𝐀𝐍𝐓𝐀𝐈-𝐊𝐄𝐋𝐄𝐌𝐄𝐍 𝐑𝐄́𝐊𝐀 𝐍𝐀𝐏𝐋𝐎́𝐉𝐀 | ˢᶻʲᵍ ᶠᶠ

Október 21., hétfő

Az elmúlt két hét kész rohanás volt. Szinte semmire nem volt időm, komolyan, még nagyjából az alvásra se.

Hirtelen minden tanár dolgozatot akart velünk íratni, a lehető legnehezebb kérdésekkel megspékelve, Szonja meg hatalmas nyomást gyakorolt ránk a suliújság miatt, plusz még mi rendeztük a Halloween-bulit is.

Szóval lényegében ki se látszottam, a többiek folyton hívtak mindenhova, de szinte sehova nem mehettem.

Ma reggel vagy háromszor kinyomtam az ébresztőmet, mire valahogy fel bírtam tápászkodni, nagy nehezen elkészültem, és elindultam a suliba.

Az épület előtt a szokásos bagázs állt, Paulával pedig odamentünk hozzájuk, ahogy szoktunk.

- Hú, valaki bal lábbal kelt fel - jegyezte meg Bence, mire unottan néztem rá.

- Na ne mondd, észre sem vettem - forgattam a szemem.

- Ez majd jobb kedvre derít - karolt át barátilag Dan, és egy telefont nyomott az orrom alá.

- Nem látok semmit, ki van kapcsolva - mondtam, mire Dan értetlenül nézett rám. - Nem látom a videót - tettem hozzá.

- Te meg miről beszélsz? Nincs itt szó semmilyen videóról. A telefon a lényeg. Az Apple legújabb márkája! - magyarázta, mire felvontam a szemöldököm, így igyekezve felfogni, hogy mi történt, a többiek meg megállas nélkül röhögtek.

Jó reggelt, Réka.

- Na, hagyjuk legalább ezt a szegény, eltévedt lelket magához térni - tette a kezét a vállamra Pete, mire a gyomrom a nyakamba ugrott.

- Egy pillanat, csak kirakok egy tweet-et - közölte Goki, mire mindenki egyöntetűen fordult felé.

- Miről? - kérdezte P összezavarodva.

- Hát arról, hogy itt állok - vonta fel a szemöldökét Goki, mintha ez lenne a világ legegyértelműbb dolga, mire pislogás nélkül néztünk rá, majd egymásra, aztán elnevettük magunkat.

Nemsokkal később bementünk a suli épületébe, felmutattuk a belépőkártyánkat, és az osztálytermünk felé vettük az irányt.

Ez természetesen nem ment hang nélkül, ami miatt Máday még akkor is kiabált utánunk, amikor már az osztályterem előtt álltunk. Hupsz.

Órák után elmentünk Mekizni a többiekkel, és miután mindenki hazaszállingózott, P és én a Halloween jelmezünkhöz kezdtünk el vásárolni.

Paula Wednesday Addams lesz, én pedig Coraline.

P-nek találtunk egy szép, fekete egyberuhát, mellé egy pár hosszúszárú fehér zoknit. Ezek mellett majd befonjuk a haját két fonatba, a szoknya alá vesz majd egy fehér inget, befestjük a körmét pirosra, és megcsináljuk a sminkjét.

Nekem lesz egy kék parókám, ami fogalmam sincs, honnan volt otthon, csak egyik nap megkérdeztem anyától poénból, mire közölte, hogy van, a pincében egy dobozban. Nagyot néztem, aztán lementem megkeresni, és tényleg ott volt egy kék paróka, ami pont megfelelt a célnak. Lényeg a lényeg, arra nem volt gond. P sárga esőkabátja mellé majd felveszek egy kék farmert és egy sárga gumicsizmát, amit a nagyszüleimtől kaptam ajándékba tavaly karácsonyra (?).

Viszont még volt egy elintéznivalónk; Toni megkért minket, hogy a jelmezéhez vegyünk neki egy vörös parókát, amit elintéztünk, és, mivel nem lakik olyan messze, oda is adtunk neki.

- Nagyon szépen köszönöm - mosolygott ránk a szőke lány, mire rávágtuk, hogy "semmiség", aztán elváltak útjaink, és mindketten hazamentünk.

Szóval este nyolckor végülis nekiálltam tanulni.

Utána elővettem Az Éhezők Viadala: A kiválasztott-at. Egyszerűen faltam az elmúlt két hétben, és már a harmadik résznél tartok, és amúgy is azért tartott ennyi ideig, mert nem volt túl sok szabadidőm.

- Vigyázz, még a végén könyvmoly lesz belőled - jegyezte meg Paula egy korábbi videohívásban.

- Azt hiszem, attól nem kell félnünk - nevettem el magam.

De tény, hogy ma kivégeztem A kiválasztott-at is, amit még én is meglepettséggel nyugtáztam.