2018. december Hong Kong, az év legnagyobb díjátadója. A srácok ismételten elnyerték az év előadója díjat, ám a köszönetnyilvánítás fájdalmasabb, mint eddig bármikor. HoSeok képtelen elmondani a beszédét, hangja sírásba vész, majd szinte mindannyian...
Gőzerővel dolgoztunk az új albumon, és iszonyúan fáradtak voltunk. Nemhogy HaNa-val nem tudtam találkozni, még a dormba sem tudtam sokszor visszamenni. Éjfélig, hajnalig próbáltuk a koreókat, és csak eldőltünk a kanapén vagy a matracon a földön. A staffosok mindig gondoskodnak ezekről, no meg persze takarókról, hiszen leizzadva nem lenne jó összeszedni egy tüdőgyulladást. Ilyenkor reggelente Jin volt az ébresztő, nem is tudom hyung hogy tudja ilyen kevés alvással beérni. A reggelit már lerendelte, és a vödörnyi kávé csodákra képes, hogy nyolc óra után ott folytassuk, ahol néhány órával azelőtt abbahagytuk. Mert tökéletesnek kell lenni, mindennek.
Egy ilyen bennmaradós gyakorlás után tusolni indultam, hogy azzal is némi életet leheljek magamba, mikor is megszólalt a telefonom. Már azt hittem HaNa, de meglepetten olvastam a kijelzőn MiYoung noona nevét. A gyomrom görcsbe rándult, éreztem, hogy valami baj történt.
- Jó reggelt, noona – szóltam bele izgatottan a telefonba.
- Jó reggelt neked is.
- Történt valami, hogy ilyen korán reggel hívsz? Ugye nincs baj HaNa-val?
- JungKook-ssi ... van valami, amiről tudnod kellene. De nem telefontéma.
- M-mi történt? HaNa-val ugye? Most próbánk lesz ... de nem, tudni akarom – beszéltem összefüggéstelenül. – MiYoung-ssi, az ügynökségen ... tudnánk találkozni? Minél előbb.
- Rendben, indulok és félóra múlva ott vagyok.
Kapkodva tusoltam le, majdnem elcsúsztam annyira remegtem. A kialvatlanság és az ideg nem jó párosítás, de csak azon kattogott az agyam, mit fogok hallani. Szóltam NamJoon-nak, hogy kicsit később csatlakozom a próbához, de ez most fontos. Lementem a bejárathoz, hogy minél hamarabb találkozzam noona-val, és nem is kellett sokat várnom. Mivel volt belépőkártyája, nem kellett a portásnak magyarázkodnom ki is ő.
- Noona ... szia, mi történt? – kérdeztem türelmetlenül, miközben az előtér egy eldugottabb helyére vezettem.
- Szia – üdvözölt és helyet foglalt az általam felajánlott fotelben. – JungKook-ssi ... mikor találkoztál utoljára HaNa-val?
- HoSeok-ah születésnapján, de miért?
- Tehát nem láttad őt – bólogatott.
- Nem, mert a videóhívásaimat is elutasította, csak telefonon beszéltünk azóta. Megijesztesz, kérlek, mondj valamit!
- Bár ígéretet tettem, hogy nem árul el senkinek, de úgy gondolom, neked tudnod kell róla.
- Miről?
- A barátnőd nincs biztonságban.
- D-de ott vagy vele ... vagy ...
- Figyelj, nem a tanfolyamon van gond. Otthon. - Tudtam, éreztem, az a szemétláda megint belekötött, de ugye nem bántotta őt? HaNa, kicsim, ha csak egy ujjal is hozzád nyúlt ... - Amikor a születésnapi buli után veled maradt, nem tudta eltitkolni otthon. A nevelőapja kérdőre vonta, hol töltötte az éjszakát, mindenféle ribancnak elhordta. Folyamatosan azt hajtogatta, kitálal a médiának ... rólad.
- Jézusom ... de ugye nem ... nem bántotta? – a félelem összeszorította szívemet, és előredőlve vártam a megnyugtató választ, ami nem érkezett. – MiYoung-ssi ... ugye nem?
- HaNa kórházban van.
- Hol? Melyikben? Miért? – ugrottam fel. – Azonnal oda akarok menni hozzá, édes istenem, tudtam, hogy az az állat nem fogja békén hagyni.
- Nyugodj meg, jól van – fogta meg kezem, hogy visszatartson. – JungKook, HaNa szembeszállt vele, és a védelmedre kelt. Megfenyegette, hogy feljelenti zaklatásért és bántalmazásért, ha bárkinek is szólni mer rólad. Erre a nevelőapja ... megütötte, és ordítozott vele, mondván egy ugrabugráló kis mitugrász többet jelent neki, mint ő, aki felnevelte. Szerencsétlen lánynak esélye nem volt megvédenie magát, ahol érte, ott ütötte.
- Miattam ... miattam kapta mindezt ... - nyögtem megrendülten, de MiYoung a sérüléséről még nem tett említést. – Mi-miért került kórházba?
- Egy arcába vitt ökölcsapás az orrát érte, és eltört az orrcsontja. Jobb, hogy nem láttad ...
- Noona ... látni akarom őt, segíts kérlek bejutnom – fogtam könyörgőre a dolgot.
- Beszéljünk Sejinnel előbb, rendben? Aztán ígérem, bejuttatlak a kórházba.
Míg ő a manager keresésére indult, én visszamentem a srácokhoz. Elmondtam nekik amit hallottam, és teljesen padlót fogtak. Jimin a hátam simogatva próbált vigasztalni, nem sok sikerrel.
- Hyung, látod megmondtam előre, te nem ismered a nevelőapját, nem tudod mire képes. Hát erre. De csak kerüljön a kezem közé ...
- JungKook-ah, tudom, hogy fáj és dühös vagy, de ha megvered, nem oldasz meg vele semmit.
- Tudom, de olyan jó lenne. Látod, éreztem, hogy el kell onnét hoznom. Ha noona be tud vinni a kórházba, megmondom HaNa-nak, nem engedem vissza a nevelőapjához. Be fog költözni a lakásomba.
- Biztos ezt akarod?
- Miért kérded ezt?
- JungKook-ah, mennyire erős a kapcsolatotok?
- Hyung, lassan másfél éve vagyunk együtt. Te úgy gondolod, nálam ez nem komoly?
- Ne haragudj, csak mert neked még nem volt barátnőd, ő az első ... mindenben. Lehet később megbánod, hogy oda vitted.
- Te kételkedsz az érzéseimben? Azért mert rajta kívül sosem volt senkim, az érzéseim a legerősebbek és legtisztábbak. Ezt épp neked kell magyaráznom?
- Felejtsd el ... félreértesz. Arra gondoltam, ha hetekig, hónapokig turnézni leszünk, és nem tudtok találkozni, lehet megbánod, hogy magadhoz láncolod őt.
- Ezért akarok vele beszélni. Hyung, nekem nem kell senki, csak ő. Ha eljön az idő, meg fogom kérni a kezét.
- Te ... ennyire előre gondolkozol?
- Ne mondd, hogy neked SoRa-val kapcsolatban nem fordult meg ez a fejedben.
- De. Megfordult.
- És?
- Nem tudom, hogy bele merjek-e majd vágni egy ilyenbe. Házasság ... szerinted az armyk mit szólnának hozzá?
- Amiről nem tudnak, az nem fáj. Se nekik, se nekünk.
- JungKook-ah! – lépett be Sejin a gyakorlóba oldalán MiYoung noona-val. – Öltözz, elviszlek a kórházba!
Jól sejtettétek, HaNa nincs biztonságban a nevelőapja mellett. De vajon elfogadja majd az ajánlatot a lakással kapcsolatban?
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
