2018. december Hong Kong, az év legnagyobb díjátadója. A srácok ismételten elnyerték az év előadója díjat, ám a köszönetnyilvánítás fájdalmasabb, mint eddig bármikor. HoSeok képtelen elmondani a beszédét, hangja sírásba vész, majd szinte mindannyian...
A könyvesboltban lézengett néhány ember, de a kávézó üres volt. A pultra hajolva valamiben nagyon elmerülve SoRa-t láttam meg, és úgy izgultam, mint egy kamasz.
- Szia – köszöntem rá.
- Szia ... hát te mi járatban erre? – kapta fel meglepetten fejét.
- Csak ... erre volt dolgom.
- Csinálok neked egy macchiato-t – azzal el is fordult és szakavatott gyors mozdulatokkal készítette el a forró italt, majd tette elém. Amikor elővettem pénztárcám, hogy kifizessem, csak ennyit mondott. – Hagyd csak, a vendégem vagy – és egy édes mosolyt villantott felém.
Odaültem a pulthoz, és beszélgettünk. Mindenről. Elárulta, hogy az egyetemi tananyagba merült el annyira, mert ilyenkor nem igazán jön már vendég. Nyolckor van záróra, néha egy-két lézengő könyvvásárló bukkan csak fel.
Észre sem vettük, hogy eltelt az idő, és én megvártam, hogy bezárjon. Többször elmerültem arcának bámulásában, amikor feltörölt, karcsú alakján legeltettem szemeim. Egyre jobban késztetést éreztem arra, hogy kísérjem haza, mert meg akartam fogni a kezét.
Kiderült, hogy a közelben lakik, ezért nem kellett metróra szállnunk, hanem sétálhattunk. Jól szemembe húztam sapkámat, nehogy felismerjen valaki. A kora őszi időjárás még kellemesen langyos estéket hozott, ezért elég sokan mászkáltak az utcán.
Bármilyen lassan is mentünk, hamar odaértünk egy apartmanházhoz.
- Megérkeztem, köszönöm, hogy elkísértél – búcsúzott SoRa.
- El is felejtettem mondani, bejelöltelek face-n – próbáltam felhívni a figyelmét, mire a táskája mélyéről elővadászta telefonját.
- Bocs, elfelejtettem töltőre tenni, le van merülve. De visszaigazollak majd – nevetett.
- És ... elkérhetem a számodat? – nyújtottam neki mobilomat, mire bepötyögte és visszaadta.
- Grafikus? – kérdeztem mosolyogva, elolvasván a mentett nevet.
- Ha bárki belenéz a telefonodba, nem fognak kérdezősködni.
- SoRa ... jól éreztem magam veled – nyögtem ki, és reméltem, hogy ő is így gondolja.
- Én is, Jimin.
Széles mosolyra húzódott szám, és egész hazáig nem tűnt el arcomról.
A srácok már visszavonultak szobájukba, s mint egy betörő osontam szép halkan én is szobám felé. Nem akartam kényes kérdésekre válaszolni, sőt egyáltalán nem akartam válaszolni semmire. Viszont úgy éreztem valakivel meg kell osszam a boldogságomat, ezért a maknae ajtaján kopogtattam.
- JungKookie, van egy kis időd? – léptem be óvatosan.
- Rád mindig – vigyorgott, valamiért nagyon jó kedve volt. – Valami baj van?
- Nem ... csak szeretnék veled beszélni.
- Azt hiszem ... én is – válaszolta. Az ágya szélére ültem, és hallgattam, kicsit zavarban is voltam. – Mégis baj van? – mire megráztam fejem.
- JungKook-ah ... megismerkedtem valakivel – Váratlanul érte közlendőm, és azonnal fel is ült.
- Úgy érted ... egy lánnyal? – s én bólintottam. – Na mesélj csak!
Sosem titkolóztunk egymás előtt, olyan volt ő nekem, mint az öcsém. Sokszor bújtunk el a többiek elől, hogy kibeszéljünk dolgokat. A srácok már összeesküvésről beszéltek, amikor a titkos kézjeleinket használtuk, de mi csak jókat röhögtünk ezen. Tudtam, hogy JungKook-ban megbízhatok, sosem árulná el senkinek.
Elmeséltem mindent SoRa-ról, miközben a maknae féloldalra dőlve forgatta a nyalókát a szájában. Néha erőteljesen bólogatott fejével, vagy széles vigyorra húzta száját.
- Jiminie, az esküvődre meghívsz majd, ugye?
- Hülye! – bokszoltam vállába nevetve. – Még csak nem is a barátnőm.
- De ha jól értem, nagyon szeretnéd, hogy az legyen, ugye?
- Igen, csak nem tudom, hogyan is kezdjek bele.
- Remélem nem tőlem várod a megoldást – húzta fel szemöldökét.
- Te tényleg hülye vagy, ezt azért el tudom intézni. Csak ...
- Csak fogalmad sincs, mi lesz ebből az egészből.
- Valahogy úgy. Félek, hogy nemet mond, mert nem ilyen kapcsolatra vágyik, amiben azt sem tudom mikor találkozhatnánk, és hol. Félek, hogy kitudódik akár az ügynökségen, akár a rajongók előtt, és eltiltanának tőle, vagy az armyk kinyomoznák hol dolgozik, és sosem lenne nyugta. Nem beszélve arról, én sem vagyok a szívük csücske, engem is folyamatosan piszkálnak.
- Jimin, ugye nem olvasod még mindig azokat a hülye kommenteket? – sóhajtott JungKook.
- Nem ... néha ... egyszer-kétszer – vallottam be.
- Felejtsd el őket, hidd el, sokkal jobb lesz!
- És te miről akartál beszélni?
- Nem fogod elhinni – vigyorgott újra. – Én is megismerkedtem valakivel.
Leesett az állam erre, hiszen semmi jelét nem mutatta, szeretne kapcsolatot. A többiek szívesen basztatták IU-val, hogy tegyen neki vallomást, meg hogy hónapok óta szingli már, biztos lenne nála esélye. De én tudom, hogy amit a srácok szerelemnek gondolnak részéről, csak kamaszkori fellángolás volt, sosem gondolta ezt komolyan. Tetszik neki, de csak mint egy dekoratív szép nő, úgy tekint rá. Inkább rajongásnak mondanám ezt egy másik idol iránt.
A beszámolójából megállapítottam, hogy bizony egy cipőben járunk, mindkettőnknek tetszik egy lány, csak nem merünk lépni. Ráadásul hamarosan comeback, állandóan fellépünk, és hamarosan elutazunk Japánba. Mégis mikor lenne időnk erre?
A szobámba visszatérve elhatároztam magam. A telefonomat szorongatva megkerestem a Grafikus néven elmentett számot és egy határozott mozdulattal rányomtam a hívás gombra. A torkomban dobogott a szívem, míg a csengetést hallgattam, úgy izgultam, mint egy kamasz.
- SoRa? – kérdeztem bátortalanul.
- Hívhatsz grafikusnak is, ha az jobb! – nevetett. – Máris hiányoztam?
Majdnem egy óra hosszat beszélgettünk, és a végére teljesen megnyugodtam. Boldog voltam, hogy hallhattam a hangját, csilingelő nevetését. Úgy éreztem reggelig tudnék beszélni vele, de megérkezett a szobatársam, így kénytelen voltam befejezni.
- Megjöttél? Az utóbbi időben többet gyakorolsz már tőlem is. Nem hinném, hogy ennyire nem menne – nevettem rá kíváncsian. – Vagy talán egy csinos lánnyal találkozol a táncteremben?
Alig ejtettem ki szavaimat, ijedten hagyta abba a pakolást, és zavartan fordult felém.
- Jimin-ah ... valamit el kell mondanom. Nem tudok már tovább titkolózni.
Nos, elérkezett a vallomások ideje, várható volt, hogy nem tudnak sokáig titkolózni. Mert ugye HoSeok is erről szeretne beszélni, ti is úgy gondoljátok? Csakhogy a srácok még nem mernek a lányoknak is vallomást tenni ...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
