𝐀𝐍𝐓𝐀𝐈-𝐊𝐄𝐋𝐄𝐌𝐄𝐍 𝐑𝐄́𝐊𝐀 𝐍𝐀𝐏𝐋𝐎́𝐉𝐀 | ˢᶻʲᵍ ᶠᶠ

Augusztus 30., péntek 2/2

Na hol is tartottam?

Ja, tényleg. Ott, hogy megérkeztünk.

A többiek leszálltak a buszról. Én utolsónak mentem, de megbotlottam a saját lábamban (komolyan, ez már szokásommá vált), és majdnem elestem. Majdnem. Ugyanis egy kéz elkapott, és megtartott.

Felnéztem. Egy fiú volt az. Haja barna, szemei, akár a borostyán, amikben, ha nem figyelsz, azonnal elveszel. Egyszerű farmert és Adidas pulcsit viselt.

- Jól vagy? - kérdezte. Tekintetében mintha aggodalom tükröződött volna.

- I...igen - dadogtam. Mégis mi a fészkes fene bajom van? - Kö...köszi. - Ch. Nem vagyok normális. Ez már kétségtelen.

- Nincs mit - mondta, majd rám mosolygott, és elindult a hotel felé. Én meg azt hittem, elolvadok.

Hirtelen a semmiből Paula termett mellettem, tekintetét a fiú között és köztem kapkodta.

- Te jó ég! - közölte. - Belezúgtál a bátyámba?

- Mi? - kérdeztem. Aztán megértettem. Jaj, ne! Az a fiú Pósa Péter volt? Mi a jó édes... Márminthogy... - Oh, nem, dehogy!

- Hát jó - Paula gyanúsan méregetett, mintha úgy gondolná, hazudok. - De azért vigyázz vele.

- Gyere! Nézzük meg inkább a hotelt. - hagytam figyelmen kívül a megjegyzését.

A nagy Pósa Péter körüli hűhó közepette el is felejtettem bemutatni a hotelt.

6 emeletes volt, nem kifejezetten modern, sőt. A falairól mállott a festék. Ablakai koszosak voltak. Egyedi, új, minőségi gólyatábor. Pff.
 
Amikor beléptünk, nem fogadott meglepő látvány. A parketta felrepedezett. A recepció fölött pislákoló fényű csillag volt. Egy csillagos szálloda. Nálam még annyit sem érdemelne. Néhány mocsokos babzsák és egy 80-as évekbeli tévé állt rendelkezésünkre, hogy elüssük az időt. Érthető okokból egyikünknek se volt kedve odaülni.
 
Vagyis, tévedtem. Egy fiú odaugrott, felkapott egy babzsákot (!), kiporolta (amitől szállni kezdett a por, jobban, mint eddig), leült, és nézte a rozoga tv-ben az Én kicsi pónimat. Felröhögött, hogy "Muhahaha!", és azonnal felismertem.

- Nagy Bence! - kiáltott Haller. - Azonnal gyere ide!
 
Anyáék mesélték, hogy az ofőnk sose volt tekintélyes tanár, és ez ezek szerint most se változott.

Haller épp az ellemenkezőjét érte el annak, amit akart, ugyanis még több fiú futott oda, kiporolták a babzsákokat, amennyire tudták, leültek, és vihogtak. Gyerekesek? Á, nem, dehogy.

Antoinette, vagyis már Toni, odalépett Hallerhez és Tölgyessyhez.

- Felmehetek a szobába? Nagyon száll a por. - látszott, hogy könnyezik a szeme. Köhögött, és kicsit zihált. - Asztmás vagyok.

- Hát persze! Menjetek, lányok! Majd mi elintézzük a többieket. - felelte Tölgyessy.

Megkérdeztem volna, hogy mégis hogyan, de amint megpróbáltam, a por a torkomat marta, szóval inkább felmentem a szobánkba Paulával, Tonival és Rebivel.

A helyiség őskori volt, négy ágy, és egy asztal volt csak benne. A fürdőben a WC-kagyló eltört, a zuhanyrózsa rozsdás volt, a törölközők pedig vizesek voltak. Meg jó, hogy elraktam magamnak egyet. És kiderült, hogy a lányok is így gondolkoztak.

Lepakoltuk a cuccainkat, és visszamentünk a recepcióhoz. Most volt 10 óra. Hamarosan a fiúk is megjöttek, és elindultunk.

A nap további része egyszerűen fantasztikus volt. Bejártuk  a szálloda környékét, és közben ismerkedős játékokat játszottunk. Hamar rájöttem, hogy az osztálytársaim eszméletlenül hasonlítanak a szüleikre. Hiszen Bence, akár csak az apja, már most gyúrni jár, és tipikus "muhahaha" röhögését is Zsoltitól örökölte. Toni szereti Párizst, a romantikus verseket és a sütést, emellett zongorázik is. Felmayer Dániel, vagy ahogy a többiek hívják, Dan, a kütyük szerelmese, mint az apja, és külsőre teljesen az anyjára, Kingára ütött. Plusz ugye ugyanolyan furcsa beceneve van, mint Dave-nek, az apjának. Bernáth Norbert és Haraszti Dominik, avagy Norbi és Domi, ők az egyetlenek a hajdani 12/b-ből, akiknek a szülei barátok maradtak. Igazi rockerek, kedvenc együttesük az AC/DC és a Metallica. Matsuda Goku, Macu fia, szintén szerelmes a  Mac cuccokba, és remekül beszéli a japán nyelvet. A beceneve pedig Goki lett. Az ikrek, Pósa Paula és Pósa Péter elképesztően hasonlítanak, akkor is, ha ők ennek nem örülnek. Kedvenc márkájuk az Adidas, mindketten gördeszkáznak, és mindketten olyan lazák, hogy majd' szétesnek. Az mindenki számára rejtély, hogy Péter, vagyis Pete szeme hogy lett borostyán színű. És kiderült, hogy van még egy lány, Zsidák Csenge Kata, akit Paula, Toni, Rebi és én észre sem vettünk, ami miatt nagyon szégyelltük magunkat, és sűrű bocsánatkérések közepette megismertük őt. A lány amolyan szürke egér típus, simán eltűnhet, ha akar. Ebben az apjára ütött. Rebi ismét elmondta, hogy mennyire vágyik arra, hogy egyszer híres divattervező lehessen, és hogy már ki is talált egy saját márkát. Ő az osztály plázacicája, és mint kiderült, Edina lánya, aki abban a reményben élt, hogy ha a lányát a b osztályba íratja be, akkor menőbb lesz. Mármint Edina. Ezt mind maga Rebi mondta el nekünk! Az utolsó ember Neményi Antal volt. Neményi Arnold fia. Apa tegnap este benyitott hozzám, és közölte velem, hogy tartsam magam távol tőle. Nem mintha erre kérni kellene. Egész álló nap olvasott, fel sem nézett a könyvéből még menet közben sem. Úgy kellett kikönyörögni ezt a néhány információt is belőle.