𝐀𝐍𝐓𝐀𝐈-𝐊𝐄𝐋𝐄𝐌𝐄𝐍 𝐑𝐄́𝐊𝐀 𝐍𝐀𝐏𝐋𝐎́𝐉𝐀 | ˢᶻʲᵍ ᶠᶠ

Október 22., kedd

- Jó reggelt - pattantunk Paulával a fiúkhoz reggel a Szent Johanna előtt.

A fiúk szokásuk szerint visszaköszöntek, aztán tovább folytatták egymás szívatását, de én ebbe nem nagyon folytam bele, mert lefoglalt az izgulás.

Ugyanis a Halloween-buli szavazatait mára tudták csak összeszámolni, mert volt egy hatalmas kavarodás. És rettenetesen reméltem, hogy be fog jönni többieknek a Halloween-i mesék téma, nem tarják dedósnak, vagy mit tudom én, szóval rendesen szorongtam.

- Réka! - szólított meg Pete, a hangsúlyából ítélve sokadszorra. Visszarázódtam a valóságba, és kérdőn néztem a fiú borostyánszínű szemeibe. - Minden rendben? - kérdezte, kicsit talán aggódva.

- Mi? Ja, igen, persze! - vágtam rá, pedig az hatalmas hazugság volt, nagyjából a világomat nem tudtam, annyira izgatott voltam.

- Ja, oké, te tudod, csak Paula már fél perce áradozik nekünk egy Cole Sprouse-os telefontokról, amit állítása szerint még mindig nem kapott meg tőled, pedig esküszik rá, hogy megígérted - mondta Pete szórakozottan, és oldalra nézve láttam, hogy P hevesen gesztikulálva magyaráz a többieknek.

Közelebb hajoltam a fiúhoz.

- Múlt héten megvettem neki - suttogtam. - De nem tud róla. Meglepetés lesz, elvileg holnap vagy holnapután meg is hozza a futár. A névnapjára lesz - tettem hozzá.

Pete felröhögött.

- Te tudod a második nevét? - kérdezte kissé meglepetten. - Azt csak nagyon kevés embernek mondja el.

- Hát - mondtam kissé zavartan -, pont ezért szeretnék neki valami különlegeset adni - vontam meg a vállam. Ugyanis Paula utálja a második nevét, de a névnapját megtartja, mert állítása szerint "ha már az is az egyik nevem, akkor muszáj", de igazából én csak tudom, hogy imádja az ajándékokat. Ezenfelül P második neve szigorúan államtitok, mikor másfél hete elmondta, a lelkemre kötötte, hogy ne mondjam el senkinek.

- Azt ugye vágod, hogy a húgomnak nagyjából hónaponta változik az ízlése celebek terén? - billentette oldalra a fejét a fiú.

- Mint minden 15 éves lánynak - vontam meg a vállam, mire Pete már nyitotta a száját, mire Bence közbeszólt.

- Na jó, mi a franc folyik a két galambocska között? Paula itt magyaráz nekünk valami Troll Mouse-ról, akinek a telefontokján az ő képe virít, vagy mi, ti ketten meg itt tetszelegtek, meg sugdolóztok - húzta össze a szemét, amolyan "na, most megvagytok" stílusban.

Azonban mielőtt ellenkezhettünk, vagy legalább reagálhattunk volna, P sipítva ugatott közbe.

- Troll Mouse? TROLL MOUSE??? Ember, most véged van!!! - kiáltotta, mire Bence félve kapta fel a fejét, aztán se szó, se beszéd, berohant a Szent Johannába. P meg utána.

Röhögve figyeltük a jelenetet, aztán úgy döntöttünk, hogy miután Dan és Goki posztolták a történéseket (elmaradhatatlan tennivaló, ugyebár), bementünk a termünkbe, szokás szerint Máday ordításával kísérve.

Irodalmon Kardos engem feleltetett, és már nagyjából elmondtam mindent is a Himnuszról, vért izzadva az ötösért. Amit nem kaptam végül meg. Ezért rossz, ha egy tanár pikkel rád. Semmiképp sem akar jó jegyet adni, számára inkább a halál.

A francia szokás szerint könnyű volt, ebből a tantárgyból kivétel nélkül mindenki jó, a dolgozata is mindenkinek ötös lett (amire eddig még nem nagyon volt példa). Emiatt francia kultúrán játszottunk.

Kémián Gondos maratonit diktált, azóta nem mer tálcát adni a kezünkbe, mióta Bence valahogy (nagyon ügyesen) felrobbantotta a vegyületet (vagy annak készült valamit), úgyhogy az elég kemény volt, törin meg Paula felelt, a súgásommal összekapart hármasra.