Reki x Langa-Mɪ Eᴢ A Fᴜʀᴄsᴀ ᴇ́ʀᴢᴇ́s? /Befejezett

2.

-Langa!-futottam hozzá, majd elkaptam karját.
-Reki erre nincs szükség.
-Meg fogsz sérülni!-Kiáltottam hisztérikusan.
-Nem tudhatjuk.-mondta, majd elindult.

A tömegben elbújva könnybe lábadt szemmel néztem a vetítőt. Viszont hirtelen a szomorúság és az aggodalomnak már nem volt helye, helyette pedig a düh és csalódottság vette át az uralmat.
Irigy voltam rá és féltékeny, mert ilyen gyorsan ilyen eredményei lettek, de ami legjobban bántott az az, hogy megszegte az igéretünk. Megígérte, hogy nem versenyzik többet Adammel. -Nem veszíthetem el-motyogtam, majd megráztam a fejem és haza indultam. Most nem suhantam deszkámon, most reményveszetten gyalogoltam haza, majd mikor hazaértem levágtam magam az ágyamba. Észre sem vettem de könnyeim már patakokban folytak arcomon, és bágyadtan néztem a fiúról készült deszkás videókat, mikor még elkezdte. Én tanítottam neki, de még ő is jobb nálam.

-kopp..kopp
-Igen?-kérdeztem figyelmen kívül hagyva, hogy hangom a sok sírástól teljesen megváltozott.
-Szia Reki-jött be Anya, majd egy fura pillantást vetett rám-Mi bajod?
-Semmi-töröltem meg szemem.
-Oké valami kék gyerek keres.-ejtette ki a szavakat száján, mire ledermedtem.
-Küldd el-néztem mélyen a nő szemeibe, mire összevonta szemöldökét és bizonytalanul biccentett. Becsukta az ajtóm, én pedig elindítottam immár hetedjére a videót, mikor lassan kinyitódott az ajtóm. Langa lépett be rajta, arcán kötésekkel, és mankóval. Sírt, könnyezett. Szeme feldagadt, és piros volt. Rossz volt így látni. Felpattantam, majd érdeklődve néztem rá.
-Senki nem hívott-mondtam, de Langát nem különösebben érdekelte, fájdalommal teli arccal ült le az ágyamra és neki dőlt a falnak.-Ez mi?-kérdezte tágra nyílt szemekkel. Baszki baszki a telefonom ottmaradt, úgy hogy meg volt rajta nyitva a videó.
-Semmi. Langa miért?-fakadtam ki, mikor mellé ültem. Már megint az a furcsa érzés..
-Reki sajnálom.
-Sajnálod? Ennyi?
-Mit kéne még csinálnom? Térden állva könyörögni, hogy megbocsájts? Te nem hibázol soha?-emelte fel hangját, ami nagyon szokatlanul hatott.
-Miért jöttél ide? Megint veszekszünk!-pillantgattam felfele, ezzel próbálva elnyomni a feltörekvő sós könnyeim.
-Reki én-kezdte, de megakadt.-Reki én szeretlek-mondta, majd kibotorkált az ajtón.

Teljesen lefagyva, még mindig az az egy szó visszhangzott fejemben. Szeretlek.. Langa szeret engem? Én szeretem Langát? Gondolataim ezrei cikáztak fejemben, nemtudtam miként reagáljak a fiú vallomására. Hiszen én is szeretem.. nem? Amikor megfogtam a kezét, amikor átkaroltam, mikor tanítottam, és mikor fájdalommal teli ballagtam haza. Mindig aggódtam érte, és mindig éreztem azt az érzést.. hogy szeretem. És milyen egy dög vagyok.. Gondolkoztam. Bejön, vallomást tesz még csak nem is reagálok, de meg sem kérdeztem tőle, hogy jól van-e. Hiszen itt állt előttem tetőtől talpig kötésben. Mankóval, a sírástól vörös, dagadt szemekkel.
Hihetetlen, milyen rossz ember vagyok.
Lélekszakadva rohantam le a lépcsőről, majd ki az ajtón. A fiú, még az utcánkban járt, mikor utolértem, majd egymásra kulcsoltam ujjaim és mélyen kék íriszeibe néztem.
-Langa...-kezdtem.
_________________

De ekkor megjelentek a pálmafák, a minden rész elrontói.