𝐀𝐍𝐓𝐀𝐈-𝐊𝐄𝐋𝐄𝐌𝐄𝐍 𝐑𝐄́𝐊𝐀 𝐍𝐀𝐏𝐋𝐎́𝐉𝐀 | ˢᶻʲᵍ ᶠᶠ

Szeptember 7., szombat

  Ma volt Csenge versenye.

  Paulával eleve későn keltünk, mivel tegnap kicsit (khm) sokáig maradtunk fent.

  A verseny 6-kor kezdődött. Így, amikor mi fél 1-kor felkeltünk, kezdődhetett a rohanás. Én gyorsan hajat mostam, P meg közben fogat mosott, majd ezt fordítva is megcsináltuk. Miközben én öltöztem, Paula a haját fésülte, amit brutálisan elfeküdt, végül kivasalta (az amúgy is szálegyenes) hajkoronáját, én meg rohantam reggelit csinálni. P felöltözött, kisminkeltük magunkat, gyorsan ettünk (tojást), és siettünk tovább.

  Apa nyilván azt hitte, hogy meghülyültünk, anya viszont megértően mutogatta, hogy mi hol van, és Paulának is segített a hajvasalásban.

  Anya el is vitt minket a kosárverseny helyszínére. P és én kipattantunk a kocsiból, és bevágtattunk az épületbe, megkeresni Csengét.

  Erre amúgy nem is volt szükség, mert a lány hirtelen, teljesen a semmiből elénk ugrott, mint valami rossz horrorban.

  De azért meg kell hagyni, gyönyörű volt. Mint mindig. Hosszú, hullámos, fekete haja szoros copfba volt fogva. Piros trikóján a 23-as szám és a "Street Fighters" felirat állt. Farmersortja mellé egy fehér sportcipőt húzott.

- Csakhogy eljöttetek! - förmedt ránk azonnal. - Ki az az idióta, aki a verseny előtt csak egy órával ér ide?!

- Hé - néztem rá ingerülten. Eléggé felidegesített az önimádata. Eddig bírtam. - Mégis, kinek nézel minket?! Nem volt kötelességünk eljönni ide, mégis megtettük. Nem kötelességünk neked szurkolni, mégis így döntöttünk. És tisztelni sem kell téged. Miért tennénk? Annyira idegesítő, hogy úgy kezelsz minket, mint a hülyéket! Mert, elárulom, nem vagyunk azok. De, tudod, mit? Betelt a pohár. A Perfect Dude-nak fogok szurkolni. P? - pillantottam Paulára.

- Menjünk - hangzott a válasz. - A bátyámék már bizonyára várnak.

Azzal otthagytuk a döbbenten hallgató Csengét.

Elmentünk a büfébe (igen, ott még az is volt, hihetetlen!), vettünk két Snickerst, és be is mentünk a terembe. Szinte csak mi voltunk ott.

Leültünk a padokra, és kibontottuk a csokikat. Az enyém teljesen elolvadt, és persze össze is kentem magam. Fantasztikus.

- Basszus - nyöszörögtem, majd megpróbáltam letörölni az arcomról a megolvadt Snickerst.

- Gyere - mondta Paula, majd kivezetett a teremből, végigrángatott a folyosón, be egy mosdóba. Ott volt tükör, szóval normálisan is lemoshattam a csokifoltot. Hirtelen szipogást hallottam. Az egyik WC fülkéből jött.

P is meghallotta, és bekopogtunk a fülkébe, ahonnan a hangot véltük hallani.

Senki nem válaszolt, mire óvatosan benyitottam. Megdöbbenve vettük észre, hogy a lány nem más, mint Csenge.

- Ööö... Jól vagy? - kérdeztem aggódva.

- Ja, minden oké? Csak mert elég szarul nézel k... Au! - nyögte Paula, miután bokán rúgtam, jelezve, hogy fogja be.

Csenge ránk nézett. Tekintetében keveredett a harag és a szomorúság. Megvetően válaszolt.

- Mit érdekel az titeket? Ti pattintottatok le. Nem kell a szánakozás.

- Mi nem szánakozni jöttünk - mondtam, P meg hevesen bólogatott. - Segíteni akarunk.

- Jó, beismerem - forgatta a szemét Csenge kissé idegbetegen. Újra könnyek áztatták az arcát. - Nem voltam valami kedves. De az emberek nem a határtalan kedvességükről híresek. Nem lehet tudni, kiben bízhatsz. Bárki képes elárulni. És az nagy sebet ejt. Ezért... Ezért nem akarok senkit sem közel engedni magamhoz. - szipogta. Abban a pillanatban egyből tudtam, hogy a saját életéröl beszél.

Hirtelen eszembe jutott Lana. Ő is átvert. Ő is ugyanezt tette.

Letérdeltem Csenge mellé. Paula követte a példámat.

- Figyelj, Csenge - kezdtem. - Bocsánat, hogy olyan goromba voltam veled. Nem akartam rosszat. Elveszítettem a fejem. Nagyon sajnálom. - nagyot sóhajtottam. - Én soha ne, tennék ilyet. - Csenge gyanakvóan nézett rám. - Már csak azért is, mert én átéltem ugyanezt. Tudom, milyen érzés.

- Én is pontosan tudom - sütötte le a szemét Paula. - Nem teszel semmit, mégis megtörténik. De nem szomorkodhatunk emiatt örökké. Tovább kell lépni. Amikor azt hittem, már sose találok igaz barátot, megismertem Rékát. Téged. Tonit. Rebit. És tudtam, hogy együtt tökéletes csapatot alkotnánk.

Nem mondom, nagyon meglepődtem a lányokon. Elképesztő, hogy milyen sok emberrel tették meg ugyanezt. De P-nek igaza van. Tovább kell lépni. Bár megbántottak, mindig találhatsz valakit, aki megért, és igaz barátoddá válik. Én sem szomorkodhatok örökké Lana miatt. Megtette. Kész. Fájt? Naná. De azóta megismertem 11 csodálatos embert. Fellelkesedve néztem Paulára és Csengére.

- Nos. Az a javaslatom, hogy Csenge, te odamész a csapattársaidhoz, biztatod, őket, és megnyeritek a versenyt. Eközben én és P kiszurkoljuk a belünket a nézőtéren. Rendben?

- Rendben! - kiáltották a lányok, majd mindannyian visszaszaladtunk a terembe, ahol már jóval többen voltak.

Láttuk néhány sorral hátrébb Tonit és Rebit, akiknek köszöntünk is.

Majd megpillantottuk Pete-éket, akik lelkesen integettek nekünk.

P-vel visszaintegettünk. Tekintetem összetalálkozott Pete-ével. Nincs harag. Szélesen elmosolyodtam, majd elkezdődött a verseny.

Vitathatatlanul Csenge játszott a legjobban. Általánosban én is kosaraztam, és azért valamennyi megmaradt. De komolyan. Csenge tanárokat megszégyenítő ügyességgel cselezett, védett, és ő dobta be legtöbbször a kosárba a labdát.

A verseny végén irtó hangos éljenzésben törtünk ki.

A meccs vége után én, P, Csenge, Toni és Rebi elmentünk egy pizzázóba megünnepelni a versenyt.

- Komolyan - mondtam két falat között. - Először fura volt elképzelni. Csenge és egy csapatjáték... Szokatlan volt a gondolat. De most, hogy láttam Csengét élőben... Wow.

Mindannyian elnevettük magunkat. Még Csenge is, akitől először egy "ezt még megbánod" nézést kaptam, majd ő is röhögni kezdett.

A nap végére minden jól alakult. Este az osztálycsoportban beszélgettünk a többiekkel teljesen baromságokról, de jól elvoltunk.

Hát, mit ne mondjak, szeretem happy end-del befejezni a bejegyzésemet.