A hírnév ára

63

- JungKook –

Alig értünk haza Rijádh-ból, máris Jimin születésnapját ünnepeltük. Nemcsak az ügynökségen a hivatalost, hanem egy zártkörű bulit is tartottunk, mi heten, de természetesen a lányok is ott voltak. Felvetettem, hogy nálunk lehetne megrendezni, de ezt elvetettük, mondván azon a környéken Itaewon-ban elég feltűnő lenne a sok luxuskocsi, hiszen mindenáron meg akartuk tartani inkognitónkat. Ezért a dormra esett a választás, hiszen Hannam the Hill sorompóval védett terület illetéktelenek előtt.

Rendeltünk kaját és pia is volt rengeteg. Persze ez nem jelentette azt, hogy ájulásig ittuk magunkat, csak próbáltuk kiereszteni a gőzt, úgy kulturáltan. Én elég jól visszafogtam magam, hiszen HaNa már a hatodik hónapban volt, és nem akartam másnapos lenni, sőt aznapos sem.

Egy hónapja csodálatos élményben volt részünk, amikor a baba jelét adta létezésének. Félidő táján lehet először érezni, de első terhességnél picit később is jöhet ez az érzés. Boldog voltam, hogy épp otthon tartózkodtam mikor HaNa hirtelen elhallgatott, és hasára tette kezét.

- Mi a baj, kicsim? – kérdeztem tőle ijedten.

- Nincs baj, csak ... mintha ... gyere ide, és tedd a kezed a hasamra! – invitált maga mellé. Úgy is tettem. A kanapén ülő szerelmem mellett letelepedtem, majd kezemet óvatosan hasára simítottam. Abban a pillanatban valamiféle mozgást érzékeltem, és tudtam egyből mi is ez.

- HaNa ... ez ... ez a mi babánk, érzem ... megmozdult!

Leírhatatlan, hogy mit éreztem. Fel sem tudtam fogni, hogy egy új kis élet növekszik abban a pocakban, akit hamarosan köszönthetünk ezen a világon. Nem tudtam megszólalni, könnyes szemekkel néztem ezt a gyönyörű lányt, akit már feleségemként hívhatok, néhány hónap múlva pedig a gyermekem anyjának. Kimondhatatlanul boldog voltam, és hálás ezért az érzésért, hogy megtapasztalhattam ilyen fiatalon. Felültem HaNa mögé a kanapéra, és átölelve őt együtt vártuk az újabb megmozdulást. Nem kellett sokat várnunk, hiszen ettől kezdve komplett boxmeccset játszott a fiunk odabenn, és én kicsit irigy voltam, hogy csak a nők tapasztalhatják ezt meg.

A hónap végén háromnapos koncertsorozat lesz itthon, amivel lezárjuk a Love Yourself: Speak Yourself turnét. A hazai közönség előtt fellépni mindig egy felemelő élmény, hiszen velük kezdtük, ők álltak mellettünk töretlenül több mint hat éve. Hálával tartozunk minden támogatásért, szeretetért, kitartásért, ezeket az eredményeket nekik köszönhetjük, nélkülük nem jutottunk volna ilyen magasságba. Persze nem feledkezhetünk meg a külföldi armykról sem, akik egyre többen vannak, főként Amerikában.

Épp a próbateremben terültünk el egy hosszabb gyakorlás után, mikor csengett a telefonom. Azonnal felvettem, mert HaNa csengőhangja jelzett.

- Szia kicsim!

- JungKook-ah ... valami ... nem jó...

- HaNa, mi történt? – kérdeztem izgatottan, és a srácok is feszülten figyeltek.

- Nem tudom, fáj a hasam, mintha görcsölne is, és ...

- Azonnal ott vagyok! Feküdj le, ne mozogj! Indulok!

- Mi történt? – kérdezte Jimin.

- Nem ... nem tudom, fáj a hasa, görcsöl ... miért is nincs most itt anya ... Én nem tudom, mit kell tenni, de el kell mennem haza – mondtam, miközben összekapkodtam a holmijaimat.

- JungKook-ssi, talán hívnod kellene a mentőt is – vetette közbe HoSeok.

- Igazad van, a kocsiból telefonálok.