Farkasokkal suttogó

21.

Csak ültem és néztem a helyét... nem volt batorságom és erőm semmit se tenni... hallottam ahogy vonyít... a falka víszhangozta azt... majd azt is hallottam hogy e hangok mind távolodnak... felkeltem és elmentem lezuhanyozni... folyattam magamra a forró fizet hagytam hogy arcomon és fejemen is csak zúduljon lefelé... jól esett egy kicsit elszakadni... de amint kiléptem a víz alól és kinyitottam a szemem arcba csapott a valóság...
Sokat gondolkodtam... hogy mi legyen ezután... mit kezdjek az érzéseimmel... mi lenne ha... végül erőt vettem magamon. Úgy döntöttem ha törik ha szakad holnap beszélek vele a rezervátumban. Ezzel az elhatározassal feküdtem le. Még sok gondolat kavargott a fejemben... végig gondoltam vagy százszor, hogy mit és hogyan mondok...

Másnap lélekszakadva rohantam dolgozni... nem azért mert késésben voltam vagy mert félek Amie-től... nem... hanem mert rájöttem, hogy nem veszíthetem el Mako-t... vagy Chris-t... egyiket sem... gyorsan leparkoltam és egyből a farkasok felé mentem. Ám félúton megláttam Amie-t megrökönyödve ülni egy padon...
-Amie? Mi a gond? Amie?
-Elmentek... egyszerűen eltüntek...
-Mi? Nem értem? Kik mentek el?
-Hát ők... el.elvándoroltak...
-Amie nem értem kik...
úristen...
nem...
nem nem nem...- leesett... Amie róluk beszélt... Mako elment...
-Neeeeem... nem mehettek el így... még nem válaszoltam... még nem mondtam el neki... még nem...- előtört belőlem a sírás. Zokogva rogytam térdre. Luke odasiettett hozzám és bár nem értette mi bajom szorosan átőlelt, majd Amie-vel hazahoztak.

A következő hetekben folyton őt kerestem... visszajártam azokra a helyekre ahol találkoztunk. Folyton sírtam és csak arra tudtam gondolni hogy elbaltáztam... minden napjaimat azzal töltöttem, hogy őt kerestem és vártam, hogy hátha felbukkan valahol. Reméltem, hogy még nem mentek el... reméltem, hogy még visszajön... hogy még elmondhatom neki... De nem így lett. Végül szép lassan elengedtem... vagyis inkább elfolytottam magamban a hiányát... Luke-al sokat hülyültünk és járkáltunk a városban. Amie-vel is sokat voltam. A munkat teljesen otthagytam... nem bírtam emlekezni sem... Jack, Emm és Cas is sokat segítet. Elvittek ide-oda... bulikba... élettek velem az életem. Papi is mindent megtett de neki sem mondtam el hogy valójában mi fáj ennyire. Bár azért mindekinek feltünt, hogy Chris is kilépett a képből... Amie azt gondolta hogy Chris szakitott velem és mikor volt az a "kirohanásom" a rezervátumban akkor valójában csak a falkára vetítettem ki a Chris elvesztése miatti fájdalmam és az elmúlás, elhagyás fájdalmát... hát igen... ezt könnyebb felfogni mint az igazat, hogy ő egy vérfarkas...
A többiek miatt próbáltam rendbejönni és erősnek mutatni magam... de sosem jön helyre az a seb a szívemben...

Nem...
Nem...
Nem nem nem...
Én ezt nem akarom...
Velem ez nemtörténhet meg...
Felpattantam és az imént elhagyott helyét hátrahagyva utána rohantam... a bejárati ajtó zárva volt... nem érdekelt semmi... nem akartam úgy végezni mint azok a csajok a filmekben... zokniban kabát nélkül rohantam ki a kertkapun. Már az autó út szélén rohantam...
-Várj! Várj meg! CHRIS! VÁRJ! HOL VAGY? MAKOOO!- üvöltőttem hátha meghall... bár mit is vártam fél pillanat alatt eltűnik ha farkas... nem bírtam tovább futni... lerogytam az út szelén és csendben megeredtek a könnyeim... az a fél percnyi gondolkodás is elég volt ahoz hogy elveszitsem... egyszercsak morgást hallottam magam mögül... kezdtem beparázni, hogy visszajöttek a párducok...
Nem mertem megfordulni... tudtam nekem most végem...

-Mit keresel itt kint?