A hírnév ára

54

- Jimin –

Amikor megvettem azt a lakást azon a lepusztult környéken, még terveimben volt felújítani, és olyan belsőt teremteni, amit kívülről még sejteni se lehessen. Csak azért vettem, hogy SoRa-val meghittebben el tudjak bújni, hiszen a kettesben szó a szülei lakásában sokszor értelmét vesztette. Jól kijöttem a szülőkkel, de sosem felejtem el azt a kínos pillanatot, mikor fürdés után a folyosón SoRa anyjával találkoztam, miközben csak egy törölköző volt a derekam köré csavarva. Persze a barátnőm jót kuncogott ezen, mondván az anyja is megcsodálhatta a kockáimat.

Aztán mikor a média megszellőztette a lakásvásárlást, megkezdődtek a találgatások, hogy én miért nem valami luxus apartmant vásároltam. Talán nincs elég pénzem rá? Aztán valami jól értesült firkász azzal vádolt meg, hogy spekulációból vásároltam meg, hiszen a terület szerepel egy jövőbeni komplett rekonstrukció tervben, és biztos nyerészkedni szeretnék. Honnan a fenéből tudhattam volna? Nincsenek a városházán ismerőseim, sőt építészek sem, akiktől ezt az infót hallhattam volna. Hát persze, megint engem találtak be, de mint ahogy azt a tetkó felvarratásával megfogadtam, nem fog érdekelni mit beszélnek, elzárom magam ezektől a negatív véleményektől.

A lakás felújítása azonban így értelmét vesztette, mert valóban nem láttam értelmét úgy, hogy néhány éven belül elkezdődik az épületek lebontása, és helyükre a Trimage-hoz hasonló luxus épületeket húznak fel.

Ezzel viszont lőttek a kettesben összebújásnak is, legalább is akkoriban még ezt hittem. Januárban SoRa bejelentette, hogy a szülei elköltöznek. Az apja Jeju szigeten kapott állást, ezért márciusban indulnak mindketten. Igaz nem a nagyvárosba, hanem a déli parton Seogwipo városába. Nem is bánják, hiszen többször is hallottam az anyjától, neki túl nagy a nyüzsgés a fővárosban, szeretne nyugodtabb környezetben dolgozni. SoRa mutatott a házról képeket, hát azt hiszem oda én is szívesen elköltöznék. Csendes környezet, mindenhol parkok, virágok, és az sem elhanyagolandó, hogy a tengerparton van. Milyen jó is lenne ott sétálni a homokban, hallgatni a tenger zúgását, kiülni a teraszra és nézni a messzeségbe, elmerengeni. Persze a napfelkeltéről és naplementéről édes kettesben ne is beszéljünk.

Ez viszont azt jelentette, hogy eljön a mi időnk is, és hamarosan valóban lehetünk édes kettesben a lakásban, mert ezt SoRa megkapja.

Gőzerővel folytak a comeback előkészületei, már túl voltunk a dalok felvételén, a teaser fotózáson, és már csak a koreó tökéletesítése maradt hátra. Fájó szívvel gondoltam arra, hogy hónapokig nem leszünk itthon, mert megkezdődik a legnagyobb turnénk. Az ügynökség merész ötlettel stadion turnét szervezett nekünk, hiszen a korábbi évek tapasztalataiból kiindulva mindig rengeteg rajongónk maradt hoppon a jegyvételnél. Szerettük volna ha mindenki el tudna jönni, aki csak kíváncsi ránk, ezért PDnim a koncert helyszíneken a legnagyobb stadionokat foglalta le. Te jó ég, biztos, hogy kíváncsi lesz ránk egyszerre hatvan vagy akár nyolcvanezer ember? Ráadásul minden városban két koncert, szombat és vasárnap. Kicsit féltünk, de amikor megkezdődött a jegyárusítás, izgatottan kísértük figyelemmel, vajon tényleg meg tudjuk azokat a hatalmas stadionokat tölteni rajongóval?

És igen, az amerikai helyszíneken félóra, óra alatt az összes jegy elkelt. Nem akartuk elhinni. Láttam a társaimon is, hogy könnyes szemekkel vették tudomásul, igenis ennyien szeretnek, ennyien kíváncsiak ránk. Aztán ugyanez történt az európai helyszíneken is. Ott ugyan voltak problémák, mert a jegyárusító irodák oldalai annyira túlterheltek voltak, hogy többször összeomlott a rendszer. Később hallottuk, hogy jegyüzérek rengeteg jegyet felvásároltak, és bizonyos oldalakon horribilis összegért árusították, így akartak gyorsan meggazdagodni, és ezzel átverni a hoppon maradt rajongókat.

Összeszorult a szívem ha arra gondoltam, SoRa épp most marad egyedül. Iszonyatosan fog hiányozni, bele sem merek gondolni mi lesz ennyi ideig, hogyan bírom ki nélküle. De talán HaNa sokat lesz vele, hiszen történt némi kellemetlen dolog, ami miatt elköltözött a nevelőapjától. Még én mondtam Kookie-nak HoSeok születésnapján, nem lesz semmi gond, ha a lányok a dormban alszanak. Persze, az én barátnőmnél nem is volt, de HaNa ... az a vadbarom másnap mikor találkoztak rátámadt és ököllel zúzta szét az orrcsontját. Szegény lány kórházba került, és nem merte JungKook-nak elmondani, mert tartott attól, hogy felkeresné azt a pasast és átrendezné az arcát. Nem hiányzott volna ez senkinek.

Szerencsére MiYoung noona megsúgta ezt a barátomnak, aki Sejin hyung segítségével bejutott a kórházba és meglátogatta őt. Megmondta, hogy nem engedi vissza, hiszen az az állat mindenre képes, és könyörgött, költözzön az ő lakásába. Amikor kiengedték a kórházból, manager hyung és MiYoung noona kíséretében mentek az addig otthonának nevezett lakásba, és minden holmiját összecsomagolva elhozták onnét. A nevelőapja akkor sem volt józan, és fenyegetőzött, majd kitálal a sajtónak, de Sejin hyung volt olyan előrelátó, hogy aláíratott vele egy titoktartási szerződést. Amennyiben bármiről is említést tesz, azonnal feljelentik a rendőrségen súlyos testi sértésért és zaklatásért.

Az utazás előtt igyekeztem minél többet ellógni SoRa-hoz, hogy a hosszú hetekre elraktározzam az illatát, a mosolyát, a hangját, hiszen az időeltolódás miatt élőszóban nehéz lesz összeegyeztetni a beszélgetést. Féltettem őt, hogy egyedül lesz, de nem győzött megnyugtatni, ne kattogjon már ezen állandóan az agyam.

A tavasz úgy rohant át az életünkön, hogy észre sem vettük, máris csomagoltunk. A dorm kész bolondok háza volt, két bőröndbe pakolhattunk személyenként. Nem első alkalom volt ez, de még ennyi év után is izgalommal készülődünk, hisz a helyszín, a közönség, a műsor is mind más.

Először a Billboard díjátadón vettünk részt, és ismét miénk lett a Top Social Artist díj immáron harmadik alkalommal. Már ismerősen mozogtunk a legnagyobb sztárok között, és fülig érő vigyorral vettük át a díjunkat.

Egyet pillantottunk, és máris Los Angelesben találtuk magunkat az első koncerten a Rose Bowl stadionban, ahol hatvanezer army énekelt és tombolt. Soha nem léptünk még fel ennyi ember előtt, és komolyan mondom, a hidegrázás kerülgetett amikor kiléptünk a fénybe. Gyönyörű. Csodálatos. Megható. Szavak nincsenek, hogy elmondjam, mit is éreztünk mindannyian.

Aztán történt valami. Amikor a műsor befejeztével lejöttünk a színpadról, staffosok jöttek szembe velünk a folyosón. Azt hittem rosszul látok, NamJoon és Jin már elmentek mellettük, de amikor mellénk értek, nemcsak én blokkoltam le, hanem a többiek is. Taehyung megállt, és képtelen volt megmozdulni, elkerekedett könnyes szemekkel nézte az egyik lányt, aki próbált a többiekkel együtt kámforrá válni. Egy éve tűnt el, egy éve hagyta el a barátomat, aki szinte belebetegedett a fájdalomba. JungKook-ssi a lendülettől Taehyung hátának ütközött, és nem értette miért álltunk meg. A lány lehajtott fejjel igyekezett menekülni, de elkaptam a karját. Rémülten nézett ránk, és akkor láttuk, hogy szemei ugyanúgy könnyekben áztak, mint a társamé. Taehyung nagy nehezen szólalt meg, és hangja oly fájdalmas volt, hogy az én szívem is belesajdult.

- Subin ...

Ugye azt hittétek, hogy a lány már sosem fog szerepelni? Hát bizony felbukkant újra, de hogy mi történt vele az elmúlt egy évben ... a folytatásban megtudjátok :)