2018. december Hong Kong, az év legnagyobb díjátadója. A srácok ismételten elnyerték az év előadója díjat, ám a köszönetnyilvánítás fájdalmasabb, mint eddig bármikor. HoSeok képtelen elmondani a beszédét, hangja sírásba vész, majd szinte mindannyian...
Életemben nem hazudtam még annyit, mint az elmúlt hetekben. Mindig találtam valami új indokot, hová megyek, és olyan fapofával adtam elő, hogy el is hitték. Kínzó lelkiismeretfurdalásom volt, hiszen azok előtt tereltem, akikkel minden létező gondunkat, örömünket hosszú évek óta megosztottuk. Szinte nem volt titkunk egymás előtt, és közismert volt, hogy minden problémát meg tudtunk beszélni. Mindig az őszinteség volt a legfontosabb. Ha voltak is nézeteltérések, és miért ne lettek volna, sosem fordultunk el egymástól, és nem hagytuk, hogy felemésszen bennünket. Az kudarc lett volna.
Én most mégis elhallgattam előlük egy nagyon fontos dolgot. Hogy szerelmes vagyok.
Amióta Subin a barátnőm lett, én vagyok a világ legboldogabb embere. Nem tudtam, hogy milyen érzés szerelmesnek lenni, és rettenetesen féltem őt. Eldugott kis kávézóban találkoztunk jó néhányszor, és kiállításokon. A legextrémebb kiállításokra mentünk el, és úgy viselkedtünk, mintha nem ismernénk egymást. Szinte sosem találkoztunk senkivel. A kiállítóteremben egymásnak háttal ülve beszélgettünk, miközben lopva fogtuk egymás kezét. Tudtam, hogy ez nem elég, én is arra vágytam, hogy magamhoz öleljem, hogy megcsókolhassam anélkül, hogy bárki meglásson bennünket.
Aztán Subin egy merész ötlettel felhívott az albérletébe. Egyedül lakott egy kis garzonban nem messze az egyetemtől, és igazán csajos kis kuckót varázsolt belőle.
Nem akartam én még semmit, csak jó volt vele együtt lenni úgy, hogy senki nem vizslatott bennünket. Sokat beszélgettünk, filmet néztünk egymáshoz bújva, vagy épp főzőcskéztünk a konyhában. Bini meglepően ügyes volt, elmondása szerint a nagymamájától tanult mindent.
- Bini, ha megint valami finomat főzöl, nem tudok már mit hazudni Jinnek, miért is nem vacsorázom.
- Akkor csak egy keveset kapsz, hogy otthon is tudj enni. Bár neked kell az energia ...
- Igen? És mégis mihez? – kérdeztem, miközben igyekeztem teljesen komoly képet vágni.
- Ti rengeteget mozogtok ... vagyis táncoltok ...
- Szóval ... rengeteget mozgunk ... - álltam fel és szép lassan közelítettem hozzá.
- Igen ... tudod, hogy értem – válaszolt zavartan és visszafordult a tűzhely felé.
- Bini, ebből már nem jössz ki jól – karoltam át és vállán keresztül lestem ahogy kavargatta az ételt. Apró kis puszikat hintettem nyakára, amitől megborzongott, és libabőrös lett. Tovább folytattam aljas kis támadásomat, és ujjaimmal körözve oldalán vittem kezeim egyre feljebb. Először csak melle alatt simogattam, majd megrészegülve az érzéstől a feszes kis halmokra helyeztem ujjaim. Bini keze megállt, és éreztem, ahogy nehezebben vette a levegőt. Fejét hátrahajtva egy sóhaj hagyta el ajkait, és ekkor döbbentem rá, ő is többre vágyik.
- Tae ... így ... így sosem lesz kész a vacsora ... - és sikertelenül próbálta a lábos tartalmát megkeverni.
- Én mást is el tudnék képzelni vacsorára – majd egy határozott mozdulattal magam felé fordítottam és kivettem a fakanalat kezéből. – Bini, szeretlek ...
Gyengéden érintettem össze ajkainkat, de hamarosan egy szenvedélyes csókban forrtunk egybe. Éreztem, hogy vérem iszonyatos sebességgel száguld lefelé egy bizonyos célhoz, és nem igazán tudtam már uralkodni magamon. Nem akartam sem letámadni, sem elsietni semmit, de magaménak akartam tudni őt, érezni akartam teljesen.
- Bini ... ha nem akarod, még leállíthatsz – nyögtem két csók között.
- Én is akarom – hangzott a válasz, és egy percig sem tétováztam. Reszkető kézzel hámoztam ki ruhájából, miközben ő bátortalanul próbálkozott ingem levételével. Ahogy feltárult előttem meztelen valósága, szégyenlősen takarta intimebb testrészeit, de én apró kis csókokkal fedtem fel magam előtt. – Gyönyörű vagy, ne takard el magad ... látni akarlak ...
Ahogy végig cirógattam bársonyos bőrét, megborzongott, majd apró kis sóhajokkal adta tudtomra, valamit nagyon jól csinálhatok. A kölcsönös simogatások, testünk felfedezése négyzetcentiméterenként, mind egyre közelebb vittek a végső beteljesüléshez. Úgy éreztem ez már nem fokozható tovább, és miután gondoskodtam a megfelelő védelemről, bepozicionáltam magam, hogy enyém legyen a mennyország.
Végtelenül gyengéden, óvatosan közelítettem, hiszen nem akartam fájdalmat okozni, bár tudtam, hogy elkerülhetetlen. Igyekeztem elterelni figyelmét a nyakára adott puszikkal, melleinek simogatásával, s ő hálás volt ezért.
Nem hittem, hogy létezik ekkora boldogság, hogy a gyönyör kapuját egyszerre átlépve még percekig próbáltunk normális levegővételhez jutni. Enyém volt ő, és soha nem fogok lemondani róla.
Egy kósza tincset eligazítva felhevült és kipirult arcáról csak ennyit tudtam neki mondani.
- Köszönöm, hogy én lehettem az első.
- Taehyung, én köszönöm, hogy vigyáztál rám – és kezem arcához emelve tenyerembe adott egy puszit. A félrehajított takarót magunkra húzva átöleltem, majd szorosan egymáshoz bújva merültünk álomba.
Az ősz beköszöntével egyre kevesebbet tudtunk találkozni, hiszen megszaporodtak feladataink és Subin számára is megkezdődött az oktatás az egyetemen. Nem múlt el azonban nap anélkül, hogy ne beszéltünk volna telefonon, vagy rövid üzenetváltás ne történjen. Rettenetesen hiányzott, és nem tudtam, mit kellene tennem. Szerettem volna elvinni minden csodás helyre ahol csak jártunk, szerettem volna ha elkísér a koncertjeinkre, és lát a színpadon. Ugyanakkor féltettem őt, hogy a szemfüles rajongók rájönnének, kicsoda is ő az életemben, és tudtam, hogy gyűlölet hadjáratot indítanának ellene. Meg akartam kímélni őt ettől, és a társaimat is. Mert abban biztos voltam, ha kiderülne a kapcsolatunk, a banda további életére is kihatással lenne.
Sokat gondolkoztam azon, vajon mi lenne a helyes megoldás. Ekkor értettem meg Jimint, mikor a maknae-val történt beszélgetés alkalmával felvetette, vajon megérte-e mindez. Megérte-e lemondanunk a szerelemről, a normális kapcsolatról, hogy olyanok legyünk, mint bármelyik más hétköznapi fiatal. Cserébe azonban fel kellett volna adni álmainkat, amiért erre az útra léptünk, amiért keményen megdolgoztunk. Mert rengeteg munkánk van ebben az elejétől fogva. Először azért, hogy megismerjenek és elfogadjanak, megszeressenek, majd azért, hogy a rajongóknak megfeleljünk és sikert sikerre halmozva évekig a csúcson maradjunk. Hiszen annyi mindent elértünk már, és ezt nekik köszönhetjük. Hogy mellettünk álltak a kezdetektől, és töretlenül támogattak bennünket. Nem okozhatunk nekik csalódást.
Nem tudtam, hogy a viharfelhők szép lassan gyülekeztek a fejünk felett ...
Nos, a viharfelhők bizony gyülekeznek, de még nem tudjuk, hogyan alakult Jimin és JungKook kapcsolata. No és a többiek, vajon mindenki életében felbukkan majd egy társ, vagy sem?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
