A hírnév ára

33

- JungKook –

Szavakkal nem tudom kifejezni, milyen boldog vagyok. HaNa ... imádom őt. Soha nem volt még barátnőm, mindenben ő az első számomra. Az első kézfogás, az első ölelés, az első csók, és az első együttlét. Mindkettőnk számára ismeretlen volt, először kissé bátortalanul, ügyetlenül, aztán a szenvedély mindent elsöprő ereje magával ragadott bennünket. Féltem, hogy fájdalmat fogok okozni, és ezt nem akartam. Együtt fedeztük fel egymást, ujjaink bebarangolták a másik testét tetőtől talpig. Istenem, olyan bársonyos bőre van, és ahogy hozzáértem, azonnal reagált. HaNa aktív társ volt mindenben, és nem félt megérinteni.

Édes kis sóhajai zene volt füleimnek, és elakadó lélegzete magabiztossággal töltött el, hogy tetszik, amit csinálok. Megtaláltam érzékeny területeit, és folyamatosan vissza-visszatértem, hogy örömet okozzak neki. Azt akartam, hogy örökké emlékezetes legyen számára az első, és ő minden ténykedésem viszonozta. Tökéletes volt, minden szempontból.

Mivel készültem erre a napra, nem feledkeztem el a védelemről sem, hiszen nem akartam volna első alkalommal problémát okozni. Majd később. Nekem csak ő kell, és ezért mindent meg fogok tenni, hogy mellettem maradjon, hogy szeressen, megvédem őt mindentől és mindenkitől.

Soha nem gondoltam volna, létezik ekkora boldogság. Láttam a társaimat, titkolóztunk mindannyian, de sejtettem, hogy ezen az élményen ők már túl vannak. Amikor egymást átölelve, egy ütemre ringatózva léptük át a gyönyör kapuját, az elégedett vigyort nem lehetett volna lekaparni rólam abban az eufórikus állapotban. Igen, enyém, csak az enyém ez a lány!

Fáradtan, izzadtan öleltem magamhoz, és ő mint egy édes kiscica, úgy bújt karjaimba. Még próbáltuk rendbe szedni lélegzetünket, visszatérni a földöntúli érzésből, miközben meztelen vállait simogattam.

- Nagyon fájt?

- Kicsit ... ismeretlen volt, picit talán féltem. De köszönöm, hogy vigyáztál rám – mire én apró kis puszikkal hintettem be nyakát, figyelve arra, hogy ne hagyjak nyomokat rajta. Nem akartam, hogy a nevelőapja bármit is észrevegyen, mert az eddigiekből sejtettem, nem hagyná szó nélkül. No meg nem akartam, hogy foltokkal legyen teli, amit takargatnia kelljen. Igazából nem is értettem mi a jó ebben, ha vörös-lilás szívásnyomok éktelenkednek a másik testén, ez a megjelölés nem az én műfajom. Tudom, hogy az enyém ő, hozzám tartozik, nem kell ezt bizonygatnom mások felé.

Mikor közös tusoláshoz invitáltam, még szégyenlős volt, de hamar meggyőztem arról, nincs mit takargatnia előttem, hiszen mindent láttam már. Édesen elpirult szavaimra, mire határozott mozdulattal karjaimba kapva vittem a fürdőbe. Nem akartam az időt húzni, hogy a kádba engedjek vizet, mert vészesen közeledett az időpont, amikorra haza kell érnie. Majd legközelebb, mert biztos vagyok benne, hogy az illatos habok mögé rejtőzve, de hozzám bújva egy romantikus fürdésben lehet részünk.

Persze nem tudtam elrejteni vágyakozásomat iránta, miközben a tusfürdőt vittem minden irányba testén, és ő sem fogta vissza apró sóhajait. Libabőrös karjait nyakamba akasztotta, én pedig derekánál fogva húztam magamhoz. Elvesztem ragyogó szemeiben, és innentől nem volt megállás.

Másodszorra már nem félt, és én is tudtam mit kell tennem. A fürdő sóhajainktól, apró kis nyögéseinktől visszhangzott, és a beteljesülés után csak álltunk némán, egymást átölelve, miközben fejünk felett a tusoló rózsája öntözte kielégült testünket.

- Mindig ilyen lesz? – súgta nyakamba bújva.

- Milyen? – kérdeztem vissza, mintha nem tudnám mire értette.