Oldalak között

2. rész

Kezet mostunk és térítés után le is ültünk enni.
Sült hal rizzsel és vegyes zöldséggel. Az egyik legjobb fogás!

-Hmm, ez nagyon finom lett.- csámcsgott Max.

-Tényleg isteni- mondtam én is, de csak miután lenyeltem a falatot.

- Örülök hogy ízlik!- mosolygott anya.

Csendben folytattuk az evést, de valami fura érzés járta át az egész testemet.
A velem szemben ülő fiúra néztem, aki ijedten meredt felém.

-Mi az?- kérdeztem.

-A...a kezed!- mutatott a kezemre, ami, amint megnéztem kezdett kővel beborítódni. Maxra pillantottam vissza.

-A...a tiéd is!

Mindketten egymásra, majd anyánkra meredtünk, szinte ugyan olyan ijedten és zavarodottan. Anyánk csak összezavarodva, az ájulás és sikítás szélén állt fel az asztaltól és lépett hátrébb.

Többet nem láttam mert az egész testemet befedte ez a kő féleség.

***

Újra kezdtem érezni az ujjaimat és azt, hogy kis darabokban esik le rólam ez a szikla.
Amint teljesen kiszabadultam egyből testvérem felé fordultam, aki ugyan annyira volt össze zavarodva mint én.

- Mégis mi történt?- kérdeztem én először, ami mindkettőnk fejében kavarog.

-Ne...nem tudom. - körbenézett a szobában- ho...hol van anya?

-Nem tudom.

Hangok szűrődtek a szobájából, így kicsit félve, de elindultunk a helyiség felé.

-De te ezt nem értheted Arnold! Mondom hogy csak úgy kővé váltak! ... Nem, nem tudom. ... Valami boszorkányság, vagy nem is tudom micsoda. ... Hogy mi?! De... Az nem lehet!

Hallgattuk a beszélgetés egyik oldalát. Arnold a nagybátyánk. Mondjuk sejthető volt hogy ha valakit, akkor őt hívja fel anya ha kiakad vagy gondja van.
Ismét összenéztünk és kisebb gyomorgörccsel, de bekopogtunk az ajtofélfán.

Anya egyből oda kapta a fejét és kicsit mintha egyszerre konnyebbült volna meg és lett volna háromszorosan ideges.

-Majd visszahívlak!- mondta majd kinyomta a telefont.

-Anya...- kezdte Max suttogva.

Egyikőnk sem mozdult, majd egy hirtelen irammal anya felénk rohant, letérdelt elénk és szorosan magához húzott.

-Jajj kicsikéim annyira örülök hogy mégsincs semmi bajotok.- mondta egy kis szünet után, hangján érezni lehetett hogy sír- azt hittem elvesztettelek titeket!

-Semmi bajunk anyu!- vigasztalta őt Max.

Miután elengedett minket így szólt:

-Lehet hogy most jól vagytok, de valami történt veletek. Hisz akkor nem váltatok volna kővé!

-Tulajdonképpen csak befedett minket egy kő réteg!- próbáltam megtörni a jeget, de nem igen sikerült.

A nő csak mégegyszer szorosan magához ölelt minket.

-Ki fogjuk deríteni mi is történt veletek.

-Rendben.- válaszoltuk egyszerre.