.

–Most mennem kell.– szóltam hátra a vállam fölött majd elmentem zuhanyozni.

***
Coulsonék éppen csapat megbeszélést tartottak, így gondoltam csatlakozok. Meglepetésemre Ward is a tanácskozók között volt. Az elmúlt időben szinte mindenki szúrós szemmel kísérte minden lépését, amit nem is csodáltam, főleg nem a történtek fényében, de úgy tűnik, hogy talán kezdenek megenyhülni az irányába. A legutóbbi bevetéseken is elég sokszor bizonyított, de még nem tudtak teljesen megbocsátani neki. (Igaz, valószínűleg sose fognak teljesen...)

–Rendben, akkor ha mindenki értette mehetnek is!– zárta le beszédét Coulson, mire mindenki elindult a dolgára.

–Coulson igazgató!– szólítottam meg, mielőtt elment volna.

–Igen, Blake ügynök!

–Nem lehetne, hogy az elkövetkező küldetések valamelyikén én is részt vegyek?

–Sajnálom, de nem. Még nem épültél fel teljesen.

– Kiválóan érzem magam. És Jemmáék tesztjein is átmentem.

–Az nem számít!– váltott át parancsoló hangra– ha annyira feladatot szeretnél, akkor segíthetsz Danielson ügynöknek a leltározásban. Vagy meglátogathatnád Emilyt és Williamet.

– Értettem.– biccentettem kicsit csüggedten.

Egy kisebb gépet kaptam, de így is hamar Texasba értem. Jópár órát elbeszélgettünk a nővel, de el kellett mennie bevásárolni, így egyedül maradtam a csöppséggel.

–Hah...– sóhajtottam– neked annyival könnyebb minden.– szóltam a kisfiúnak, aki ugyan nem igazán érthette mit mondok, értelmesen felém fordult– nem kell aggódnod semmi miatt és rengeteg ember vesz körül, aki szeret téged.

Eldobta csörgőjét és némán felém nyújtotta pici kezeit.

–Azt akarod hogy fölvegyelek?– kérdeztem nevetve, mire már félig fel is emeltem.– na, és most?

***

Visszaérve a bunkerbe, már elég későre járt, de a folyosókon szórva még szállingóztak az ügynökök. Gondoltam, hogy megnézem hátha valaki van e a laborban aki segítségre szorul, amikor 2 ismerős beszélgetésére lettem figyelmes.

Halkan a falnak dőltem, hogy halljam mit mondanak. Lehet illetlen, és alapból nem rám tartozik, de sajnos túl kíváncsi vagyok.

– Szóval azt mondod, hogy megjavultál?– kérdezte komoran Daisy.