𝐀𝐍𝐓𝐀𝐈-𝐊𝐄𝐋𝐄𝐌𝐄𝐍 𝐑𝐄́𝐊𝐀 𝐍𝐀𝐏𝐋𝐎́𝐉𝐀 | ˢᶻʲᵍ ᶠᶠ

Október 23., szerda

- Antai-Kelemen, ne a nyakláncát babrálja, nézzen maga elé, és meg fog lepődni, nem megy neki senkinek! Pósa, tudom, hogy maga gördeszkázik az épületben, már csak bizonyítékot kell szereznem! Kis Pósa, köpje ki a rágót! A KUKÁBA! Nagy, fejezze be a... kölesgolyó kalóriájának számolgatását! Matsuda, fésülje meg a haját, mi az a szénakazal a fején?! Felmayer, ha még egyszer feltöri a WiFi-kódot, nem állok jót magamért! - kaptuk meg a szokásos reggeli szidást Mádaytól. Neki is jó reggelt. - És Antai-Kelemen! - szólt utánam, mire kérdőn fordultam meg. - Ma tanítás után a szerkesztőségben! - emlékeztetett, mire bólintottam, és Paulaval a suliboxunkhoz mentünk, kivettük a kémia cuccunkat, és be is mentünk az előadóba.

Kémia után (és Gondos "második félévig nem fogunk kísérletetni, ha nem viselkedünk normálisan" kijelentését követően) angolon szokás szerint Mr. Robinson szövegelését egyedül fordítottam további 10 embernek, tesin Kovács feszülős topban jógáztatott minket (a fiúk tesitanára nem nagyon figyelt Pete-ékre), nyelvtanon és irodalmon hála az égnek helyettesítettek, földrajzon meg a Föld övezeteit ismételtük át.

Órak után gyorsan elbúcsúztam a többiektől, és egyből a suliújság termébe indultam.

Percre (vagy másodpercre) pontosan Szonja csörtetett be a terembe, levágta magát az asztalára.

- Szóval. Mi szervezzük a Halloween-bulit. Tudom, tisztában vagyok vele. De attól még suliújság vagyunk. Szóval, aki nem küldi el nekem vasárnap nyolc óráig a nívós, érdekes cikkét, azt SEGGBE RÚGOM! - fenyegetett meg minket szokása szerint, én pedig megkönnyebbülve dőltem hátra, ugyanis én már rég leadtam a cikkemet. A többiek viszont rendesen szorongtak.

- Na mindegy - csapta össze a tenyerét Szonja. - A mai alkalommal csak a buliról lesz szó. Díszek, zenék, satöbbi. A rendezvény egy részét már megbeszéltük, most a végső simítások kellenek, mert pénteken lesz a buli. Szóval halljam az ötleteket - dőlt hátra a tizedikes lány, mire egy tizenegyedikes fiú feltette a kezét.

Szonja biccentve adott nekei szót, mire a srác minden bátorságát összeszedve felszólalt.

- Azt beszéltük, hogy egész végig kívánságműsor lesz, ugye? - kérdezte, mire mindenki bólogatni kezdett. - Szerintem ez azért nem lesz jó, mert teljesen nagy káosz keletkezne - bökte ki. - Mindenki ugyanazt a zenét szeretné, tolakodnak, üzenni akarnak xy-nak, ezt el kéne kerülni.

A főszerkesztő Beth Harmonosan az álla alatt összekulcsolva a kezét válaszolt.

- De a sulirádiósok nem uralhatják a pultot - ellenkezett, és mindenki bólogatott a mondandójára. Nincs az az isten, hogy ők legyenek az önálló DJ-k.

- Tényleg nem - biccentett a tizenegyedikes, mint később kiderült, Zalán. - Szóval, szerintem lehetne az, hogy leadunk nekik egy komplett lejátszási listát, és lenne, mondjuk egy fél óra, amikor lehet zenét kérni, de normális keretek között - fejezte be, és az ötletet mindenki jónak tarva bólogatott.

- Ez jó ötlet. És akkor normális lenne a zene, de nem okoznánk csalódást a többieknek, és ha csak egy kicsit is, de lesz kívánságműsor - helyeseltem, minden erőmmel próbálva meggyőzni Szonját, aki végül beleegyezett az ötletbe.

- Rendben. Ez így jó lesz. A lista már nagyjából meg is van, azzal nem lesz gond. Na, menjünk tovább. Díszek?

A díszek témában az én ajánlásom nyert, a dress code már megvolt, a tóbbit meg gyorsan elintéztük.

- Okké - állt fel az asztaltól a tenyerét összecsapva Szonja. - Azt hiszem, mindent megbeszéltünk. A plakátokat holnap kirakjuk, és ezzel együtt fogják a fiúk meghívni a lányokat a bulira. Na, viszlát! - terelt ki minket, és be is csapta utánunk az ajtót.

A gördeszkámat lecsapva a suli előtt, zenét hallgatva indultam hazafelé.

Otthon röviden beszálmoltam anyáéknak a napomról, aztán felmentem a szobámba, és bejelentkeztem Messengerre. Viszont mielőtt megnyithattam volna a Minecraftot, Paula videohívást indított.

- Sziaaaa! - ordított szokása szerint, mire mosolyogva intettem bele a kamerába.

- Mizu? - kérdeztem.

- Bajzu - felelte frappánsan, mire felnevettem.

- Mi a baj?

- Szerinted lesz kísérőm a buliba? - nézett rám nagy szemekkel a lány, mire egy pillanatra nem értettem miről beszél, aztán leesett.

A Szent Johannában évek óta az a szokás, hogy a fiúk a pénteki buli előtt egy nappal, vagyis csütörtökön kérik meg a lányokat, hogy menjenek velünk. Kilencedikesként még nem gáz, ha nincs párod, de tizediktől már nagyon ciki, ha egyedül mész.

- Ne menjünk át a lány csoportba? - kérdeztem, mire P egyertőn bólintott, aztán le is tette, majd egy tizedmásodperccel később videochat-et is indított a Messengeres csoportban, ahol Paula, Csenge, Toni, Rebi és én vagyunk benne.

Csenge azonnal csatlakozott, és miután elmondtuk neki a problémánkat, egyből felháborodott.

- Ez a nőgyűlölet és fajmegkülönbözetés! - akadt ki teljesen. - Méghogy csak a fiúk kérhetik fel a lányokat! Ezen már a gyűlésen is kiakadtam, de úgy gondoltam, inkább csöndben maradok, mert Szonjának ígyis-úgyis igaza lesz - zsörtölődött. - Mindenesetre én, ha valaki akár fel is kérne, akkor is nemet mondanék. Büszkén megyek egyedül, nehogy már elvárják, hogy én valakivel menjek! - húzta ki magát, mire egyetérően bólogattam, és Paula is meggyőzötten fejezte be az aggódást.

Ekkor Toni és Rebi is csatlakozott, szinte egyszerre.

Miután velük is megvitattuk a problémánkat, ugyanarra jutottunk: nincs szükségünk kísérőre, köszönjük szépen.

A rendhagyó, de egyébként majdnem egy óráig tartó (!) lányos beszélgetés után még Minecraftoztam P-vel, aztán megcsináltam a házikat, és a Ready Player One-t csendben megpróbálva elcsenni anya könyvespolcáról (nem sikerült), a könyvvel felrohanva kizártam anya boldog áradozását arról, hogy talán könyvmoly leszek. Nem, nem leszek, csak a RPO érkdekelt könyben. Ennyi.