Farkasokkal suttogó

12.

Gondolataimból az oldalamba fúródó mozis szék karfája okozta fájdalom zökkentett ki. Felszisszentem és erőteljesen eltoltam magam Chris-től. Az értetlen fejét látva kuncogva mutattam a karfára miközben másik kezemmel dörzsölgettem az oldalam.
-Ja... bocsi, nem vettem figyelembe.- vakarászta zavartan a tarkóját. Annyira cuki volt így. Nem... nem, nem és nem... állj le Jessy.
-Semmi baj.- mosolyogtam rá.- Hogy tetszett?
-Megtudnám szokni...- arcán kaján vigyor csiplant fel.
-A filmre céloztam Rómeó...-böktem oldalba, huncut vigyorral.
-Jó volt. Csípem ezeket a színeszeket, és a rendezőnek jó filmjei vannak. Nem csalódtam.
-Nekem a zenéje nagyon tetszett. Nagyon megfogó volt.- váltottunk át normális beszélgetésbe. -Zene? Ja, az is jó. Hans Zimmer-től van. Elég híres zeneszerző, ő csinálta többekközt az Eredet, az Oroszlánkir...
-Ezt Hans Zimmer írta?- vágtam izgatottan a szavába.- Nem csoda, hogy tetszett. Imádom a zenéit.- lelkendeztem.- Ohh... bocsi... béled folytottam a szót...- szégyeltem el magam. Már nagyon sokszor bántottak és koptattak le azért mert túl sokat beszélek...
-Ugyan. Jó látni, hogy ilyen lelkes vagy a zene iránt.- mosolygott.
-Nem haragszol? Sajnálom, hogy túl sokat locsogok...- féltem, hogy zavarja és ő is lekoptat... de nem szeretném, hogy utáljon... sőt... Jessy! anyám... miket beszélek, vagyis gondolok, vagyis veszekszem magammal, vagyis... na jó... a lényeg, hogy le álljak. Kezdek bedilizni...

-Na... nehogy már ezért ennyire sajnálkozz.- zökkentett ki, egy mosoly kíséretében. Felállt majd felém nyújtotta a kezét. Habozva de elfogadtam. Már annyiszor bántottak, hogy az igazi énem nagy részét nem mutatom meg mindenkinek és eléggé önbizalom hiányos is vagyok... Luke ismer igazán csak illetve papi. Na jó... talán még Em, Cas, és Jake is majdnem mindent todnak rólam, és látják az igazi énem...

-Min merengsz még mindig ennyire?- fordult szembe velem így arra késztetett, hogy megálljak. Felnéztem rá és csak ennyit mondtam nyugodtan.
-A múlton...- majd újra lenéztem. Megszeppent kicsit de kiállt előlem, így újra elindultunk. Busszal elmentünk egy darabig, majd onnan sétáltunk. Ma is hazakísért. Az egész út csendben telt, de nekem nem volt kínos... én végig a múltban ragadt gondolataimmal vesződtem... szerintem ő meg úgy is azon agyal, hogy hogyan koptat le minél hamarabb. Túl furi vagyok... ahogy mindenki mondta...

Ezekben a depresszív gondolatokban ragadva sétáltam oldalamon Chris-el az úton. Ám egyszercsak ujjait összekulcsolta az enyémekkel, így vissza rántva engem a jelenbe.
Megszeppenten bámultam magam elé. Mii? Akkor nem csak beképzeltem a jeleket? De... de... mi? Ilyen gondolatokkal, és piros fejjel néztem le a kezünkre, majd fel Chris-re.
-Tudod,ha már a múltról elmélkedsz, megosztom veled a gondolataim. A sebek okozta fájdalom ellenére is örülök, hogy így alakult. Mert így megismertelek téged.- megállt és szembe fordított magával. Néztem átható szemeibe és elvesztem. Mérhetetlenül zavarban voltam... kezeinket még mindig összekulcsolta. Másik kezével arcomhoz nyúlt, végigsimított rajta és eltürt egy tincset a fülem mögé. Ajkam megremegett... motyogni akartam valamit de nem jött szó a számra. Egy pimasz vigyorral jutalmazta reakcióm, majd magához vont és átölelt. Egy fejjel magasabb nálam így állát a kobakomra támasztotta. Jólesően fúrtam bele fejem a mellkasába. Mámorító illata volt.
Már egy ideje így áltunk amikor nekem kezdett kínos lenni ezért enyhén szabadulni kezdtem öleléséből. Még mielőtt teljesen elengedett volna belepuszilt hajamba.
Szótlanul összefont ujjakkal baktattunk haza. A kapuban Chris megállt magához vont és nyomott egy puszit az arcomra. Elengedte ujjaim, majd háttal elindult kifelé, és egy kajan vigyorral és kacsintással övezve hozzáfűzte.
-Aztán nem rosszat mondani rólam a nagypapának!