A hírnév ára

44

- JungKook –

Jin hyung összehozott egy találkozót EunJi-vel, aki készségesen megígérte, körülnéz a piacon. Nem voltak nagy elvárásaim a lakással kapcsolatban, nem akartam életem végéig abban élni, csupán egy meghitt helyet, pontosabban búvóhelyet szerettem volna. Mások ezt úgy hívnák, szerelmi fészek, de én csak a szerelmemmel akartam elvonulni, biztonságban tudni magunkat. Különösen őt.

Noona mutatott is több számításba jövő ingatlant, azonban valamiért mégsem éreztem, hogy az lenne az igazi, így egyelőre letettem az önálló lakásról.

Közben kiderült, hogy YoonGi hyung is úgy érezte, kezdenie kellene valamit azzal a rengeteg pénzzel, ami a számláján van, és vásárolt egy hatalmas apartmant UN Village-ben. Nem is tudom minek neki ekkora, valamivel több, mint 240 négyzetméter. Vagy csak befektetésnek gondolta? Remélem nem akar elköltözni, valahogy én úgy érzem, együtt kell még maradnunk.

Az utolsó simítások is lezajlottak az új albumon, már a kétnapos koncertre készültünk, mikor megérkezett egy felkérés az ügynökségre. Először értetlenül álltunk, miközben mindannyian azon gondolkodtunk, mivel érdemeltük ezt ki. A felkérés ugyanis egy rövid beszéd megtartására vonatkozott az ENSZ székházában New York-ban. Tavaly kezdeményeztünk együttműködést az UNICEF-fel, ez volt a Love Myself kampány, és most meghívtak bennünket. Te jó ég, mit fogunk ott csinálni? Kik vagyunk mi ezekhez a fontos emberekhez képest, akik ott ülnek majd? Apró kis porszemek, hét egyszerű koreai srác, az ország különböző városaiból, akik PDnimnek köszönhetően találkoztak, és elindultak egy közös úton.

Mindig is szem előtt tartottuk a mások segítését, először a dalainkon keresztül próbálkoztunk, de ahogy egyre sikeresebbek lettünk, egyre jobban vastagodott a bankszámlánk, úgy éreztük többre is képesek vagyunk. Nem az első alkalom volt, hogy támogattunk valami nemes ügyet, akár egyenként, akár együtt, de igyekeztünk titokban tartani. Hiába, valahol mindig kitudódott, mint a Sewol katasztrófa áldozatainak családjai részére nyújtott támogatásunk tavaly év elején. Kifejezett kérésünk volt a diszkréció, máig sem tudjuk, honnét szivárgott ki.

A média sokszor hősöknek állított be bennünket, pedig nem vagyunk azok. Csak úgy éreztük tennünk kell valamit, és ha van egy hajszálnyi befolyásunk is, hogy segíthessünk, hát megtesszük. Ha a dalainkkal, azzal, ha anyagi támogatással, akkor úgy. Az ügynökség tisztességesen megfizet bennünket, jó ügy érdekében áldozhatunk. Sokszor fel sem tudom fogni, mennyire is gazdagnak mondhatjuk magunkat. Gazdagnak, igen, a bankszámlánk egyenlege nagyon sok nullát tartalmaz.

És most ez a meghívás ... az biztos, hogy NamJoon fog beszélni, mert ki más. Még mindig ő az egyedüli, aki tud angolul, pedig többször is nekirugaszkodtunk a nyelvnek, de sosincs elegendő időnk, hogy haladnánk is vele.

- Hát srácok, úgy látom megint sűrű lesz a program Amerikában – vakarta fejét a leader.

- Mert mikor is lesz ez pontosan?

- Szeptember 24-én ... a jó életbe, de ezt mégis hogy gondolták – fakadt ki NamJoon. – Előtte három nap koncert Hamiltonban, pihenő semmi csak a repülőn.

- Mennyire van New York-tól?

- Igazából nem olyan messze, úgy nyolcszáz kilométer körül – nézett fel a telefonjából.

- Oké, repülővel ez semmi, de ezek szerint megint nem tudjuk kipihenni magunkat.

- Srácok, ez egy olyan megtiszteltetés, amin ott kell lennünk. Nem lesz gond, ti nyugodtan aludhattok odafelé, úgyis én fogok beszélni – nevetett. – Valamelyikőtök igazán vehetné a fáradságot és foglalkozhatna egy kicsit az angollal, ne mindig nekem kelljen beszélnem.