A hírnév ára

52

- JungKook –

Soha ilyen gyorsan nem öltöztem át a gyakorló ruhámból, és nem kaptam magamra kabátot, bakancsot. Be sem fűztem, csak felrántottam, menet közben tettem maszkomat arcom elé és nyomtam fejembe sapkámat.

- JungKook-ssi, nagyon kérlek, próbálj meg uralkodni az érzéseiden, és viselkedni a kórházban. Nem kellene, hogy felismerjenek bennünket – szólt Sejin.

- Hyung, ígérem, hogy minden rendben lesz ... csak láthassam őt.

Negyedórányi autózás után begurultunk a kórház mélygarázsába, és lifttel mentünk a recepcióra.

- Jó napot kívánok, Song HaNeul-t keressük. Egy hete került be önökhöz, a sebészetre – érdeklődött MiYoung udvariasan a szolgálatban levő fiatal lánytól.

- Megkérdezhetem, hogy milyen kapcsolatban állnak a beteggel?

- Az unokatestvére vagyok, már voltam nála többször is, a nevem Lee MiYoung.

- És a fiatalember? – nézett rám.

- Ő az öcsém, tehát ő is unokatestvér.

- Rendben, felmehetnek.

- Hyung ... itt leszel ugye? – kérdeztem Sejin-t.

- Megvárlak benneteket – bólintott – majd iszom egy kávét. Menjetek!

Noona ismerősen vezetett folyosókon át, míg egy szobaajtó előtt meg nem állt.

- JungKook-ssi ... rendben leszel? – mire én csak bólogattam. Nem tudtam mire számíthatok, és azt sem tudtam HaNa mit fog szólni, hogy bejöttem. Noona óvatosan lenyomta a kilincset és beléptünk. Három ágy volt a szobában, de csak az egyiken feküdt valaki. Valaki, aki miatt máris gyorsabban dobog a szívem, akiért az életem is odaadnám. Félve közelítettem, mert biztos voltam abban, szidást kapok majd.

- HaNa ... - hajoltam fölé, és elszörnyedtem a látványtól. Az a gyönyörű arca a szivárvány minden színében játszott a lilától a zöldön át a sárgáig, orra környéke feldagadva. Könnyek gyűltek szemeimbe, hiszen miattam kapta ezeket. Mert megvédett.

- JungKook-ah, te mit keresel itt? Honnét tudtad meg? – kérdezte ijedten, majd észrevette a mögöttem álló lányt. – Tudhattam volna, hogy el fogod árulni.

- Ne haragudj rám, annyira maga alatt volt, el kellett mondanom – szabadkozott MiYoung.

- Kicsim, mi történt? – fogtam meg kezét és ültem az ágy melletti székre. – Bár noona szerintem elmondott mindent. Annyira sajnálom, de hidd el, visszakapja ezt még.

- Nem! Megőrültél? Nem lehet, el fogja árulni, és akkor a rajongók ...

- És szerinted ez jól van így? Büntetlenül megúszhatja, csak mert híres vagyok? Képes volt ezt tenni veled. Legközelebb mi lesz? De nem lesz legközelebb. HaNa, nem mehetsz vissza oda, nem vagy biztonságban.

- De nekem az az otthonom ... ő a nevelőapám ...

- Milyen nevelő az ilyen? Kicsim, felnőtt vagy már, nem szólhat bele az életedbe. Lesz másik otthonod, ott a lakásom, legalább nem lesz üres. Oda be tudsz költözni, és szeretném, ha ezt elfogadnád.

- Rendben – és én boldogan öleltem magamhoz egy csókot nyomva ajkaira.

- Auu ... - húzódott el fájdalmas arcot vágva.

- Bocs, nem akartam ... nagyon fáj még? – simogattam meg felpüffedt arcát.

- Nem, csak most egy picit megnyomtad.