Farkasokkal suttogó

41.

Előző részből:

-De nem akarom... én...- nagyot nyeltem... és fohászkodtam, hogy ne legyen igazam...

-Mond már az istenit!?!

-Te...

-Mi?- kérdezett vissza megszeppenten.

-Te...- mondtam elcsukló hangon...

-Háh... jó poén Jess...- nevetett kissé idegbetegen Nika.

-Én nem...

-Ugyan már... ez nevetséges... attól még hogy az álmodban ez volt nem muszáj, hogy így legyen... ennek semmi értelme... miért lenne ő? 6 farkasért csak őt? Ugyan már...

-Hát ha belegondolsz... - kezdte Koda.

-Minek belegondolni? Ez hülyeség...

-Sajnos nem... Kodának igaza van... ha belegondolsz Mako sokmindenben keresztbe tett nekik... alapból nem csipázták a családjainkat, de azzal csak nagyobb fát tett a tűzre, hogy megszoktette két rabukat, akiket ők tulajdonnak tartottak... ráadásul alfa... és még az egyik boszit is megölte...- magyarázta komoran Yukon.

-De az önvédelem volt...- próbálta kimenteni a dolgokat Nika.

-Igen... de ők ezt nem így látják... ők csak azt látják, hogy Mako ellenség... és ez most egy jó lehetőség számukra...- szált vissza Koda is.

-Mit fogysz csinálni?- fordultam a kissé arréb húzódott komor, merengő Makohoz.
Azok hárman még mindig veszekedtek... Nika nem értette meg... nem akarta megerteni ezt a dolgot... valahol meg is értem... én kimondani nem akartam... számomra az volt a pillanat amikor végleg realizálnom kellett a történteket...

-Szerintem úgy is tudod...- mosolygott keserűen Mako.

-Nem... azt nem hagyjuk... kitalálunk valamit. Vannak más lehetőségek is.

-Ugyan minek... ha nem megyek értük megkínozzák és megöletik őket... nincs más lehetőség...

-De van... még van 2 napunk... igaz abból le jön az odajutás ideje de...

-Jessy... hagyd... én vagyok az alfájuk... kötelességemnek érzem. Jó ez így...- mosolygott rám de láttam rajta, hogy valójában kissé összetört...

-Ez így nem oké... egy csapat vagyunk ki kéne találnunk valami megoldást ami mindekinek jó... de te itt mártírkodsz... miért kell önfeláldozó hőst játszani? Tök normális életed lehetne...- akadtam ki és kissé bekönnyeztem a vegére.
Veszekedésünkre a többiek is oda jöttek.

-Jessy...- próbált volna nyugtatni de nem hagytam... ebben nagyon nem ertettem vele egyet... és mi az, hogy egyedül dönti ezt el?

-Nem! Nem halgatom ezt tovább... játszd itt a megmentőt... engem nem érdekel... gyűlölöm a mártírokat... érted? Nem vagyok hajlandó részt venni többé ebben a beszélgetesben...- azzal lerazva magamról a kezét döhösen besétáltam a szállóba és felmentem a szobába. Nem érdekelt, hogy a többiek szomorúan béznek utánam... nem érdekelt, hogy most valószínüleg a világ legbunkóbb emberének gondolnak, hogy egy ilyen nehéz helyzetben magára hagyom és még ellene is fordulok... nem érdekelt... hogy képzeli ezt? Mégis miért? Azthittem, hogy végre minden rendben lesz és végre csak az átlagos tinik tök átlagos problémáival kell szenvednem... erre... én vagyok a bunkó... én vagyok mert most mellette kéne lennem... de nem megy... önzőség ha nem akarom elveszteni? Önzőség ha féltem?

Idegesen csaptam be magam mögött az ajtót.

-Le kell nyugodnom...- azzal a fürdőbe vettem az irányt. Lekapkodtam a ruháim és beálltam a forró, megváltó zuhanyrózsa alá...