Farkasokkal suttogó

27.

Bevágtam a satuféket. Ledőbbenten álltam tőle 5 méterre...

-Nem! Te nem szeretsz! Alíg ismersz! Pár napja láttuk elősször egymást! És az előbb Nika torkán dugtad le a nyelved! Te nem vagy szerelmes belém!- bizonygattam inkább magamnak. Ez csak még inkább rontott a helyzetemen...

-Honnan tudod te jobban? És Nikával csak azért smároltam mert felbasztad az agyam és mert rám mászott... amúgy sem volt esélyem nálad... most sincs... és azt hittem a magam faszsága miatt elvesztelek... erre csak hülyéskedtél... csak megjátszottad a halálod... belül már öngyilkosságot követtem el érted?- mondta keserűen és felháborodva.

-De... akkor is... higyj nekem... ez nem lehet szerelem... te nem szeretsz!- szajkóztam tivábbra is. És próbáltam nyugodtnak mutatni magam miközben épp egy kissebb szívrohamom volt... megint előjött a pánik betegségem...

-Ne felejtsd hogy nem most látlak elősször!

Megint ledöbbentem.
-Mi van???

-Végig figyeltelek a rezervátumban is! És én is ott voltam mikor majdnem elcsaptad Mako-t. Már három hónapja figyellek téged! Te is láttál! Ne tagadd! Amikor a teraszotokon álltál és az a gyönyörű és kimondhatatlanul sexy vörös ruha volt rajtad. Még vissza is fordultál az ajtóból.

-Várj! MI VAN?! Te kukkoltál engem? És az akkor nem Mako volt?

-Mi nem én voltam?- karolt át az emlegetett szamár.

-S.semmi... nem fontos... menjünk vissza a kocsihoz kérlek! Éhes vagyok!- fúrtam bele a fejem mellkasába.

-Rendben- mosolygott rám, és végigsimított hosszú hajamon. Ám mosolya hamar lehervadt arcáról...- Jess te reszketsz!

-Igazán?- kérdeztem, bátortalanul és meglepettséget színlelve, már amennyire ilyen állapotban tőlem telt.

-Mit csináltál már megint vele bazdmeg???- indult meg Yukon felé.

-Semmit tesó! Nem bántottam!- tette védekezően maga elé tenyereit, miközben hátrált.

-Fiúk! Elég!- mondtam de hiába... Mako farkas ként Yukonnak esett aki ugyan ilyen formaban kivédte a támadást...

-Hagyjátok abba!- szoltam rájuk erőtlenül és megindultam feléjük. Ám egyből össze is estem...
Yukon nem tudott kivédeni egy támadást és Mako ráharapott a vállára. Egy nyüszítés hagyta el a sérült torkát.

-Elég! Ha bántjátok egymást engem bántotok! Nem értitek?

Mindketten vissza változtak és megleppetten néztek rám.

-Mi van?- kérdezték egyszerre.

-Csak... hagyjátok abba...- nyögtem ki majd elterültem a földön. A roham miatt ellilult a fejem... egyenletlen légzésem okán nem jutottam elég oxigén-hez. Ám megnyugtatott hogy nem tépik egymást és kezdtem rátalálni a legzésemre.
Ám ekkor a két fiú két kezemhez rohant és azokat szorongatva szólongattak, ugyan olyan szenvedő tekintettel néztek rám mind a ketten...

A gondolataim megint pörögni kezdtek és a kezeik, melyek enyémeket tartották és a szemeik melyek engem vizslattak, közt cikázott a tekintetem. Újra elvesztettem a normális légzésem és ezúttal hiperventillálni kezdtem... Végül Koda jelent meg aki mind a két fiút félre lökte és képembe hajolva mind két kezemet megragadva elkezdte a légzés gyakorlatokat csinálni velem. Koda nyuktatgató feje kitakarta a srácokat. Mély, de lágy hangja elnyomott minden zavaró tényezőt. Sikerült lenyugtatnia. Legalábbis a légzésemet... amint normálisan levegőhöz jutottam felegyenesedtem és Koda nyakába esve zokogni kezdtem. Ő magához ölelt és csitítgatott. Szörnyen éreztem magam... cafkának éreztem magam aki két vasat tart a tűzben... nem akartam senkit sem kihasználni... de még is mind kettőt szerettem... kezdtem úgy érezni hogy a barnahajú csaj vagyok a Vámpírnaplókból. És kezdtem megérteni a lány helyzetét... és az a szörnyű hogy nem tudtam eldönteni hogy én most a jó kislány Elena vagy az undok féreg Katerin vagyok...

-Én... én...- habogtam  Kodának.

-Cssss. Semmi baj! Tudni fogod mi a helyes!

-Honnan?

-Csak tudni fogod! Vagyis inkább érezni. Addig is maradj távol mindkettőtől- súgta a fülembe hogy csak én halljam utolsó mondatát.

-Te hallottad?- suttogtam én is.

-Igen. Utánad jöttem én is a mosdóba... persze én a férfibe mentem volna be...- suttogta és a végére felnevetett.

Ezen nekem is nevetnem kellet. Kodának sikerült felvidítania, és egy időre elfelejtette velem a fiúkat. Koda egy igazi barát. Már most olyan közelinek érzem mint Luke-ot. Olyan mintha ő is a bátyám lenne. Oh Luke... de hiányzol most te is... vajon mi van vele? Most már igazán bekapcsolhatnám azt a fránya telefont...