𝐀𝐍𝐓𝐀𝐈-𝐊𝐄𝐋𝐄𝐌𝐄𝐍 𝐑𝐄́𝐊𝐀 𝐍𝐀𝐏𝐋𝐎́𝐉𝐀 | ˢᶻʲᵍ ᶠᶠ

Október 6., vasárnap

Tegnap hajnalban mentek el anyáék a Balatonra, az osztálytalálkozóra.

Mire szombaton felkeltem, már egyedül voltam otthon, így gyorsan megreggeliztem, és nagyjából rendbe szedtem magamat, és mire ezzel készen lettem, P már meg is érkezett.

Elmentünk a közeli plázába vásárolni, és ott is ebédeltünk.

- Te már tudod, mi leszel a Halloween-bulin? - kérdeztem.

- Halványlila fogalmam sincs - vonta meg a vállát Paula. - Még csak a hónap eleje van, hadd ne kelljen már kitalálnom - fintogott, és megfogott egy sült krumplit. A falat azonban fél úton a szája felé megakadt, és a lány barna szemeivel vizslatott. - Te viszont pontosan tudod, mi leszel - látott át rajtam azonnal, mire bólintottam. - És nem fogod elmondani - nézett rám szórakozottan, mire elröhögtem magam, és megráztam a fejem.

- Viszont kellene a sárga esőkabátod - tettem hozzá, mire P bólintott.

- Okidoki.

- Nyugi, nem fogok vele semmit sem csinálni - biztosítottam, mire Paula bólintott, aztán felálltunk kivinni a tálcáinkat, mert megettük az ebédet.

- Mi a helyzet Pete-tel? - kérdezte a barátnőm, amikor a Konzolvilágban nézegettük az új megjelent játékokat.

- Az ég világon semmi - közöltem. - Nem beszélgetünk túl sokat - vontam vállat. - De szerintem ez nem baj. Még csak egy hónapja ismerjük egymást.

Paula összehúzta a szemét.

- Te aztán furcsa egy emberi lény vagy - jegyezte meg, mire felnevettem, és meglöktem a vállát.

- De téged még én sem győzlek le - vihogtam, mire P is felröhögött, és jó hangulatban indultunk haza.

P-vel hatalmas ottalvós bulit rendeztünk, filmet néztünk (Gyűrűk Ura), chipset ettünk, szóval úgy általánosságban elvoltunk.

Késő este (jóval éjfél után, upsz) feküdtünk le, és olyan fél tizenegy volt, mire felkeltünk. Azt is csak azért, mert csengettek.

- Argh, nyitom! - üvöltöttem, mert P még mindig félkómás volt, szerintem azt sem tudta, melyik bolygón van, meg amúgy is én voltam a házigazda, szóval lementem ajtót nyitni.

Valamiért tökre az volt bennem, hogy anyáék lesznek, korábban jöttek haza, vagy én nem tudom, szóval úgy, ahogy voltam, smink nélkül és pizsamában nyitottam az ajtót.

Amiben Pete állt. Borostyán színű szemei szórakozottan méregettek, barna haja látszólag kócosan lógott a szemébe. Sportcipőt és egyszerű, fehér pólót viselt farmerrel. Az októberi hideg miatt meg egy fekete bőrdzsekit kapott magára.

Én meg nagyjából a világomat is elfelejtettem, és legszívesebben elástam volna magam.

Ugyanis Pete úgy nézett ki, mintha fotózásra menne, ami az én "éppen most keltem" megjelenésemmel erős kontrasztot élvezett.

Pete szórakozottan mért végig, majd a szemembe nézett, és elmosolyodott.

- Madárcsicsergős jó reggelt, Réka.

- Neked is - dünnyögtem.

- Látom, jó hangulatban keltél - folytatta a szívatásomat, mire a szememet forgattam.

- Abszolút. Paula? - kérdeztem.

- Aha. Gondoltam, összeszedem, így megpróbálva anyáéknak azt mutatni, hogy gondoskodó báty vagyok, és soha nem lennék képes megfojtani a húgomat egy kanál vízben - forgatta a szemét, mire halkan elnevettem magam.